Vérbosszú a magyar ugaron

Nem egyszerű feladat a társadalom perifériáján élők kilátástalan helyzetét izgalmasan filmre vinni, Mátyássy Áronnak azonban az Utolsó idők című filmben sikerült ez a bravúr.

Az Utolsó idők cselekménye valahol az ukrán határ mentén játszódik, egy kis zsákfaluban. A település neve nem is fontos, a lényeg, hogy jól azonosíthatóan az isten háta mögött járunk. Kisiklott sorsok, összetört álmok és kiüresedett kapcsolatok vonulnak el a szemünk előtt - a kilátástalanság fullasztó atmoszférája súlyos takaróként telepszik a tájra, és alig hagyja lélegezni a szereplőket. Ebben a közegben próbál boldogulni Priskin Iván, a film fiatal főhőse, aki egyéb munkalehetőség híján üzemanyag-fusizásban látja az egyetlen kitörési lehetőséget.

A korán megárvult fiatalember helyzetét tovább nehezíti, hogy a meló mellett még autista nővérével is törődnie kell, így alig marad ideje arra, hogy a saját életét élje. Priskin mindezt zokszó nélkül teszi, csendes elszántsággal viszi tovább az ivás okozta korai halálba menekülő szülők súlyos hagyatékát. A faluhoz közeledő főút magában hordozza ugyan a fellendülés távoli ígéretét, mégis van benne valami mélyen fenyegető, hiszen nincs semmi biztosíték, hogy nem pusztán a gazdasági farkastörvények kialakulását segíti elő.

Erre azonban nem kapunk választ, hiszen Priskinék sorsdrámája még a civilizációt jelképező út megérkezése előtt beteljesedik. A görög tragédiákat idéző eseménysort az autista lány megerőszakolása indítja el, az elállatiasodásnak ezt a szimbolikus végpontját a pusztában tomboló vihar költői képével hangsúlyozza a rendező. Már itt észrevehető, hogy az Utolsó idők nem a művészfilmes hatásvadászat azon ösvényein halad, mely a szenvedés és brutalitás kendőzetlen bemutatásában látja az artisztikum előfeltételét.

A rendező, Mátyássy Áron nem kéjeleg az emberi fertő ábrázolásában, visszafogottan mutatja be a tragikus eseménysort elindító bűncselekményt is. A Filmszemle fődíjat odaítélő zsűrije is bizonyára azt értékelte az Utolsó időkben, hogy képes egy izgalmas, átélhető drámán keresztül érzékeltetni a társadalom perifériáján élők kilátástalan helyzetét. Nyoma sincs annak a ?művészi" szenvelgésnek, mely inkább elidegeníti a nézőt, ahelyett, hogy beszippantaná a cselekmény sodrába, és a szereplőkkel való együttérzésre késztetné.

A film szépen mutatja be, hogy a magyar ugaron miként deformálódnak a civilizáció jótéteményei. A helyi rendőrség képtelen felderíteni az elkövetőket, Priskin megélhetési feketézése után azonban rögtön nyomozni kezd. Szótlan főhősünk előtt nem áll más út, saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Persze nem az amerikai revans filmek céltudatos bosszúállójával van itt dolgunk, hiszen Priskin sokáig halogatja az érdemi cselekvést. A tehetetlenség és a sorozatos megaláztatások nyomán csendben felhalmozódó düh azonban vérbosszúba fordul, amint megtörténik a tragikus felismerés.

Mátyássy persze azt is eltanulta az ókori görögöktől, hogy a hősnek mindig el kell buknia a nézői katarzis érdekében. A szívszorító finálé jól érzékelteti az egész történet sorsszerűségét, minden résztvevő melankolikusan törődik bele a felsőbb hatalmak által neki osztott szerepbe. A film nem is hagy kétséget a felől, hogy az autista lány lelki békéjével a világ rendje is helyre állt, persze csak tengernyi szenvedés és áldozat árán. A záró kép mintha már egy kicsit túl didaktikusan is közvetítené a film ezen tanulságát.

Mátyássy kiváló szereplőgárdát toborzott az Utolsó időkhöz. Kádas József (Priskin Iván) eszköztelen játéka és Vass Teréz (Priskin Eszter) megrázó alakítása mellett a mellékszereplők is kitűnően hozzák az egy-egy tulajdonság mentén felépített karakterüket. A Filmszemle idején nagy vitákat kavart a film zenéje: sokak számára volt elfogadhatatlan az angol nyelvű jazz-nóták összeházasítása a magyar falu képeivel és a vidéki sorsokkal. Harcsa Veronika édes-bús dalai azonban nagyban hozzájárulnak az Utolsó idők melankolikus atmoszférájához, így ez a bátor húzás is csak javára vált a filmnek.

Mátyássy tehát elkerülte az elsőfilmes rendezők leggyakoribb hibáit: nem akart mindent belezsúfolni a filmbe, az Utolsó idők így szokatlanul érett, letisztult alkotás lett. Kíváncsian várhatjuk a rendező következő filmjét.