A filmtörténet sajátos dinamikájába az irányzatok felbukkanásán, fénykorán és lecsengésén túl beletartozik az a fajta kalapemelés, melyet a Last Vegas kissé ironikusan és elég átlátszóan tesz. Hollywood megérett arra, hogy a médium számára válságos időkben tisztelegjen a néhai nagyoknak, Jon Turteltaub legújabb filmjében ezt elég elegánsan teszi ahhoz, hogy ne a múlt század sztárjaival való leszámolásnak tűnjön, és azok kezére játsszon, akik a „régieket” sírják vissza.
A Last Vegas színészgárdája kétségkívül a film legfigyelemreméltóbb aspektusa, de ugyanakkor védőhálója is. A történet Morgan Freeman (Archie), Michael Douglas (Billy), Robert DeNiro (Paddy) és Kevin Kline (Sam) karizmájának az alárendeltje, melynek során többször is érezzük: a film tulajdonképpen a négy színészről szól, vagy általánosabban véve a kiöregedett, néhai nagy színészek sorsáról, kevésbé direkt módon és nem annyira patetikusan azonban, mint pl. Billy Wilder Alkony sugárútja.
A film kerettörténete négy tizenéves brooklyni fiú és egy korukbeli lány barátságának, csínytevéseinek és gyerekszerelmeinek summázata, melyet ötven évnyi időugrás követ. A már hatvanas éveikben járó férfiak egymástól független életet élnek. Sam feleségével Floridába költözött, ahol az idilli nyugdíjasélet leple alatt tulajdonképpen nem találja a helyét. Archie túl van egy infarktuson és környezete túlzott kedvességének az áldozata, gyakorlatilag gyerekként kezelik. Paddy Brooklynban maradt, gyerekkori szerelme és felesége már halott, mogorva attitűdjével és zárkózottságával leplezi fájdalmát. Hozzájuk képest Billy képez kontrasztot, Kaliforniában sikeres üzletember, fiatal, gyönyörű barátnővel, kinek tükrében önmaga öregségét, törékenységét véli felfedezni. Négyük borús hétköznapjait egy Las Vegasban rendezett legénybúcsú bontja meg, mely utolsó lehetőség lesz a régmúlt idők felidézésére.
A négy karakter bemutatása a négy, már idős színész karrierének metaforája. Bár mindnyájan hordoznak még valamit az általunk jól ismert vonásaikból, környezetük, sorsuk eltompítja azokat. Morgan Freeman karaktere a tapasztalt, bölcs tanácsadó-mentoré, melyet a Millió dolláros bébiben alakított Scrap, vagy a Hetedikből ismert Somerset detektív által ismerünk, Michael Douglas a Basic Instinct-ben alakított Nick Curran detektívhez hasonlóan merész, nőcsábász és férfias, Robert DeNiro alakja a tipikus, kemény rosszfiú, akár a Nagymenőkben (Goodfellas) alakított Jimmy Conway, Kevin Kline pedig tettrekész, és kicsit esetlen, akár Otto A hal neve Wanda című filmből. Mind a négy karakter kezdetben csupán a későbbi kvalitásaik potenciálját hordozza, és csak sejthetjük, hogy a legénybúcsú alatt eleget tesznek az elvárásoknak, és bebizonyítják, hogy öregen sem vesztették el esszenciájukat.
Paddy, Billy, Sam és Archie nem csak kompenzálni akarják az észrevétlenül elvesztett éveket, abban a tévhitben élnek, hogy még mindig úgy tudnak bulizni, mint fiatal korukban. Ez számos komikus klisére teremt lehetőséget, melyekben néhol rácsodálkoznak a modern kor sajátosságaira. A négy idős férfi esetlensége rájátszik az őket játszó színészek jólismert vonásaira, a film azonban szembeállítja a jelenlegi, még „zöldfülű” szórakoztatóipart a múlt század nagyjaival, hisz a legénybúcsúra még 50 Cent is próbál bekerülni, a kidobóember viszont nem engedi.
A Last Vegast kétségkívül leginkább azon publikumnak szánták, melynek a „bezzeg az én időmben” a mottója – és ez akár a film címe is lehetne, ha a producerek nem akarták volna további verbális poénokkal is növelni a történet szájbarágós mivoltát – összességében azonban sajnos naiv az a nézet, mely szerint csupán tisztelgésnek szánták. Ez talán akkor működhetett volna, ha a négy sztárt egy munkásságukhoz és pályafutásukhoz méltó produkcióban látjuk. A film éppen ezért valahol tragikomikus: egy olcsón megúszott fogással vérpadra küld négy kultikus figurát, remélvén, hogy a néző a fától nem látja majd az erdőt. Az elmúlt években rengeteg olyan filmet láttunk, melyben a rossz forgatókönyvet a sztárok csillogása takarta, a Last Vegas azonban mellőz bármilyen történetírási kísérletet, a négy erős színészi jelenléten kívül semmilyen élménnyel nem gazdagodunk belőle.
