A grúz származású rendező, Otar Joszeliani életrajzának számos lenyomatára bukkanhatunk "Hétfő reggel" című filmjében. Nagyon régi arisztokrata család leszármazottja. Ősei híres mérnökök, építészek voltak. Fiatalon zenésznek készült, majd matematikát és mechanikát tanult. A zenei építkezést mindig fontosabbnak tartotta a dramaturgiai bravúroknál. A hatvanas években, a filmfőiskola elvégzése után fizikai munkásként dolgozott. A Szovjetunióban forgatott filmjei közül az utolsót ("Pasztorál") betiltották, így a nyolcvanas évek elején vállalkozott a nagy kalandra, Franciaországba ment, ahol újra lehetősége nyílt a filmkészítésre. Ma világpolgárnak vallja magát. Minden kétséget kizáróan sokban hasonlít bohém hőseire, akik szerint férfi barátság, szellem és szesz egy tőről fakadnak. Világszemlélete, például arisztokratikus idegenkedése a modernitástól vagy tisztelete a
hajdani, függetlenségükre, életművészetükre büszke clochard-ok iránt (akik között maga is élt két hónapig), érezhetően meghatározza egyéni hangvételű, anakronisztikusnak tűnő filmjeit.
Első franciaországi rendezése, "A Hold kegyeltjei" (1984) óta filmjei cselekményvonalát rengeteg fő- és mellékszereplő egymást keresztező történetdarabkáiból komponálja. "Megfigyelője vagyok csupán az emberi színjátéknak." - nyilatkozza egy filmje kapcsán. Hőseit egy mechanikus gépezet mozgó alkatrészeiként, egy hatalmas eleven terepasztal körbe-körbe futó játékfiguráiként szemléli. A mester által teremtett univerzum sokban hasonlít ugyan az eredetire, de igen kevéssé vesz tudomást haszonelvű társadalmunk korlátairól. Van benne valami a németalföldi életképek apró részletekig kidolgozott naivitásából és szürrealitásából.
A "Hétfő reggel"-ről nem sokat mondana, ha egy tönkrement házasságából menekülő gyári munkás történeteként írnánk le. A film életképek láncolata inkább, melyek néha naiv fantáziálásnak, idealizált világképnek tűnnek, mégis emberi kapcsolatok mélyreható röntgenképét adják. Hősei keveset beszélnek, s ha igen, akkor sem mondanak az amúgy is láthatón túl lényegeset. Különös, egyszerre komoly és komikus figurák. A nagymama versenyautót vezet, cigarettázik és élénk szellemi életet él. Baj estén pedig előveszi a kertben elásott aranytartalékait. Az apa gyári munkásként dolgozik és láncdohányzik, mikor hazatér, mindenkit meglátogat, majd elvonul festeni. Az anya az egész család gondját viseli. Közel húszévi házasság után férjével való kapcsolata nem több, mint közömbös és megszokott egymás mellett élés. A gyerekek játékaikba Szt. György és a sárkány meséjét szövik. Látszólag a felnőttektől független világban élnek, ötletük azonban apjuk egy elfeledett régi rajzából származik, öntörvényű fantáziaviláguk valójában szüleik és nagyszüleik szellemi hagyományaiból táplálkozik.
Joszeliani előző filmjének, az "Agyő, édes otthon!"-nak végén a lázadó, bohém apa családját elhagyva elindul egy vitorlással a tengeren. Újabb filmjének apahőse hasonlóan cselekszik, de őt látjuk megérkezni és visszaérkezni is.
A "Hétfő reggel" - a cinikus mestertől szokatlan módon - a reneszánsz jegyében íródott film, elmélkedés az újjászületés lehetőségéről. Főhőse, egy gyári munkás a hétköznapok monotóniája s megunt házassága elől a reneszánsz kultúra, az újjászületés városába, Velencébe szökik. Szabadságra és barátokra talál s megtapasztalja, hogy még mindig létezik olyan szemszög, ahonnan nézve "a Tenger Királynője" nem csupán turista látványosság, hanem átjáró egy időtlen kultúra felé. Végül mégis hazaindul. A tenger és a szárazföld szövetségéből született otthont, a szabadságot a kötöttségben talán saját családja körében is újra megtalálja.
Nem fontos, hihető-e az idealizált mese, hogy minden gyerek kis Leonardo, hogy az öregség szépség és nagyi jó boszorkány, hogy a szülők tönkrement házassága egyszer csak helyre billenhet s a közömbösséget felválthatja a szeretet. Joszeliani filmjeiben az a legcsodálatosabb, hogy felkeltik szabadságvágyunkat, felvillantják a mindennapi életben megtalálható öröm lehetőségét, alkotás és önismeret viszonyát, felszabadítanak kínzó társadalmi kötöttségek kényszerei alól. Azt sugallják, a dolgok akkor is a maguk útján és jóirányba mehetnek, ha nem őrködünk felettük állandó aggodalomban. A szabadság egyszerű, nem kell hozzá gazdagság s még egy ütött-kopott régi ház udvarán is megterem. Valahol legbelül.
