Rajzfilm-pszichológia V. – Autista-e Tina a Bob Burger Falodájából?

Monoton hanglejtés, illetlen megnyilvánulások, gyengült szociális funkciók. Néhány apró jel, hogy a legidősebb Belcher-gyerek eltér az átlagtól. De tényleg autista volna, ahogy azt húga, Louise állítja? Vagy csupán különleges tinédzser-egyéniség? Gondoljuk át!

A tizenhárom éves Tina Belcher első sorozatbeli mondata az volt, hogy „viszket az ágyékom”, szóval már akkor sejteni lehetett, hogy ő lesz a legjobb karakter. Bár sajátos beszédmódjához és fiús – itthon Pálmai Szabolcs biztosította – hangjához nehezen szoktunk hozzá, végül természetessé váltak, akárcsak Louise sapija. Tina első látásra némileg lassúnak tűnt, de idővel kiderült, hogy intellektusa teljesen egészséges. Írásban például remekül ki tudja fejezni magát, ráadásul – naplóját tanulmányozó családtagjai szerint – a stílusa is élvezetes. E képességnek hasznát veszi akkor is, amikor barátairól és élőhalottakról ír erotikus novellákat, amelyek központi témája a fenéktapizás.

A hátsókat amúgy is imádja, főleg Jimmy Pesto Jr.-ét, aminek kinyilvánítását soha nem mulasztja el. Személyiségének egyik autisztikus vonása éppen az, hogy mindig azonnal közli, ami eszébe jut, és az sem marad rejtve környezete előtt, ha szexuális izgalomba jön. Ezt egyébként szinte bármi kiválthatja nála, az is, ha bemondják, hogy az autópályán „nagy dugó” van. Ilyenkor jellegzetes „aaaaaah” hangot hallat, figyelmen kívül hagyva a társadalmi szituációt és a jelenlévőket. Bimbózó nemisége és kamaszos fantáziái egyébiránt természetesek, és mivel nem lép át igazán megbotránkoztató határokat, ennek alapján még nem diagnosztizálhatjuk autistának.


Ugyanez a helyzet a mániákkal. Bár vannak témák, amelyekre rá van kattanva, nem szabad elfelejtenünk, hogy ő egy tinilány, szóval oké, ha rajong a lovakért. A zombikról nem is beszélve. Kiválóan elvan saját kis világában - ahol a gépcápa megérti őt - de azt meg tudja különböztetni a valóságtól, ezért nem szigetelődik el. A gazdag képzelet általában nem jellemző az autistákra, de Tinának ezzel sincs problémája. Érzelmi és empátiás készségei is normálisak. Szüleihez ragaszkodik, lázadó húgával ellentétben szót is fogad nekik. (Végül csak az apja mellé állt időszakos fellángolása, a szexi capoeira-oktató helyett is.)
Tehát minden furcsasága dacára ő egy jó kislány, akinek van lelkiismerete, és tudja, mi a helyes. (Ezt bizonyítja a halloweenos és a biztosítási csalásos rész.) Kissé befolyásolható, legtöbbször hagyja, hogy Louis irányítsa, és naiv módon bedől húga trükkjeinek.Talán túlságosan is rendes, ezért szorongások gyötrik, és ha nő a nyomás, hamar a földön fekve találja magát, egyhangú nyöszörgés közepette. Ha ebben a állapotban szemléljük őt, hajlunk rá, hogy elhelyezzük valahol az autizmus-skálán, de ha jobban megismerjük, egyértelművé válik, hogy pubertáson kívül semmi baja.

A PORT.hu ajánlja:

Bob Burger Falodája - Comedy Central

Rajzfilm-pszichológia I.

Rajzfilm-pszichológia II.

Rajzfilm-pszichológia III.

Rajzfilm-pszichológia IV.

hogyvolt.blog.hu/tags/tudorok