Az iparági üzenet, bár nincs kiírva, tisztán olvasható: tessék komolyan venni Shia LaBeoufot! Szegény gyerek, annyit lótott-futott már eddig is különböző tereptárgyakat kerülgetve, hogy kijárna neki a "korosztálya legsokoldalúbb színésze" kitűzője. A Sasszem meggyőző érvelés LaBeouf árnyalt lábjátéka mellett, s ékes bizonyítéka, hogy az ifjú mester számára szó szerint értendő a pályafutás. Mostan az a pálya, hogy a jobb sorsra érdemes fénymásolót terroristának nézik, mert az FBI egy csomó felbontatlan tömegpusztító fegyvert talál nála, melyek persze azért kerültek oda, hogy a csávót valakik csőbe húzzák. De ugyanezen valakiknek láthatóan más, talán még kormányközeli csövekkel is terveik vannak - azokat megakadályozandó kell Shiának ismét rohannia. Futása során pesszimista számítás szerint is legalább négy műfajon verekszi át magát: összeesküvéses thrilleren, nemzetvédelmi proklamáción, technokrata utópián és egy főzőműsoron - na jó, utóbbi nem komoly, de az összes többi nagyon. A felsoroltak közül egyet is nehéz tisztességesen összehozni, úgy meg aztán pláne, ha már a főcím előtti zsugaparti is olyan, mint egy első olvasópróba a második szereposztás tagjaival. Az amatőrség lehet bájos, de bizonyos összeghatár felett inkább bosszantó, nem beszélve arról, hogy a Sasszem a LaBeoufnak járó elismerés mellett egy másikra, a "gondolkodó ember akciófilmje" térdszalagra is pályázik. Noha Billy Bob Thornton úgy tartja az FBI-os bögrét, ahogy azt az Actors Stúdióban előírják, ilyen ambíciók mellett ez alig több mint édeskevés.
