Ott az oklevél az elején, de hasra esni nem kell: nem titok, mindenkinek kiállítják ezt a papírt, aki úgy dönti a kamerát, ahogy az a Dogmában írva vagyon. Lars von Trier aláírása mindenesetre becses trófea (a papír alján baloldalt), bár ma már inkább az autogramgyűjtőknek az, mintsem a mozistáknak: így múlik el a világ dicsősége. De ha el is múlt, mégsem múlt nyomtalanul, mert az északi végeken kinőtt egy egészséges önképpel bíró filmipar, ami nemcsak önmagát látja el, de az összeurópai művészmoziknak is megbízható beszállítója jó ideje. A Szerelem magyarázat nélkül e beszállítói kapcsolat egyik nem túl jelentékeny, még csak nem is túl friss (készült 2001-ben), de a Dogmával szembeni vásárlói igényeknek messzemenően eleget tevő gyümölcse. A terítéken egy hatás alatt álló nő, egy átmenetileg üzemképtelenné vált családanya, aki indulásunkkor épp elhagyja a pszichiátriát. A szép, labilis (szépen labilis) Kira hosszabb időt töltött odabenn, de még hosszabbat tervez idekint; férje, gyermekei és az egyéb kapcsolt részek körében. Hasznos tagja kíván lenni családnak, társadalomnak és minden más, józanságra és alkalmazkodókészségre épülő intézménynek, de már az első uszodai kirándulás is komoly fejfájást okoz - különösen az állon vágott úszómesternek. Kira tébolya színészileg nagy mutatvány, jelentősége azonban inkább a szakma számára lehet: vajon megy-e az őrült nő is? Megy az, de még hogyan: Stina Stengade szépen szenved, simán rábízható a dán butik vezetése a következő adag Mads Mikkelsenig.
