Töredékes építkezés
Pigniczky Réka Amerikában született, tanult és asszimilálódott. Egy amerikai-magyar közösség részeként nőtt fel, egy olyan közegben, ahol a hazaszeretet volt a kohéziós erő. Az '56-os menekültek emigrációban született gyerekeinek épp ezért vált problémává a kettős identitás, a szülők által oly preferált magyarságtudatot, az elnyomott anyaországgal érzett szolidaritást összeegyeztetni a kamaszos lázadással, Amerika szabad levegőjével. Úgy "kellett" kötődjenek egy világhoz, hogy sokuk sohasem járt ott, csak a szüleik történeteiből, vágyódásaiból összerakott torzóra támaszkodva tudták felépíteni saját ideáikat. A sors fintora, hogy ebben az inkubátornak nevezett közösségben a magyarságtudat elevenebben, élőbben tudott létezni és fennmaradni, mint az itthon maradottak pszichéjében.

'56 traumája
Egy szabadságharc leverése mindig áldozatokkal és megrázkódtatásokkal jár. A szovjet hatalom elnyomása, a máshogy gondolkodás és a hazaszeretet tudatos elfojtása a rendszer alappillérévé vált. Aki elmenekült, amögött bezárult a vasfüggöny, csupán az emlékeit és a vágyait vihette magával. Ezekre az emlékképekre épült aztán az emigrációban töltött lét, egy olyan szubjektív valóságra, ami abban a formában talán sohasem létezett. Egy külső (hazai) ingerek nélküli világ, ahol konzerválódott az otthoni levegő, keveredve azzal a várakozással, hogy amint lehetséges lesz, visszatérnek. Átmeneti állapotnak tekintették, a kint tartózkodás mégis hosszabbra sikeredett a tervezettnél. Olyannyira, hogy sokan akkor sem tértek vissza, amikor már lehetett. Új életet kezdtek.

Kollektív emlékezés
A rendezőnő filmje épp annak a megéléséről szól, hogy a második generáció hogyan tudott ezzel megbirkózni, saját identitást keresni. Az Inkubátor tisztelgés kamaszos lázadásuk előtt, egy kaliforniai cserkésztáborban előadott magyar rock-operát idézve meg. Egy afféle sajátos osztálytalálkozó, ahol 20 évvel későbbi énjük emlékezik egykori naivitásukra, szüleiktől kapott örökségükre és arra, hogy ők mit adnak tovább gyerekeiknek. Bájosan, hamisan énekelve újra előadják az életük meghatározó momentumának számító István, a királyt, hogy átbeszélve és átértelmezve a múltat válaszokat kapjanak a jelen kérdéseire. Gyermeki örömmel üdvözlik egymást, beszélgetéseiket ott folytatják, ahol abbahagyták. A párbeszédekből felsejlik, hogy ki miként dolgozta fel a kettős identitást. Annak az élményét, hogy bár fontos a magyarságuk, az amerikaiságuk legalább annyira az. Szembenézéseiket, belső harcaikat a szülők támasztotta elvárásokkal és az ebből a helyzetből profitált barátságokkal, kapcsolatokkal. Azért is érdekes Pigniczky Réka filmje, mert bár az Amerikában megélt identitáskeresésről szól, valójában képet fest minden határon túl élő, magyarságát fontosnak tartó emberről is. Az erdélyi magyarság útkereséséről, a "kint", "ott" megélt kapaszkodókeresésről. Lényeges különbség persze, hogy Amerikában mindez szabad választás kérdése, míg máshol az elnyomás hívja életre.

Summa
Kedves, szerethető és szórakoztató dokumentumfilm egy távoli és mégis közeli világról. Izgalmas, egyszeri kaland, amiben mi is magunkra ismerhetünk, szülőhazától függetlenül. Jól mondja Pigniczky Réka a filmben, egyszerre kínos és felemelő. De tagadhatatlanul őszinte, nyitott és előítéletektől mentes. Látlelet az Amerikában élő magyarság útkereséséről, ami mégis rólunk árul el a legtöbbet. Mindezt pedig úgy teszi, hogy egy cseppet sem válik magyarkodóvá vagy kínossá. Az Irie Maffia zenéje pedig külön piros pontot érdemel.

Kinek ajánljuk?
- Aki kedveli a személyes történetek.
- Aki örömmel hallgatja az István, a királyt.
- Aki kíváncsi arra, hogy Amerikában hogyan viszonyulnak kis hazánkhoz.

Kinek nem?
- Akit frusztrálnak az amatőr előadások.
- Aki sosem akart cserkész vagy úttörő lenni.
- Aki hidegrázást kap a rock-operáktól.


8/10