A 10 legjobb nyomozós komédia

Ezek a filmek bizonyítják, hogy a humor és a rejtély nagyon jól passzolnak egymáshoz.

Harminc éve mutatták be a méltán népszerű Ace Ventura - Állati nyomozót, ennek örömére megnéztük, melyek az elmúlt évtizedek legszórakoztatóbb krimikomédiái. A válogatásnak csak egy kritériuma volt: a főszereplő legyen hivatásos vagy magánnyomozó, maga a sztori lehet Sherlock Holmest vagy Agatha Christie-t idéző krimi, de akár zsarukomédia vagy film noir paródia is.


A magány-nyomozó (1998)

A szerencsétlenül magyarított Zero Effect tisztelgés a Sherlock Holmes-féle történetek előtt, főszerepben egy modern kori Holmesszal és Watsonnal. A Bill Pullman által alakított Daryl Zero ugyanolyan nagymestere a szakmájának, mint híres elődje, de talán még nála is excentrikusabb. Munka közben elemében érzi magát, azon kívül viszont tele van allűrökkel, a Ben Stiller által játszott “Watson” pedig kénytelen eleget tenni főnöke egyre abszurdabb követeléseinek.

Daryl új megbízást kap: ki kell derítenie, hogy ki zsarolja Gregory Starkot (Ryan O'Neal), egy nagyvállalat igazgatóját. Nincs könnyű dolga, hiszen ügyfele azt sem oszthatja meg vele, miért zsarolják. De nem ez okozza Zerónak a nagyobb problémát, hanem, hogy életében először érzelmileg is belebonyolódik az ügybe, hála egy Gloria (Kim Dickens) nevű nőnek.

Meghívás egy gyilkos vacsorára (1976)

A krimik első számú szabálya: végy egy jó detektívet. A Neil Simon darabján alapuló krimikomédiában egy kísérteties kastély még kísértetiesebb tulajdonosa biztosra megy, és egyből 5 nyomozót invitál meg magához. A vendéglátás kifogástalan, ám a házigazda egyetlen pillanatra sem mutatkozik, csupán üzenteket és meglepetéseket küld maga helyett. Az idő múlásával a meglepetések egyre veszélyesebbé válnak, a világ válogatott magándetektívjei pedig kutatni kezdenek a kastély ódon falait belengő rejtély után.

A kiváló filmben megkapjuk Charlie Chan alteregóját (Peter Sellers), Nick és Nora Charles karikatúráit (David Niven és Maggie Smith). A krimi királynője, Agatha Christie két karakterrel is képviselteti magát: Milo Perrier (James Coco) Hercule Poirot, Jessica Marble (Elsa Lanchester) pedig Miss Marple paródiája, míg Peter Falk nem Columbo, hanem Sam Spade karikatúráját hozza, a házigazda pedig Truman Capote-nak feleltethető meg.


Halott férfi nem hord zakót (1982)

Steve Martin eme kevésbé ismert vígjátéka a '40-es évek film noirjait parodizálja, egyszerre kigúnyolva és főhajtással elismerve a kalapos-zakós Humphrey Bogart pompás életművét. Steve Martin alakítja a filmben Rigby Reardont, a magánnyomozók ászát, a belevaló és bármire képes detektívet, akit Juliet Forrest (Rachel Ward) keres fel egy megoldhatatlannak látszó esettel: apja, az elismert tudós és sajtkészítő rejtélyes körülmények között elhalálozott. Reardon természetesen azon nyomban fejest ugrik a rejtélyes bűnügybe.


Felügyelő életveszélyben (1964)

Peter Sellers Clouseau felügyelője mellékszereplőként kezdte az eredeti Rózsaszín párducban, Blake Edwards filmjében viszont már ő a főhős, és ezzel együtt az egész franchise-t is megkapja. A sztori egy színdarabon alapul, ami meg is látszik az alaphelyzeten, hiszen a gyilkosságot szokás szerint egy vidéki kastélyban követik el egy sötét és viharos éjszakán.

Minden bizonyíték arra utal, hogy a bűntettet Maria, a szép szobalány követte el, Dreyfuss felügyelő pedig készen áll arra, hogy letartóztassa. Számítását azonban keresztülhúzza a kétbalkezes Clouseau felügyelő érkezése, akinek az érzései viszont azt sugallják, hogy a lány ártatlan. A felügyelő eltökélt szándéka, hogy bebizonyítsa ezt, még akkor is, ha újabb és újabb hullák tűnnek fel, sőt, az élete is veszélybe kerül.


Roger nyúl a pácban (1988)

Robert Zemeckis film noir komédiája nem tizenkettő egy tucat film: ez volt az egyik első olyan nagyjátékfilm, amely vegyítette az élő szereplőket és animációt, amihez számos olyan újítást alkalmazott, amely aztán a modern animáció alapjává vált rövidtávon pedig megnyitotta az utat a Disney legsikeresebb korszaka előtt.

A történet hőse egy rajzfilmgyűlölő magándetektív, Eddie Valiant (Bob Hoskins), aki pont egy rajzolt nyúl, Roger nyúl egyetlen reménysége lesz, amikor gyilkossággal vádolják. Miközben Eddie megpróbálja bebizonyítani Roger ártatlanságát és megtalálni az igazi gyilkost, rájön, hogy a valódi tét a rajzfilmfiguráknak otthont adó Firkanegyed sorsa. Érdekesség, hogy hiába rajzfilmfigura Roger nyúl felesége is, a mai napig szexszimbólumnak számít a rajongók körében, és neki köszönhető az egyik legtöbbször megállított jelenet is a filmtörténetben.


Óvakodj a törpétől (1978)

Chevy Chase fénykorában több krimikomédiában is játszott, ezek közül talán a Fletch a legjobb, de abban nem nyomozót, hanem újságírót alakít, ezért az összeállításunkba Colin Higgins 1978-as rendezése került be. Chase itt Carlson felügyelő játssza, neki kellene megvédenie a nemrég elvált Gloriát, akinek egy csapásra fölpezsdül az unalmas könyvtárosi élete, amikor felvesz valakit az autójába. „Óvakodj a törpétől!” - figyelmezteti a csinos, szőke lányt a sebesült férfi, majd meghal. Mire Gloria tisztázhatná a helyzetet, a hulla eltűnik és természetesen senki sem hisz neki. Egyedül csak Carlson felügyelő segítségére számíthat.

Vaskabátok (2007)

A Haláli hullák hajnala után Edgar Wright rendező és harcostársai, Simon Pegg és Nick Frost a zsarufilmeket vették célba, és nem aprózták el, a műfaj összes létező klasszikusát megidézték a  Piszkos Harry-től a Halálos fegyver-filmekig, de sorra kerül a Holtpont, a Jurassic Park, a Kutyaszorítóban, a Gyűrűk ura, sőt még a Simpson család is.

A sztori szerint Nicholas Angel (Pegg) túl jó zsaru, ténykedése ezért egyre kínosabb a lusta, kényelmes testület számára. A felettesei ezért Londonból áthelyezik egy isten háta mögötti falucskába. A szuperrendőr nehezen találja helyét az álmos településen, ahol látszólag még a bűnözők is alszanak. Ráadásul a teszetosza, az amerikai akciófilmekért rajongó Danny (Forst) személyében új társat kap. Amikor már úgy tűnik, Angel számára minden elveszett, az idilli falucska életét borzalmas balesetek sora kavarja fel. Sandford talán nem is olyan ártatlan hely, mint amilyennek látszik...


Rendes fickók (2016)

Shane Black 2016-os filmje nemcsak az elmúlt évtized egyik legjobb vígjátéka, de ráadásként kriminek is remek, Russell Crowe és Ryan Gosling pedig tökéletes párost alkotnak benne. Mindketten magánnyomozók a 70-es évek Los Angelesében, bár az egyik inkább csak verőlegény (Crowe), a másik meg a világ leggázosabb detektívje (Gosling), és ezt a saját, nála sokkal érettebb kislánya (Angourie Rice) mondja rá. Egy gyönyörű pornósztár látszólagos öngyilkossága után kezdenek el nyomozni, ami egyszerű rutinmelónak ígérkezik, de hamarosan kiderül róla, hogy az évszázad bűnügye, amelyben érintett a Los Angeles-i alvilág színe-java és egy bíró gyönyörű, de feltehetőleg kissé kettyós lánya (Margaret Qualley) is, aki pornózik, és jelen esetben a pornó vezet el a megoldáshoz.


Tőrbe ejtve (2019)

Rian Johnson nem találta fel a spanyolviaszt, csak újramelegítette a klasszikus Agatha Christie-receptet, olyan nagy sikerrel, hogy egyből el is készült a folytatás, és jön nemsokára a harmadik rész is. A filmben szó szerint minden megvan, ami a Christie-krimik alapja: egy előkelő társaság, ahol mindenkinek vaj van a fején, és mindenkinek van valamilyen indítéka a gyilkosságra; a halott a detektívregények legtipikusabb áldozata: a gazdag milliomos, akit minden rokon és ismerős utál; egy klasszikus bezárt szoba rejtély, melynek lényege, hogy a holttestet egy olyan helyiségben találták, aminek elvileg egyetlen kijárata van, és belülről be volt zárva; és persze az a szatirikus humor, ami az írónő műveiben mindig jelen van, nem beszélve a karizmatikus nyomozóról Benoit Blanc (Daniel Craig) személyében.


Csupasz pisztoly (1988)

A Csupasz pisztoly-széria örök klasszikus a David Zucker-Jerry Zucker-Jim Abrahams triumvirátustól és a fapofa nevettetőtől, Leslie Nielsentől. Az idővel trilógiává bővülő film valójában annak a Nagyon különleges ügyosztály (eredetiben: Police Squad!) című, 1982-ben készült, hatrészes tévésorozatnak volt a nagyobb volumenű, sokkal mókásabb változata, ami fergetegesen parodizálta a Kojaket, a Columbót, a San Francisco utcáin-t és a többi népszerű, amerikai nyomozós sorozatot. Igaz, a készítők saját bevallásuk szerint szinte minden elemet a Magyarországon kevésbé ismert, '50-es évekbeli M Squad című zsaruszériából vettek át. Érdekesség, hogy a Csupasz pisztolynak legalább olyan kultikus lett a magyar szinkronja (Frank Drebin szerepében: Sztankay István), mint az Airplane!-nek vagy a Gyalog galoppnak.

Via: Movieweb / CBR