Amikor Jean-Pierre Jeunet úgy döntött, hogy nagyszabású, első-világháborús szerelmi történetének főszerepét Audrey Tautou-val játszatja el, nyilván számolt azzal, hogy sokan az elsöprő sikerű Amélie csodálatos életének folytatását, vagy legalábbis az imádott film varázslatos hangulatának megidézését várják majd a rendező-főszereplő páros újabb közös munkájától.
Arra a kérdésre, hogy vajon Amélie feltűnik-e a Hosszú jegyességben, megnyugtató válasszal szolgálhatunk: feltűnik. Az azonban, hogy ez mennyire válik a film hasznára, már kevésbé egyértelmű. Tautou alakításában a halottnak hitt szerelme után nyomozó Mathilde ugyanaz az egyszerre törékenységet és elszántságot sugárzó tündérlány, mint akit Amélie személyében megismerhettünk. Hite erősebb, mint bármelyik halandóé, akivel a film során találkozunk. Szüksége is van erre, hiszen jóval nagyobb ellenféllel kell szembenéznie, mint Amélienak: ennek a bicebóca, ártatlan tündérnek ugyanis a halállal kell dacolnia, a halál állandó közelségében kell a szerelem erejével küzdenie jegyese hazatértéért.
A halál új szereplője az Amélie-univerzumnak: Jeunet nem színezi ki az első világháborús lövészárkok poklát, a háborús gépezet könyörtelen működését ugyanolyan érzékletesen mutatja be, mint a tízes évek Párizsának szemet gyönyörködtetően megkomponált utcarészleteit. Mathilde nem nyugszik bele szerelme, Manech halálhírébe. Nyomozásba kezd, hogy kiderítse, mi történt pontosan azon az éjszakán, amikor jegyesét négy másik halálraítélttel együtt feletteseik parancsára saját bajtársai kilökik a senki földjére. Az igazságnak annyi arca van, ahány szemtanú: Mathilde az ő beszámolójuk alapján igyekszik összerakni a senkiföldjén töltött éjszaka és a következő reggel történetét. A hosszú jegyesség egyszerre agytorna, nehezen követhető kirakós-játék, háborúellenes felhívás, és az értelmekre ható szerelmi történet. Olyan sok minden zsúfolódik ebben az egy filmben össze, hogy ember legyen a talpán, aki elsőre kézben tudja tartani a szálakat.
A pazar és egyedülálló látványvilág és a játékos humor is újabb rétegekkel gazdagítja-terheli meg a filmet. Jaques Tati falusi biciklis postása ugyanúgy megjelenik Jeunet meséjében, mint a századelő Párizsa. Az a Párizs, amit a Szajna-parti könyvárusok standjaira kiterített, megsárgult képeslapok őriznek.
