Andy Vajna Puskás-filmet készít

Mozifilm születhet Puskás Ferenc labdarúgó életéről kizárólag magánvagyonból, a producer Andy Vajna lesz. A Magyar Nemzeti Filmalapnak tehát nem lenne köze a Magyarország legnépszerűbb focistájáról szóló nagyjátékfilmhez.

Eddig teljes titokban készült a háttérben egy Puskás-film, amiről először az Index.hu-nak nyilatkozott Vajna, aki a produceri teendőket látja majd el, a forgatókönyvet Joe Eszterhas írja, akivel korábban Vajna több filmben is dolgozott együtt. Legutóbb a Szabadság, Szerelem című 56-os filmen, de ő írta az Elemi ösztön és a Showgirls scriptjét is.

Puskás Hungary

 

Legutóbb 2009-ben készült életrajzi film Puskásról Puskás Hungary címmel, melyet Almási Tamás írt és rendezett, ez azonban dokumentumfilm, és nem játékfilm. 1997-ben Dobor Dezső is készített a focistáról portréfilmet, melyben a legendás 1953-as 6:3-as győztes meccset állította középpontba.

Puskás-játékfilmen egyébként már többen régóta gondolkodnak: Köbli Norbert is írt már egy forgatókönyvet Szöllősi György, a Puskás-hagyaték kezelőjének felkérésére, az ő vázlata alapján. A Magyarország kapitánya címet viselő könyv Puskás hullámvölgybe kerülését és az újrakezdésre képességét domborította ki. A focista 1956 és 1958 között nem játszhatott hivatalosan, elhízott és inni kezdett, azonban korábbi csapata, a Real Madrid adott neki még egy esélyt, amivel élt is, és újra feljutott a csúcsra. Köbli Norbert tíz évig dolgozott a forgatókönyvön, de arról még nincs hír, hogy részt vesz-e a film készítésében.


Puskást a világon mindenhol ismerik, sok helyen még a mai napig Magyarországról Puskás neve jut először az emberek eszébe. Itt volt az ideje, hogy Puskás életéről film készüljön

– mondta Vajna az Indexnek.

Magyarország fociország: a milliárdos stadionok és az új, hivatalos futballnagykövet, illetve kifejezetten a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete, Szöllősi György kinevezése után újabbat rúgnak a pöttyösbe, ám ezúttal – remélhetőleg – magánpénzen.