Lelki maraton - Akárki megteszi

Ez a film akkor sem lenne igazán jó, ha fél órával rövidebb lenne, de az olló azért határozottan használna neki. A francia Jacques Doillon mozija két teljes órában kapirgálja három szereplő lelki- és gondolatvilágát, ennyi mindenképpen sok belőle.

A cím: "Akárki megteszi" csak magyarul félreérthető, franciául nem. Mi úgyis érthetjük, bárki hajlandó elvégezni egy bizonyos cselekvést, de az eredetiből (Le premier venu) világos a jelentés: akárki megfelel, az első érkező, az első, akibe belebotlom, mindegy ki az. Ezt kívánja a néző is úgy tíz perc múlva: csak legyen már végre valami. Mert nem sok van.

Egy újabb film a Titanic kínálatából, amely lehangoló környezetben, jellegtelen külsejű vagy direkt taszító arcokkal nyomaszt, de a jó forgatókönyv, a feszült helyzetek, a fejlődő jellemek, a megfelelő operatőr drámaivá varázsolhatja mindezt. Ez nem az az eset. Itt inkább unjuk az előkelő fiatal lány, Camille vágyát, hogy kiszakadjon elit családjából.

Le premier venu, azaz az első alak, akibe belebotlik egy hervadt, sebhelyes, töpszli kis fazon, mellesleg csavargó, otthontalan, pénztelen, egy elhagyott társsal és gyerekkel, meg egy hasonlóan szakadt apával és némi bűnözői hajlammal, már ami a pénzszerzést illeti. Nem mellesleg pukkancs, elszáll az agya, olyankor verekszik kicsit, erőszakoskodik. Se nem szép, se nem jó, de ő járt arra, a lány hát ráakaszkodik. Kicsit hagyja magát megerőszakolni, aztán úgy egy filmbeli órán át csak követi, nyomul utána, aztán csöndben csúszik le mellette ugyanerre a szintre, próbálkozik a testét eladva pénzt szerezni, de ettől félig visszaretten, ám a pasinak ennyi is elég, hogy bosszúból lopjon, majd péppé verjen egy rendőrt, régi barátját, aki szintén Camille után ácsingózik.

A végén minden jóra fordul, csak a film maga nem. Az unalom, a változtatási inger nyilván sok mindenre késztet embereket, ebbe a lelki helyzetbe mégis nehéz beleképzelni magunkat, és ez egyértelműen a rendező hibája. Ha szép lenne a fazon, nyilván kényelmesebb lenne követni mindezt, hiszen a szexuális vágy nagy úr. Itt azonban szándékosan egy csúf kis emberről van szó, az egész tehát pusztán elhatározás kérdése. Ez csak akkor hiteles, ha a lány jelleme, alakja az, ha látjuk az előzményeket, a megcsömörlést a könnyű élettől. Ennek hiányában azonban alap nélkül marad, és ezzel hiteltelenné válik a sztori, és nem marad belőle más, mint két órányi maratoni várakozás: majdcsak kibillenünk ebből az álló helyzetből, csak eljutunk valahová. Ám mindössze annyi történik, hogy a szereplők egyre jobban elveszítik a talajt a lábuk alól, hogy Camille a végén egy perc alatt, egyetlen huszárvágással egy, még az előzőeknél is hiteltelenebb happy endet valósítson meg. Ez aztán végleg agyonvágja az egész mozit.