Yes Men

  • (efes) / PORT.hu

Nemrég ért véget a Sir Bob Geldof által szervezett Live8 elnevezésű monstre koncertsorozat, amelynek célja az volt, hogy felhívja a 8 leggazdagabb állam vezetőinek figyelmét arra az iszonyú különbségre, amely a világ gazdag és szegény fele közt tapasztalható. A világsztárokkal teletűzdelt brit felsőházi szervezésű produkció sok SMS-t gyűjtött a célból, hogy eltöröljék jónéhány elszegényedett afrikai és dél-amerikai állam adóságát, hogy mennyi sikerrel, bizonyára kiderül. Néhányan viszont könnyed zenehallgatás és esemesezgetés helyett a tettek mezejére léptek, és a skóciai Edinburghban, ahol a 8-ak vezetői épp tanácskoztak, hangos tüntetésbe kezdtek, amelynek (szokás szerint) rendőri attak vetett véget. De nem kell túlzottan senkinek megerőltetni a memóriáját, hogy eszébe jusson olyan kép, amelyek kendőbe bugyolált fejű, vagy éppen kapucnis fiatalok tetszőleges nációjú rendőri karhatalommal csatáznak. Az globális gazdasági fejlődés harcos ellenzői ők, ám vannak, akik hasonló célokért küzdenek, csak éppen jóval szelídebb, ám korántsem biztos, hogy hatástalanabb eszközökkel.

Már-már a szórakoztatóipar itt istenkísértésnek számító kategóriájába tartozik a New York-i Yes Men (Bólogató Jánosok) (http://www.theyesmen.org/) csoport, melynek tagjai nyilvános személyiségek identitásának kisajátításával operálnak. "Identity Corrections"-nek nevezett munkamódszerük arra irányul, hogy a nyilvánosság szereplőinek alakját kikölcsönözve, nyilvánosan felfedjék azok mulasztásait és szabálysértéseit. Róluk szól a híres független filmfesztiválon, a Sundance-en nagydíjat nyert American Movie alkotógárdájának (Dan Ollman, Sarah Price, Chris Smith) új dokumentumfilmje. Andy és Mike, a csoport két aktivistája egyszer egy olyan weblapot készített, amelynek címe majdnem megegyezett a befolyásos WTO (World Trade Organization - Világkereskedelmi Szervezet) honlapjának címével. A kezdetben ártatlannak induló tréfa akkor fordult komolyabbra, amikor sok user szerte a világon nem ügyelve a korrekt cím begépelésére, a hamis weboldalra jutott, és ide küldözgettek hivatalos e-maileket, konferencia-meghívókat. 2000 májusában a salzburgi Nemzetközi Jogi Tudományos Központ (Center for International Legal Studies) egy levelet juttatott el a hamis honlaphoz, melyben a WTO valódi általános igazgatóját, Mike Moore-t meghívják egy, a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos témakörben rendezett konferenciára. A Bólogató Jánosok etikai alapon döntöttek és megpróbáltak legjobb tudásuk szerint, nevükhöz méltóan eleget tenni a felkérésnek. Október végén egy bizonyos Dr. Andreas Bichlbauer - a "Moore" által küldött helyettes, nem más, mint a kitűnő előadói képességekkel és humorista vénával is rendelkező Yes Man, Andy Bichlbaum - fel is szólalt a konferencián. A hatás nem maradt el, a WTO ezek után szinte kizárólag új, és meglehetősen furcsa közgazdasági elveket valló szakértőket küldött a különböző tévévitákra, konferenciákra, természetesen kezdetben a legkülönbözőbb hangzatos álneveket használó Andy, majd később a többi Bólogató János személyében is.

A Yes Menről szóló dokumentumfilm néhány kezdeti akciójuk megvalósítását mutatja be, sok interjúval és az akciók aprólékos (és rettentően mulatságos) dokumentálásával. Itt egy kicsit motoszkál ugyan bennem a kisördög, hogy nem megrendezett jelenetekről van-e szó, hiszen túl könnyen nyelik be a maszlagot, például a tamperei tanácskozáson a komoly közgazdász-professzorok. Lehet hogy így volt. Akkor viszont megdöbbentő a tény, hogy ilyen könnyen átverhető emberek szervezik a világ gazdaságát. És nem buktatta le a provokatőröket az őket filmező stáb. De az is belefér, hogy a film kedvéért rekonstruálták a jelenetet, akkor viszont ezt jelezni kellett volna. Ettől függetlenül azonban a srácok abszolúte valódiak, amit tettek, azt valóban megtették, a róluk készült dokumentumfilm a mítosz része. Megtekinthető a moziban és letölthető (néhány tíz $-ért, amely természetesen jótékony célokat támogatunk) a webról. Ezzel mi is hozzájárulhatunk olyan projektekhez, mint pl. (idézőjelben!) etessük újrafelhasznált (!) hamburgerrel az éhező harmadik világot...