Ezt a filmjét bánta meg a legjobban Jim Carrey

Nem tud azonosulni az erőszakosságával.

Jim Carrey elsősorban a komikusi képességeiről ismert, de nem csak vígjátékokban akadnak emlékezetes szerepei. Játszott romantikus sci-fiben (Egy makulátlan elme örök ragyogása), thrillerben (A 23-as szám) és két képregényfilmben is – a Mindörökké Batmanben és a Kick-Ass 2-ben.

Utóbbi 2013 augusztusában került mozikba, nyolc hónappal azután, hogy Amerikát egy súlyos tragédia rázta meg. 2012. december 14-én Adam Lanza 26 embert ölt meg a connecticuti Newtownban található Sandy Hook Általános Iskolában, majd a fegyvert saját maga ellen fordította. A tragédia érthető módon megbénította az országot, de a politikusok még ezután sem voltak hajlandóak fegyverkorlátozási törvényt hozni, és ez elszomorította Carrey-t, és ez kihatott a Kick-Ass 2-vel való viszonyára is.

Egy hónappal a Sandy Hook előtt csináltam a Kickass-t, és már nem tudom jó lelkiismerettel támogatni az erőszaknak ezt a szintjét"

- írta a Twitteren 2013 júniusában, hozzátéve, hogy bocsánatot kér a filmben dolgozóktól. Mint írta az azóta már törölt bejegyzésben, nem szégyelli magát a film miatt, de a közelmúlt eseményei miatt megváltozott a véleménye.

Forrás: UIP-Duna Film

 

Carrey, akinek „a Sandy Hook-i tragédia felnyitotta a szemét”, a premier környékén abbahagyta a projekt népszerűsítését, és azóta a fegyverkorlátozás egyik prominens szószólója. Karrierje szempontjából talán még jelentősebb, hogy a Kick-Ass 2 után többé nem dolgozott olyan filmben, amelyet túlzottan erőszakosnak tart.

Via: Far Out