Palesztinok és zsidók ölik egymást Izraelben, ítéletidő Angliában, Boeing gép katasztrófája Tajvan szigetén, hurrikán sodor el házakat Ausztráliában. Véres tüntetések a globalizáció ellen szerte a világon. Miniszteri villa-építés Budapesten, szivacsos agyvelő-gyulladás, olajbotrány, sírgyalázások felekezetre való tekintet nélkül, keresztledöntés, parlamenti purparlé. A multiplexekből ömlik a csillogó, méregdrága hollywoodi tömeg-gagyi, a kereskedelmi rádiók és tévék üvöltve bombázzák idióta reklámokkal agyunkat, érzéketlen bábukként ütődünk össze embertársainkkal a zsúfolásig tömött autóbuszon és ehhez jönnek még a mindennapi apró-cseprő, filléres problémák.
Állandó nyomás ez mindannyiunk agyán, tompulunk, fásulunk rendesen. Valamiféle megkönnyebbülést talán csak a fantáziálás, az álmokba merülés jelenthet. Így álmodozik Anton is Veit Helmer fiatal, német rendező filmjében egy déltengeri szigetről, Tuvaluról, ahol a pálmafákat édes ukulele dallammal lágy szellő simogatja, ahol a szikrázó nap sugarai ezerfelé szóródnak a tenger finom csipkéjű habjain és a hó fehérségű homokon, ahol béke van, nyugalom és fény...
Anton segéd-uszodamester vak fő-uszodamester édesapja mellett egy elképzelhetetlenül szürreális fürdőházban, valahol Európa fenekén. Egy kietlen pusztaság közepén áll ez az intézmény, állandóan hulló vakolattal, hiányos, ámde teljesen elkopott csempézettel, lelógó, kitudja honnan-hova futó, örökké csöpögő csövekkel és egy Imperial márkájú ősrégi, de megbízhatóan zakatoló uszodagép-motor-szívvel. Senki sem foglalkozik azzal a néhány törzsvendéggel, akik pénz híján már csak közönséges kabátgombbal tudnak fizetni. Anton velejéig romlott, karrierista bátyja, Gregor azonban mindent elkövet, hogy a szívből üzemelő intézményt a nagytőke kezére juttassa, talán átalakítandó valamilyen plazává, de mindenképpen el szeretné tüntetni a föld színéről. Anton felveszi a harcot galád bátyjával, sőt még szerelmes is lesz a szép, fiatal Évába. A dolgok innentől észvesztő sebességgel bonyolódnak a valószínűtlen, de szívünk mélyén azért várva várt végkifejlet felé.
A Tuvalu Veit Helmer első nagyjátékfilmje tündérmese, felemelő, örökérvényű mondanivalóval, egyben nagyívű allegória és nevettető börleszk is. Csodálatos látványvilágú képekben elmesélt történet, szinte teljesen dialógusok nélkül! Hihetetlenül tehetséges alkotók nagyszerű alkotása, amit minden igazi mozirajongónak és jóérzésű embernek látni kell. Az idei Médiawave látogatói tudják, miről beszélek, hiszen ott nagydíjat kapott ez a remek film, abszolúte jogosan. "Hiszek a képek erejében!"- nyilatkozta a rendező, mégsem nosztalgikus némafilm remake-et készített, annál inkább mai, friss, nem kultusz-film, hanem remekmű-gyanús FILM-et. Megkockáztatom, hogy Chaplin, Keaton és Fellini méltó társává vált ezzel a művel a fiatal Veit Helmer. S már szinte mellékes, hogy egy filmben láthatjuk Denis Lavantot, a Point-Neuf hősszerelmesét Djoko Rosić-csal a "legnagyobb magyar betyárvadásszal", más, elképesztő figurával egyetemben. Igazi katarzis vár mindenkire, aki jegyet vált Tuvalura, melegség költözik szívébe és biztos lehet benne, hogy a világ más tájain is élnek emberek, akik a legjobb barátaik is lehetnek. Nem vagyunk egyedül.
