Lépéselőny - De kinél?

A filmes trükktechnikát és krimidramaturgiát akcióiba vegyítő átverőművész (Edward Burns) csapatával nagyot kaszál: 250 ezer dollárral "könnyítenek" egy piszkos üzletekkel foglalkozó könyvelőn. A siker feletti römük azonban korai, mert egyik társukat hamarosan golyóval a homlokában találják meg. Kiderül, hogy a pénz a kegyetlenségéről hírhedt független alvilági vezér, a Király (Dustin Hoffman) heti bevétele volt. Jake elébe megy a további bajnak, és üzletet ajánl a Királynak. Minden idők legnagyobb csalására, egy maffiakapcsolatokkal bíró dúsgazdag bankár "megfejésére" készül, amelyből kárpótlásul busás részt ígér. Hamar ráveszi embereit a bulira, s csatlakozik hozzájuk egy igéző szépségű szélhámoslány (Rachel Weisz). Remekül kidolgozott tervük azonban hamar megbicsaklani látszik. A sorozatosan megjelenő baljós jelek mellett feltűnik a színen Jake régi ellensége, Gunther ügynök (Andy Garcia). Már nem lehet tudni ki kivel van, ki kiben bízhat...

A Lépéselőny átvitt értelemben is érvényes a filmre: bőséggel merítettek az elmúlt évek több lépéssel előbbre járó, hasonló stílusú alkotásaiból (A ravasz, az agy..., Blöff, Ocean's Eleven, Kardhal). A baj nem is a sikerre vitt stílus folytatása, hanem az, hogy mindez jóval alulmúlja az előbb említetteket. Hiába a sármos és férfias Burns, hiába az undorító és velejéig romlott Hoffman, hiába a dögös és kiszámíthatatlan Weisz, hiába az Al Pacino legjobb karaktereit idéző Garcia - a jelenben zaljó elbeszélésből kibontakozó fordulatos történet a megszámlálhatatlan csavar közben szépen ellaposodik.

A gonoszabb néző pedig egy idő után már nem a megoldást várja, hanem a film végét. Nem lebeszélni akarom a kedves olvasót a filmről, ám talán némi lépéselőnnyel kisebb csalódás éri a sokat ígérő beharangozás után. Egy jól megírt forgatókönyvből, kiváló - szerethető és átélhető karaktereket megformáló - színészekkel készült balfék módon megrendezett (a tettes: James Foley - Ki ez a lány? Glengarry Glen Ross, Mocskos zsaruk) darabot láthatunk, amelynek némely pillanatánál még a jó öreg Poirot joviális tipródásai is akciódúsabbak.

Némi jóindulattal a moziból kijőve kisebb agytornával újra összarakhatjuk a történetet, s bízvást reménykedhetünk, hogy a többre hivatott alkotógárda következő darabjával valóban lépéselőnybe kerül. Velünk, nézőkkel, és a konkurenciával szemben is.