A filmtörténelem 8 legnagyobb börtönszökése

Durva, hogy egyesek mit meg nem tesznek a szabadságért.

Minden idők talán leghírhedtebb börtöne, az Alcatraz, ami nem véletlen, mivel a kegyetlen körülmények mellett a fegyintézet egy szigeten nyílt meg, miután épp 90 éve az ott álló fegyelmi laktanyát megszerezte az amerikai Igazságügyi Minisztérium. Szóval a szökés eléggé körülményes volt, mivel nem csak a falakon kellett átjutni, hanem az óceánon is, ahol örvények és cápák nehezítették a szökést. Összesen 14 szökési kísérletet tartanak számon, amiben 36-an vettek részt. Közülük 23-at elfogtak, 6 rabot lelőttek, ketten pedig vízbefúltak. Öt elítélt sorsa ismeretlen. A legendásan biztonságos börtönből tehát tényleg nem volt könnyű meglógni, a hivatalos jelentések szerint mindössze két elítélt jutott partra, ám őket meg ott fogták el. Nem véletlen, hogy annyi film készült a börtönszökésekről, hiszen a szabadság utáni vágy a legszélsőségesebb tettekre sarkalhatja az embert. Következzen ezek közül a nyolc legemlékezetesebb!

 

A megbilincseltek (1958)

A két Oscar-díjat nyert alkotás (Legjobb operatőr, Legjobb eredeti forgatókönyv) már a két főszereplője miatt is megérdemli, hogy listánkra kerüljön, hiszen Tony Curtis-t és Sidney Poitier-t láthatjuk összebilincselve menekülni az ötvenes évek egyik legemlékezetesebb drámájában. A megbilincselve alapvetően egy feszült film, ami azonban jóval túlmutat azon, hogy két elítélt, akik egymáshoz vannak láncolva, megszökik. Egyfelől

érzékenyen és okosan mutatja be a korszak faji feszültségeit,

másfelől a későbbi buddy movie-k (kissé erőltetetten azt mondhatnánk magyarul: haverfilmek) műfaji jellegzetességeit is megalapozta. Arról nem is beszélve, hogy Sidney Poitier volt az első fekete színész, akit – ezért az alakításáért – Oscar-díjra jelöltek.

 

A nagy szökés (1963)

Erről a közel háromórás eposzról talán minden kertelés nélkül kijelenthetjük, hogy ez a börtönszökéses filmek etalonja (nem mellesleg az egyik legjobb háborús film, ami valaha készült). Részletesen végigkövethetjük, ahogy

egy csapat katona a szökését tervezi egy náci hadifogolytáborból a második világháború idején.

Sőt, valójában több száz rabot terveznek megszöktetni. Az egész történet e köré a szökés köré szerveződik, szóval végig feszült, izgalmas sztorit kapunk, élvezetes karakterekkel, akikért lehet izgulni. Ám közülük is kiemelkedik a Virgil Hilts-et alakító Steve McQueen, aki a klasszikus vagány hős karaktert hozza. Az idén hatvan éves film elég jól öregedett, még ma is izgalmas tud lenni, pláne, hogy nem minden szereplő számára ér véget happy enddel.

 

Pillangó (1973)

Tíz évvel A nagy szökés után Steve McQueen ismét egy télakot tervez, ezúttal Dél-Amerikában (persze nem ugyanazt a karaktert játszva, mint korábban). A feltehetően valós eseményeken alapuló sztoriban társául szegődik Dustin Hoffman, hogy meglógjanak a világ egyik legkegyetlenebb börtönéből, a Guyana-i Ördögszigetről. Hoffman és McQueen remek párost alkotnak, de

a film igazi erénye a kényszermunka kegyetlenségének és az embertelen dzsungelbeli körülményeknek a bemutatása, amit látva minden erőnkkel annak szurkolunk, hogy hőseinknek sikerüljön a szökés.

McQueen ezúttal nem olyan kemény a címbeli Pillangó szerepében, de épp az esendősége miatt lesz szerethető.

 

Szökés Alcatrazból (1979)

És, eljutottunk a kultikus Alcatraz-filmhez is, melyben Clint Eastwood tengődik a hírhedt szigetbörtönben. Ő alakítja Frank Morris-t, aki már több kóterból is megszökött, és itt is hasonló szándékai vannak. Két társával addig-addig szövögetik a tervet, míg végül a tettek mezejére lépnek. A Szökés Alcatrazból nem csak attól lesz autentikus, hogy igaz történeten alapul, hanem attól is, hogy

a valódi Alcatrazban forgatták,

amit 1963-ban bezártak, és jelenleg múzeumként üzemel. Bár a történet nem pontosan tükrözi a valóságot, az eredeti helyszín mindenképp egyfajta hátborzongató hitelességet kölcsönöz neki. A filmet ugyanaz a Don Siegel rendezte, mint a kultikus Piszkos Harryt, ráadásul azon kevés Eastwood-filmek közé tartozik, amiben a színész nem cowboyt vagy zsarut alakít.

 

Menekülés a győzelembe (1981)

 

A legkülönfélébb műfajok keverednek ebben az eklektikus színészgárdát felvonultató filmben. A Menekülés a győzelembe,

amellett, hogy egy börtönszökésről szóló film, egyúttal egy izgalmas sportdráma is,

amihez olyan színészek asszisztálnak, mint Sylvester Stallone, Michael Caine, Max von Sydow és a profi futballista, Pelé. Ebből aztán nem is akármilyen történet kerekedik: egy hadifogolytábor tagjai merész szökést terveznek, amihez felhasználják azt a focimeccset, amiben a rabok és a nácik mérik össze a labdatechnikájukat. Így már érthető, miért szerepel a filmben Pelé is.

 

A remény rabjai (1994)

Szerintem nem tévedek, ha azt írom, hogy ez a Port.hu olvasóinak kedvenc börtönszökéses filmje, hiszen 9.7 ponton áll. Stephen King novellájából Frank Darabont forgatott egy olyan lehengerlő filmet, ami kivételesen jobb lett, mint az irodalmi alapanyag. Ehhez persze vastagon hozzájárul a két főszereplő, Tim Robbins és Morgan Freeman játéka. Andy Dufresne (Robbins) szökése a Shawshank börtönből egy

egyszerre megrázó és felemelő történet, amiben nagy szerepet játszik egy kis kőtörő kalapács, egy korrupt börtönigazgató, egy nagyalakú csajos poszter és persze a Biblia.

A remény rabjainak igazi erőssége, hogy csak a végén derül ki, hogy ez egy börtönszökésről szóló sztori, egészen addig úgy tűnik, hogy azt meséli el, hogyan illeszkedik be Dufresne a börtöntársadalomba, és hogyan igyekszik hajlítani a szabályokon, hogy némi emberséget vigyen az embertelen világba.

Ez is érdekelhet

10 dolog, amit nem tudtál A remény rabjairól

A remény rabjait hivatalosan is mindenki imádja a világon.

Tovább

 

Csibefutam (2000)

Bizony, egy mese is helyet kapott a listán, jobban mondva egy stop-motion animációs film, hiszen az agyagból megmintázott csirkék újabb és újabb szökési kísérlettel állnak elő, még mielőtt a húsos pitében találják magukat. Ám az igazi terv, a nagy szökés (nem véletlenül írom ezt, hiszen a Csibefutam nagyban merít a McQueen-filmből, és egyszerre tiszteleg előtte és paródiája annak) akkor körvonalazódik, amikor egy amerikai kakas pottyan baromfiudvarba. A Csibefutam a remek humora mellett (ugyanazok készítették, akik a Wallace és Gromitot is) azért is zseniális, mert

a csirkeól tényleg úgy néz ki, mint a klasszikus szökésfilmek lágerei.

Ha valaki már kisgyerekkorban szeretne börtönszökéses filmet nézni, akkor a Csibefutamot neki találták ki.

 

Szupercella (2013)

Stallone is duplán szökik a listánkon, ám a társa ezúttal a 80-as, 90-es évek másik nagy akciósztárja, Arnold Schwarzenegger. Stallone alakítja Ray Breslint, akinek elég érdekes munkája van:

börtönökből próbál megszökni, hogy tesztelje azok biztonsági rendszerét.

Ám ez alkalommal ott ragad a szuperbiztonságos, Sírkő nevű börtönben így szövetkezik Rottmayerrel (Schwarzenegger), hogy együtt szökjenek meg onnan. A film bár nem túl eredeti, és igazán nem is csavaros (bár az átlátszó cellák eléggé látványosak), viszont öröm nézni a két színészt, ahogy letolnak egy vérbeli buddy movie-t, miközben azon fáradoznak, hogy megpattanjanak.

 

+1 A szökés – 1. évad

Természetesen nem maradhat ki a listáról a 2000-es évek egyik leghíresebb börtönszökéses sztorija, csak azért, mert sorozat. Persze szigorúan csak az első évad, és nem csak azért, mert ez énekel meg egy rafinált télakot, de azért is, mert minden későbbi szezon (összesen öt évad készült) csak az árnyéka annak a remekül felépített dramaturgiának, amit a 2005-ös nyitány prezentál. Történik ugyanis, hogy Michael Scofield (Wentworth Miller) szánt szándékkal lecsukatja magát, hogy kiszabadítsa a börtönből a bátyját, Lincolnt (Dominic Purcell). A trükk az, hogy

Michael teste tele van varrva tetoválásokkal, amelyekbe elrejtette a menekülési tervet,

így minden epizódra jut legalább egy fejfelkapós, hoppá-pillanat.

 

(via Collider, Screenrant, Wikipedia)