Először azt csapnám hókon a svenkkarral, aki erre a jóindulattal is gyengécske szójátékra azt mondta, hogy jó lesz címnek. Nem, ebben semmi nézőcsalogató nincs, és igencsak mérsékelten vicces. Másodszor viszont a négy jobb napokat is látott Oscar-díjas színész is érdemelne egy-egy kokit, amiért elvállalták ezt a mélyen színvonaluk alatti limonádét.
Jó, divat most a vén csatalovak önmagukat és a öregségüket parodizáló visszatérése, jutalomjátéka. De könyörgöm, Robert De Nirónak, Morgan Freemannek, Michael Douglasnak nem kell visszatérnie sehonnan, de ha azt játszák hogy mégis, akkor legalább valami olyan filmmel kellene megtenniük, ami meg van írva. Csakhogy itt már az alapötlet is olyan, mintha utólag született volna: a négy öreg haver elmegy Las Vegasba bulizni. Ja, ez így még nem ötlet, akkor legyen az, hogy az egyikük legénybúcsújára mennek! Fú, de eredeti…
Na, és akkor ezt az ötletet cicomázzuk fel mindenféle gegekkel meg poénokkal – a nagyszerű ötlet az, hogy ez mind arról szól, hogy Vegas tele van fiatalokkal, a kicsattanó élet városa – ők meg már javíthatatlanul öregek. Ez a fő poénforrás, és ezt végtelen sokszor el is sütik. Ebbe már csak a statisztika miatt is beleesik néhány felnyerítős, óriási poén, de sajnos a filmet agyonnyomja a rengeteg vicc, amin akkor sem nevet jóérzésű ember, ha közben flamingótollakkal csiklandozzák a talpát a cuki érettségiző lánykák, akik a vén kecskéket szórakoztatják bikiniszépségversenyükkel.
Az a szomorú, hogy idén már volt egy igen jó példa arra, hogy kell az ilyen filmet jól csinálni: a Született gengszterek. Az szintén öreg sztárok öregségről szóló mozija volt, amiben megmutatták annak a különös báját, amikor a vén fickók nyomják úgy a bulit, mint a régi szép időkben. De abban, amellett, hogy Christopher Walken és Al Pacino remekelt benne, volt sztori, dráma és meglepően sötét, abszurd humor is. Így sem volt persze tökéletes, de igen szórakoztató meglepetés érte a nézőt.
A Last Vegasban viszont nem sok meglepetés akad. Jól megírt cselekmény, párbeszéd sem igen. Helyette vannak sztereotípiák (jó, időnként egy kicsit azért megcsavarva, kifordítva), túlcsorduló, émelygős tanulságok, meg érzelmek (ezek viszont sajnos túlságosan komolyan véve) – és persze a nagy sztárok. Meg a csillogó város, Vegas, amit annyi filmben csodálhattunk már meg. Meg azért néhány jóféle poén és kikacsintás is. Kérdés, ez elég-e?
Attól függ, minek vesszük. Ha egy szimpla limonádénak, egynek a sok tucat közül, annak végül is simán belefér. De ha a stáblistát nézve a kezünket dörzsölgettük, hogy ezekkel a nevekkel nem lehet mellélőni, mekkora mozi lesz ez, akkor bizony csalódni fogunk, mert jó filmművészeti alkotásnak (vagy, legyünk szerényebbek, legalább filmipari műnek) még extra adag jóindulattal sem lehet nevezni.
