Kultikus filmkellékek furcsa utóélete

Dorothy ruhája, Vincent Vega autója, maga az elveszett frigyláda, a Pókember jelmeze vagy éppen Gwyneth Paltrow feje, avagy kultuszfilmek jól ismert tartozékai, amelyeknek saját, sokszor bizarr történetük van.

Tízparancsolat (1923) - Régészek bukkantak a szfinxre

Amikor elkészült, Cecil B. DeMille bibliai eposza korának legambíciózusabb, leggrandiózusabb filmprodukciója volt. Némafilmjéhez az író-rendező DeMille gigászi díszletet épített, hogy megragadhassa az egykori egyiptomi templomok pompáját. 21 hatalmas szfinx készült el, számos gazdagon díszített templomkapu, illetve rengeteg óriási szobor, de nem műanyagból, habszivacsból vagy kartonból, hanem igazi építőanyagból. Amikor azonban a forgatás véget ért, DeMille nem akart fizetni azért, hogy a hatalmas és dögnehéz darabokat a Guadalupe-Nipomo dűnéktől a majd' 250 kilométerre lévő Los Angelesig szállítsák, és mindent otthagyott a homokdűnék között.

A helyiek hazavittek, amit tudtak, javarészt építőanyagként vagy díszítésnek:

a Santa Maria golfpálya bejáratát például két innen származó szfinx őrizte évtizedeken át. Aztán majdnem száz évvel később a területen régészek egy ősi mezo-amerikai temetőre bukkantak, és az ásatások során rátaláltak egy 300 kilós, nagyrészt ép szfinxfejre, amit teljesen betemetett a homok. Ebből őrült teóriák is születhettek volna, de hamar kiderült, hogy egy rég elveszett kellékről van szó.

Forrás: Paramount Pictures

Óz, a csodák csodája (1939) – Dorothy kék ruhája megmentett egy iskolát

Az Óz, a csodák csodája ikonikus film ikonikus kosztümökkel. Dorothy rubint cipellőjét egyszer ellopták, de az FBI visszaszerezte, és most a Smithsonian Történeti Múzeumban van kiállítva, a gyáva oroszlán jelmez, amely állítólag valódi oroszlánbőrből és szőrből készült, több mint 3 millió dollárért kelt el 2014-ben, de Dorothy (Judy Garland) kék-fehér apró kockás ruhája tette meg a legkalandosabb utat. A ruhát 1973-ban Mercedes McCambridge színésznő ajándékozta Gilbert Hartke tiszteletesnek, bár nem világos, hogy McCambridge hogyan szerezte meg. Hartke az Amerikai Katolikus Egyetem színházi tanszékén dolgozott, de a ruha a '80-as évek végén elkeveredett, és csak 2021-ben találták meg, amikor az anyagi gondokkal küszködő iskola úgy döntött, hogy elárverezi a ruhát, hogy segítse a drámatagozat finanszírozását. Csakhogy a Hartke család beperelte az intézetet, azt állítva, hogy ők a ruha jogos tulajdonosai, de hosszas jogi huzavona után a bíróság az iskolának adott igazat, akik végül több mint 1,5 millió dollárért árverezték el a ruhát.

Forrás: InterCom

 

A nyolcadik utas: a Halál (1979) – A Nostromo egy kocsifelhajtón végezte

Akik ismerik az első Alien-filmet, azoknak a Nostromo űrhajó aligha szorul bemutatásra: ezen utaztak Ripley és társai, és erre jutott egy földönkívüli lény, hogy aztán a főhősnőn és macskáján kívül mindenkit elpusztítson. Azt hihetné az ember, hogy a híres hajó modelljére a későbbiekben nagyon is vigyáztak, de erről szó sem volt. Bár nem került a szemétdombra,

a makett több mint két évtizedet csücsült kint, a forró dél-kaliforniai nap alatt.

A forgatás után Ridley Scott nem tartott rá igényt, és a méretes modellt egy Los Angeles-i kellékgyűjtőnek, Bob Burnsnek adományozták. Burnsnek azonban nem volt helye az űrhajó tárolására az otthonában, ezért kint hagyta a kocsifelhajtón. A modell több mint 20 évnyi "aszalódás" után egy raktárhelyiségbe került, itt még egy évtizedig állt, majd végül 2011-ben restaurálták.

Forrás: Pannonia Entertainment

Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981) – A frigyládában takarókat tartottak

Steven Spielberg klasszikusának végén azt látjuk, hogy a címbéli frigyládát, a fanatikus nácik célpontját egy hatalmas raktárba zárják, hogy soha többé ne lássuk újra. Egy férfi azonban úgy nőtt fel, hogy a ládát használta takarói tárolására. A férfi, aki az emléktárggyal az Antiques Roadshow című műsorban tűnt fel, elmondta, hogy apja egy kellékes stúdió alkalmazottja volt, és az Indiana Jones- és Csillagok háborúja filmeken dolgozott, és a forgatás után hazavihette a ládát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a filmbeli frigyláda első verziója volt, kidolgozott díszítések és festés nélkül, amit arra használtak, hogy kipróbálják, milyen a használata, a fogása, a strapabírása, illetve rajta teszteltek pirotechnikai eszközöket. Prototípusként a felületek meglehetősen durvák, a díszítések egy része csak rajzolt vagy forró ragasztóból készült, illetve egy képkeret szolgál rajta fedélként. Mindezek ellenére is a proto-frigyláda értéke még így is 80 000 és 250 000 dollár között van.

Forrás: PRO4

Ponyvaregény (1994) – Két évtized után került meg Tarantino autója

Az 1964-es, felnyitható tetejű Chevelle Malibu, amit a filmben Vincent Vega (John Travolta) vezetett, valójában a forgatókönyvíró-rendező Quentin Tarantinóé volt, és sajnálatos módon ellopták a film forgatása végén. A jármű váratlanul előkerült 2013-ban, amikor egy rendőr meglátott két kölyköt egy veterán autóval furikázni. Mikor igazoltatta őket, kiderült, hogy át van ütve az alvázszám, és ez Tarantino lopott kocsija.

Ráadásul a kocsinak komoly szentimentális értéke volt QT számára: abból a pénzből vette még 1989-ben egy barátjától, amit a Tiszta románc forgatókönyvéért kapott.

A valódi tulajdonosnak fogalma sem volt az egészről, nem sokkal azelőtt jutott hozzá, és még restauráltatta is, és kiállításokra is elvitte – így viszont ellenszolgáltatás nélkül vissza kellett adnia a járművet.

Forrás: SPI

 

Hetedik (1995) – Újrahasznosították Gwyneth Paltrow fejét

Vigyázat, dupla spoiler jön! Elsőként: a Brad Pitt, Morgan Freeman és Gwyneth Paltrow főszereplésével készült 1995-ös kultikus David Fincher filmben Paltrow karaktere csúnya véget ér. Az utolsó jelenetekben azt sugallják, hogy levágott feje egy dobozban van, bár soha nem látjuk. Ennek ellenére élethű modellt készítettek a fejéről, amit eredetileg fel is használtak volna, de állítólag Brad Pitt volt az, aki kiharcolta, hogy csak sejtessék, mi van a dobozban.

A kelléktől aztán nem váltak meg, és milyen jól tették,

és itt jön a második spoilerünk: Steven Soderbergh 2011-es Fertőzés című filmjében Paltrow karaktere egy halálos vírus áldozatává válik. Itt a kellékfejet egy boncolási jelenetben használták fel, és a "szövegkörnyezetből" adódik, hogy azt, hogy a „fej” kicsit megviselt lett az évek során, nem kellett külön indokolni.

Forrás: Flamex

Fargo (1996) – A szecskázó méltó helyre került

Ha valaki látta a Coen-testvérek Fargo című 1996-os sötét vígjátékban a hírhedt faaprító jelenetet, az sosem fog ugyanúgy nézni erre a szerszámra. Itt ugyanis a Peter Stormare által játszott pszichopata gyilkos, Gaear Grimsrud szemrebbenés nélkül ledarálja bűntársa (Steve Buscemi) holttestét a szecskázóval – és pont ekkor talál rá a film hősnője, Marge, a terhes rendőrnő (Frances McDormand). A forgatás után a gép nem került feledésbe: az észak-dakotai Fargo városában létrehoztak egy, a filmnek szentelt látogatói központot, ahol egyrészt megtekinthető az eredeti kellék, másrészt a kedves vendégek pózolhatnak egy működőképes másolat előtt egy „levágott lábbal”, hogy legyen mire emlékezniük. Fargóban egyébként nem is forgatott a stáb, csak hangzatosnak tartották a nevet.

Forrás: Budapest Film

Stuart Little kisegér (1999) – Páratlan értékű magyar festmény díszletként

A szerencsés véletlenek sora azzal indult, hogy Barki Gergely művészettörténész 2009-ben megnézte a tévében a lányával a Stuart Little kisegér című 1999-es amerikai családi filmet, amelynek egyik jelenetében Hugh Laurie és Geena Davis karaktere nappalijának hátterében megpillantotta Berény Róbert, a magyar avantgárd egyik jelentős, kilencven éve elveszett művét, az Alvó nő fekete vázávalt. Mint utóbb kiderült, a kép éveket töltött díszletraktárakban hánykolódva,

ahol még a szakemberek is azt hitték, hogy a számukra kivehetetlen szignójú kép csak másolat.

A festmény felkutatása során sajnos nem derült ki, miként kerülhetett az alkotás a tengerentúlra, az azonban biztos, hogy utolsó gazdája, a Sony Pictures stúdió kellékesének asszisztense Kaliforniában, egy pasadenai régiségboltban akadt rá, amikor a Stuart Little egyik fontos jelenetébe egy nagy foltokkal operáló, dekoratív képet kerestek a háttérbe. A kép végül szerencsésen visszakerült Magyarországra, majd 2014-ben elárverezték: rekordösszegnek számító 70 millió forintért ment el.

Forrás: Sony Pictures

 

Pókember (2002) – Lenyúlták Peter Parker összes jelmezét

Egy szuperhős nem létezhet szuperhős kosztüm nélkül, ami mindig rengeteg fejtörést és még több munkát jelent a filmesek számára. Az első Pókember-filmhez 2002-ben a jelmezes csapat négy, kézzel készített, pontosan méretre illő kosztümöt készített Toby Maguire-nek. Mindegyikük körülbelül 50 000 dollár volt, ráadásul többször is át kellett alakítani őket kényelmi és tisztasági okokból.

A forgatás után azonban kiderült, hogy a Sony Pictures stúdióit nem őrzik megfelelően,

mert mind a négy ruha eltűnt! A nyomozás során aztán a Sony egy volt biztonsági őrére terelődött a gyanú, majd, miután a férfi volt felesége értesítette a rendőrséget, lerohanták a házát. Itt olyan feljegyzéseket találtak, amelyből kiderült, hogy három jelmezt különböző gyűjtőknek adott el, a negyediket pedig egy barátja házában tartotta. A házkutatás során előkerült egy Batman-jelmez is, amit a pasas a Warner Bros. raktárából lopott el, amikor ott dolgozott biztonsági őrként a 90-es években.

Forrás: InterCom