Meghalt Ivana Trump

Donald Trump volt amerikai elnök exfelesége, az egykori modell, üzletasszony és televíziós személyiség 73 éves volt. Szívroham végzett vele, kinti idő szerint csütörtök délben.

Az ABC News értesülései szerint Ivana Trump New York-i lakásában lett rosszul, ahol a kiérkező mentősök már nem tudtak segíteni rajta, így a helyszínen halottnak nyilvánították.

Trump volt Donald Trump egykori amerikai elnök első felesége, akivel 1977 és 1992 között élt házasságban.

Három gyermekük született, Donald Jr., Ivanka és Eric, ám a felek kapcsolata tönkrement, amikor a férfi a nyolcvanas években viszonyt kezdett Marla Maples színésznővel, amiről a korabeli pletykalapok is beszámoltak (Maples ezt követően 1993 és 1999 között volt Donald Trump felesége).

Ivana Trump egy 2018-as eseményen. Forrás: Jamie McCarthy / Getty Images for Gabrielle's Angel Foundation


Ami Ivana Trump szakmai életét illeti: modellként dolgozott, majd fontos pozíciója lett a Trump Organizationnél, és ő maga is több céget indított (például ékszerboltot és ruhamárkát). Üzleti tevékenysége mellett a médiába is betört: több könyvet írt, 2006-ban egy Ivana Young Man című reality show háziasszonya volt, 2010-ben feltűnt a brit Celebrity Big Brotherben, ezenkívül volt egy emlékezetes cameója az Elvált nők klubja című 1996-os mozifilmben.


Habár a szomorú hír hallatán Donald Trump is kiadott egy közleményt, a család nyilatkozata sokatmondóbb. „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett anyánk, Ivana Trump meghalt. Hihetetlen nő volt: kemény az üzleti életben, világklasszis sportoló, ragyogó szépség, továbbá gyengéd édesanya és jó barát.

Ivana Trump igazi túlélő volt.

Elmenekült a kommunizmus elől (Trump 1949-ben az akkori Csehszlovákiában született – a szerk.), és otthonra talált ebben az országban. Gyermekeit határozottságra és keménységre, ugyanakkor részvétre és eltökéltségre tanította. Nagyon fog hiányozni édesanyjának, három gyermekének és tíz unokájának.”


(via Variety)