80 éves lett a színész, aki a hatvanas évek nagy részét börtönben töltötte

Természetesen Danny Trejóról van szó, aki május 16-án ünnepli a születésnapját, és ennek örömére össze is gyűjtöttünk nyolc érdekességet róla.

1. Ahogy arról Még 5 sztár, aki a szerencsés véletlennek köszönhetően lett színész című cikkünkben is írtunk, Trejo igen mélyről, a bűnözés világából érkezett, és csak a vakszerencsén múlt, hogy betört a filmiparba (az erről szóló vicces sztorit itt olvashatjátok). De vissza a kezdetekig! A kis Trejo már 8 évesen marihuánafogyasztó volt, 12 éves korában pedig rászokott a heroinra, ahonnan egyenes út vezetett a rablásokig és a kábszerkereskedésig.

Ezzel szoros összefüggésben a későbbi sztár a hatvanas éveket szinte végig különféle kaliforniai börtönökben töltötte.

1961-ben a Los Angeles Megyei Börtön vendégszeretetét élvezte, 1963 és ’65 között a Tracyben, 1965-től 1968-ig a San Quentinben, 1968–69-ben pedig a Soledadban volt.

 

Derítsd ki, ki a többi négy!

Még 5 sztár, aki a szerencsés véletlennek köszönhetően lett színész

Rengeteg tehetséges ember van, de egy sikeres karrierhez nem kevés szerencse is szükségeltetik: például, hogy az illető jókor legyen jó helyen. A korábbi példák után mutatunk öt újabb mázlistát, akinek az esetében a tehetség mellett a sors keze is nagyon jól jött.

Tovább


2. A Los Angeles Megyei Börtönben történt kiruccanása során történt vele (ahogy arról Danny Trejót hipnotizálta a börtönben Charles Manson című cikkünkben már beszámoltunk), hogy együtt raboskodott Charles Mansonnal. Ez még hosszú évekkel Sharon Tate meggyilkolása és azelőtt történt, hogy a férfi megalapította volna hírhedt szektáját – de már megkezdte bűnözői karrierjét (akkor éppen nők futtatásáért ítélték el).

Találkozásuk után pár nappal pedig a későbbi sorozatgyilkos azzal fordult Trejóhoz és néhány barátjához, hogy az elméje segítségével drogok nélkül is el tudnak szállni. „Olyan volt, mint egy vezetett meditáció, és minden egyes lépéssel úgy éreztük, mintha heroint vennénk magunkhoz. Folyamatosan beszélt, és amikor ott tartott, hogy az anyag bekerül a vérembe, éreztem a meleget szétáradni a testemben.

Ha ez a fehér fickó nem lett volna megélhetési bűnöző, profi hipnotizőrként is elhelyezkedhetett volna”

– írja a sztár Trejo című memoárjában.


3. Trejo igazi nagyüzemben tolja a színészetet: eddigi pályája során nem kevesebb mint 434 filmben vagy tévés alkotásban szerepelt, és a következő években összesen 28 munkája vár bemutatásra. Ez a hatalmas szám pedig annál nagyobb bravúrnak számít, mivel már negyvenéves is jócskán elmúlt, mikor kijött az első filmje, az 1985-ös Szökevényvonat.


4. De ha valamiért úgy hozná a sors, hogy nem színészkedhetne tovább, a sztárnak akkor sem lenne oka az aggodalomra, hiszen

több étterme is van:

az elsőt, egy mexikói street food falatozót 2016-ban indította Trejo's Tacos néven egy egykori Taco Bell helyén. Ezt 2017-ben a Trejo's Cantina és a Trejo's Coffee & Donuts követte.

Trejo és Gilbert nevű fia 2016-ban. Forrás: Albert L. Ortega / Getty Images


5. Habár a vásznon a legtöbbször félelmetes és erőszakos karaktereket formál meg, Danny Trejo arról híres, hogy ő az egyik legkedvesebb és legbarátságosabb színész Hollywoodban. A legtöbb kollégája úgy emlékszik vissza, hogy egyszerűen öröm volt vele dolgozni. Na ez az igazi színészet!


6. Danny Trejo másod-unokatestvére nem más, mint Robert Rodriguez rendező, akinek több filmjében is szerepelt: például az Alkonyattól pirkadatigban, a Kémkölykökben, a Desperadóban, a Volt egyszer egy Mexikóban és a Machetében.

És az a legviccesebb az egészben, hogy minderre ők maguk is csak a Desperado forgatásán jöttek rá!


7. Trejo kedvenc filmjei Az üldözők című 1956-os western, a Bosszúvágy című Charles Bronson-akciófilm, a Piszkos Harry Clint Eastwooddal, a Volt egyszer egy vadnyugat és az Állati kiképzés című, Steve Buscemi által rendezett börtöndráma (amelyben egyébként ő maga is szerepel).

 

Még több Trejo

Kapcsolják be az öveiket, íme 10 érdekesség a Con Air – A fegyencjáratról!

A film, amiben sztárok szállnak a szabadság felé, majd pórul járnak.

Tovább


8.
A színésznek, börtönmúltját leszámítva, elég keveset tudni a magánéletéről, szóval most lerántjuk róla a leplet: négyszer nősült, és négyszer vált el. Első feleségét Laurának, a másodikat Debbie-nek, a harmadikat Joanne-nak, a negyediket ismét Debbie-nek (de ez egy másik Debbie!) hívták. Trejónak ezenkívül három gyermeke is van, de érdekesség, hogy egyikük sem a felsorolt házasságokból született.

Danny nevű 43 éves fia egy 1978-tól 1983-ig tartó, Gilbert (36) és Danielle (34) nevű gyerekei pedig egy 1986-tól 1997-ig tartó kapcsolat gyümölcsei.


(via IMDb, Wikipedia)

 

Trejo és kollégái

15 színész, aki megjárta a börtönt

Mark Wahlbergtől Tim Allenen át Sean Pennig terjed a lista.

Tovább