A grúz származású francia rendező, Otar Joszeliani Hétfő reggel című filmjének főhőse, a középkorú Vincent reggelenként papucsban klaffog le a kocsijához, az udvaron beül a volán mellé, kibújik a papucsból és indul.
Amikor hazaér a munkából, úgy áll be az udvarba, hogy az autójából épp a papucsába léphet. A két mozzanat között egy vegyiüzemben telik a napja hegesztéssel és a tilalom ellenére újabb és újabb rágyújtási kísérlettel. A gyárban rutinfeladata van, otthon legfeljebb a ház körüli javítani való várja. A feleségével már rég nincs mit beszélgetnie, a gyerekeinek terhére van. Vígaszul rémes tájképeket fest a romlásnak indult ház egy félreeső zugában. Ettől a gyötrő egyhangúságtól próbál menekülni, elutazik Velencébe, megmártja magát a fény és szépség örömében, de a menekülés csak sikertelen kísérlet marad.
Kevesen képesek arra a varázslatra, amelynek Joszeliani szemtanújává teszi a nézőt. A Hétfő reggel arról szól, hogy minden reggel hétfő reggel, minden nap ugyanazzal a kínzó monotóniával telik, férj és feleség, gyerek és szülő között megszűnt a párbeszéd, a munkában nincs öröm, a család a társas magány színhelye. Ezt a túl jól ismert állapotot, a baráti szó, emberi melegség, családi szeretet nélküli üres rutinná vált létezést Joszeliani elragadó humorral, rengeteg képi geggel viszi filmre. Fénybe öltözteti a szomorúságot. A kis francia falut, ahonnan reggelenként Vincent munkába megy, fura figurákkal népesíti be, párhuzamosan kis történetek futnak szerelemről, csalódásról, rokonok, szomszédok és idegenek kapnak néhány jelenetnyi nagyon karakteres portrét, belekeveredik még a sárkányos Szent György és egy valódi krokodil is a történetbe, sőt, maga Joszeliani is megjelenik egy extrém velencei arisztokrata tündéri iróniával előadott epizódjában. A részletek gyönyörűségében és a köznapiság rendkívüliségében rejlik Joszeliani varázslata, és abban, hogy bár amiről szól, az gyötrő valóság, de ahogy szól róla, az mégis az élet szépségét sugározza.
