Túlélőműsorba éles fegyver?

Ideje lenne ötvözni a lövöldözős játékokat a túlélő show-kkal. És pont kapóra jön az Embervadászat harmadik évada!

Nemrégiben ért véget az Embervadászat második évada, és mint minden igazi rajongónak, nekem is már a harmadik évad körül jár az eszem. Persze jelenleg még az sem biztos, hogy lesz új széria, de ha lesz, akkor vajon milyen ötletekkel lehetne új kihívásokat vinni a fogócskába?


Aki esetleg nem tudná, annak röviden összefoglaljuk, hogy az Embervadászatban Joel Lambert ex-Navy Seals katona menekül az őt üldöző egységek elől. Minden epizódban más csapat veszi őt üldözőbe, hogy ezek kik, arra majd külön kitérünk, de általában más-más ország rendvédelmi szerveihez tartoznak. Joelnek mindig adott idő áll rendelkezésére, hogy az érkezési ponttól eljusson a kivonási pontig, ahol véget ér a játék. Persze az üldözőknek közben minden eszközzel el kell őt kapniuk, szinte bármilyen járművet és technikai segítséget használhatnak. Fegyvert nem...


Az első és a második évad között apróbb eltérések voltak csak, de az azért látszott, hogy a szerkesztők igyekeztek új utakat keresni. Az első évadban például kizárólag reguláris rendvédelmi egységek (katonák, rendőrök, vadőrök) voltak az üldözők, a másodikban viszont tradicionális vadász csoportok képviselői is helyet kaptak, mint például a maorik, a mongolok, vagy a ghillie-k. Bónuszként pedig „hobbytúlélők” is üldözőbe vehették Joelt. A földgolyó persze nagy, és lehetne még sok helyen fogócskázni, de a harmadik széria színesítésére van jobb ötletünk, és ha minden jól megy, a készítők agya is hasonló rugóra jár.


A túlélőműsorok evolúciójában amúgy is megfigyelhető egyfajta szigorodás, hiszen a nézők megunják ugyanazt a formátumot. Így kerülnek sorra képernyőre az olyan sorozatok, amelyekben már meztelenül kell túlélniük a szereplőknek, kevés eszközzel (Csupasz túlélők), vagy teljesen eszköz nélkül (Ed Stafford). Vagy az olyanok, ahol egyes egyedül kell életben maradniuk, időkorlát nélkül, stáb nélkül (Egyedül). Joel Lambertnél az eszközök vagy a stáb minimalizálása nyilván nem fokozná az izgalmakat, hiszen itt nem egészen túlélésről van szó, hanem menekülésről.
Ami minden nézőnek feltűnhetett, hogy az összes részben az üldözők állig fel voltak fegyverkezve. Ez nyilván látványelem is volt, de a különböző egységek alapfelszerelésének is része lehetett. Funkciója viszont ennyiben ki is merült. De mi lenne, ha a harmadik évadban lehetne lőni is Lambertre, és ő is visszalőhetne? Persze nem éles lőszerrel. Így is rengeteg olyan epizód akadt, amikor kérdőjeles volt, hogy Joel egérutat tudott volna-e nyerni, ha használhatják az üldözői a kezükben lóbált mordályokat (ahogy egy éles helyzetben).


Az egyik lehetőség az airsoft. Ez nagyon látványos, hiszen replikákat lehet használni, amelyekre mindenféle kiegészítő kütyüket szerelhetünk, tehát a valósághűség érzése megvan. Ellene viszont az szól, hogy a találatot igazándiból nem lehet bizonyítani.
Így hát sokkal jobb opció a lasertag. A lasertag fegyverek rendszerint alacsony frekvenciájú lézersugarat lőnek ki, és óriási előnyük, hogy megfelelő felszerelés használatával probléma nélkül megállapítható, hogy történt-e találat. Nemcsak csapatjátéknak használják, de katonai kiképzéseknél is, így Joel és üldözői számára sem ismeretlen.
Nos, én nagyon kíváncsi lennék, mennyire pörögne fel a sorozat, ha keményebben vadászhatnának egymásra a szereplők!

Embervadászat, Discovery Channel, minden nap