Én vagyok az a fiatal magyar férfi, aki még egyetlen epizódot sem látott a Simpsons-ból, így logikus volt, hogy én próbáljam meg szűz szemmel végignézni a világ egyik legfontosabb (legviccesebb, legnagyobb hatású) tévésorozatának első filmváltozatát. Annyit tudtam, hogy nyitó hétvégi bevételeivel lenyomta minden idők minden animációját, including Oroszlánkirály és az összes Pixar-mestermű.
Pár éve sorozatos gyermekáldásból kifolyólag kilencven százalékban rajzfilmeket nézek, a mozis élményeimben a pisztoly és a puna helyét átvette az animált szőrzet: álmomban rafináltan fodrozódó bundát, égnek meredő sörtét és víztől csepegő gereznát látok. Gyűlölöm, rettenetes, még egy szélben löbögő farkinca + csillogó nózi, és sajtszószos taco chipssel támadok a Rendszer ellen. Na, a Simpsons-t már az első kockától szerettem, mert megnyugtatóan kétdimenziós, senkinek sincs élethű szőrzete, rokonszenves sárga fejek gülüszemmel, ez kell nekem.
A barátságunk törés nélkül mélyült a film nyitómásodperceitől, amikor Homer Simpson a moziban, egy tévésorozat filmváltozatát nézve kiborul, hogy olyanért kell fizetniük, amit ingyen is megnézhetnek a tévében, muhaha, egészen a fináléig. A recept végül is egyszerű: több szálon futó, egész vicces cselekmény + jó, klassz, illetve fergeteges poénok 3-10 másodpercenként. Ez úgy hangzik, mint hogy "gyorsabban futsz náluk, kicselezed mindet, aztán már csak be kell gurítani", de a Simpsons kitalálóinak sikerült betartaniuk az egyszerű taktikai utasítást. A nagyon direkten kortársamerika-ostorozó kiszólások egy-kétszer feltűntek, de ez sem megy az összhatás rovására.
Fantasztikus, felszabadító érzés volt, hogy a látottakat nem kellett folyamatosan összehasonlítgatnom a tévés epizódokkal, hiszen egy olyat se láttam soha. Annyit sejtettem előre, hogy Homer egy ultranagy paraszt, és tényleg, de nyilván a rokonszenves fajtából, akiről azt szokták mondani, hogy "olyan, mint mi", de az ember érzi, hogy ez igazából azért erős túlzás. A filmben végig ő viszi a prímet, mint Szekeres Imre a laktanyai szkanderversenyen, és a három fő vonal közül is az ő történetszála a legerősebb, amelyikben beleszeret a disznóba. Ne kerteljünk, a disznó fergeteges, csakúgy, mint az apja által elhanyagolt Bart barátkozása Ned Flanders-szel, a szomszéddal, de nem fogunk itt poénokat ellődözni.
Egy amerikainak nyilván egészen más Simpsonst nézni, ez ott a popkultúrának olyan alapvető része, mint nálunk Rejtő Jenő, az Egészséges Erotika, a Besenyő család és Isaura egyben. Nekik felteszem minden második kocka utal valamire, ami nekünk nem lehet meg, a film mégis nemhogy élvezhető magyar nézőknek, de legtöbbször a nagyon vicces és a fergeteges határán billeg. Az pedig a készítők szinte emberfeletti önkontrollját dicséri, hogy a szimpatikusan 2D-s látványvilágtól csak a film vége felé mozdulnak el a "mozi lehetőségeit jobban kihasználó" képek felé, de akkor sem idegesítő intenzitással.
Gyerekes olvasóink kedvéért mondom, hogy ez természetesen egy felnőttfilm, de nagyobb gyerekek simán röhöghetnek rajta, és a kicsiknek sem beszaratós, legföljebb nem értenek belőle semmit, de ők majd röhögnek a gülüszemeken.
