Miss Pettigrew nagy napja

Ez egy divatjamúlt film, tükörrel díszített mézeskalács mese, és ezt tudja is magáról. Az alsó néposztályok kenyerén, jobban mondva kenyértelenségén tengődő nevelőnő megmutatja az uraknak és úrhölgyeknek, hogy mi fán terem a tisztesség, pedig szándékai inkább táplálkozási, mintsem világjobbító jellegűek. Ha nevezett urakba és úrhölgyekbe csak egy cseppnyi valódi rothadtság is szorult volna, elmehetnének hősnek egy Hunyady Sándor-novellába is, de ezek csak amolyan tessék-lássék, ártalmatlan gerinctelenek, esélyük sincs az igazi kétszínűségre. A díszlet ugyan hozza a harmincas évek angol szalonkultúráját, a küszöbön álló háborút pedig a London felett elhúzó gépek jelzik, de Miss Pettigrew-ból így sem lesz a valósággal kapcsolatot tartó szalonna (bacon). Hogy is lenne, amikor iskoláit Mary Poppinsszal egy padban végezte, csak neki egy kitartott, gyermeteg dizőz jutott pesztrálandó, aki egyik szereposztó díványról libben a másikra. Szegény lány, a sok díványtól nem látja az igaz szerelmet, de segít neki a Miss, és akkor ennyiben is maradhatnánk (két csillag). Ha a főszerepeket történetesen nem Frances McDormand és Amy Adams alakítanák. Előbbit aligha kell bemutatni, utóbbi viszont még nem húzónév, pedig remekül bírja a vígjátéki iramot Coennéval. Akkor is jók, ha túlmozogják, akkor is, ha elérzékenykedik a cirkuszt - a filmes körülményektől (sztori, egyebek) független élvezet az, amit csinálnak. Talán még a telefonkönyvet is képesek lennének eladni. Jobban meggondolva épp azt vettünk tőlük.