Még 7 brutális mozis cliffhanger, ami évek óta kínozza a nézőket

Nem szándékos nyitott végre gondolunk, hanem azokra a bosszantó esetekre, amikor – általában gazdasági okok miatt – egy stúdió félbehagyott egy-egy filmes franchise-t, a néző pedig őrlődhetett, hogy mi lett a főhősök sorsa.

Percy Jackson

Habár a Disney+-ra december 20-án érkezik egy, a Percy Jackson-könyvek alapján megvalósult sorozat, amit remélhetőleg nem hagynak félbe,

a moziverziók sora két rész után megszakadt – holott regényből összesen öt van (ezek magyarul is olvashatók).

A 12 éves címszereplőt a vászon a 2008-as Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziakban ismerhettük meg: ebben a filmben jött rá Percy, hogy nem átlagos kiskamasz, hanem félisten, a tenger istenének, Poszeidónnak az eltitkolt fia. A 2013-as második részben, a Percy Jackson – Szörnyek tengerében ugyan lezárul az ifjú hős aktuális küldetése, azaz SPOILER! sikerül feltámasztania egy másik félistent, akiről kiderül, hogy Zeusz lánya, de a fiú kalandjai valójában nem érnek véget ezzel.

Mi történik ezután? SPOILER! A továbbiakban az eredeti könyvekben arról olvashatunk, hogy Percy kapcsolatba kerül egy ősi próféciával, végül pedig sikerül legyőznie Kronosz istenséget.


Az arany iránytű

Philip Pullman Az úr sötét anyagai-trilógiája 2007-ben mindössze egyetlen filmverziót kapott, ez volt Az arany iránytű, amely egy olyan alternatív világban játszódik, ahol az embereknek van egy lélekállatuk, ún. daemonjuk, aki folyamatosan kíséri és segíti őket az életükben. A főhős, egy Lyra nevű kislány ebben az univerzumban keveredik bele egy sötét ügybe, mikor elrabolják a legjobb barátját, és vele együtt több más gyereket is. Lyra ugyan a film végére megmenti az elrabolt gyerekeket, ám a cselekmény úgy fejeződik be, hogy elindul megkeresni a nagybátyját, aki szintén eltűnt. Viszont hiába forgatták a filmverziót olyan sztárokkal a főszerepben, mint Daniel Craig, Nicole Kidman és Eva Green,

anyagilag nem lett sikeres, ezért sosem készült folytatás hozzá, így nem tudhattuk meg, mi lett Lyra és családja sorsa.

Mi történik ezután? SPOILER! Mivel azóta a regények alapján készült egy sorozat (nálunk az HBO Maxon látható), az is kiderítheti a sztori végét, aki nem akarja elolvasni a könyveket (bár kiválóak, szóval erősen ajánlott). Lyra nemcsak megtalálja a nagybátyját, de egy sötét titokra is rájön vele és édesanyjával kapcsolatban, majd egy társával együtt belekeveredik egy több világot is felforgató háborúba, amit végül úgy tudnak megnyerni, hogy mindannyian (Lyra, családtagjai és új barátja is) rengeteg áldozatot hoznak.

 

Cikkünk előző része

Mozis cliffhangerek, amelyek a mai napig kínozzák a nézőket

A moziiparban a gazdasági érdekek gyakran fontosabbak, mint a művészet, így számtalan esetben fordult már elő a filmtörténelem során, hogy egy-egy franchise lezáratlanul maradt. Mutatunk pár idegesítő példát a közelmúltból.

Tovább


John Carter

Mivel a Taylor Kitsch főszereplésével forgatott 2012-es John Carter a filmtörténelem egyik legnagyobb anyagi bukása lett, ehhez sem készültek el a tervezett folytatások. A Tarzan szerzőjeként ismert Edgar Rice Burroughs 1912-ben indult Barsoom-történetein alapuló filmben az amerikai polgárháború veteránját ismerhetjük meg, akit érthetetlen okból a Marsra visznek, és itt belekeveredik a bolygó bennszülöttei közötti ősi konfliktusba, és az is kiderül, hogy a bolygó és népének sorsa egyedül az ő kezében nyugszik. SPOILER! A film végén Carter sikerrel jár, és visszatérhet saját otthonába,

de Burroughs ennél sokkal több kalandot írt a hősnek.

 

Mi történik ezután? Az összesen 11 kötetből álló ciklusban Carter egy sokkal nagyobb küldetésben is a Mars nagybetűs Hősévé válik, majd kalandozásai végén megmenti a feleségét és sikerül legyőznie az összes ellenfelét.


A tetovált lány

Stieg Larsson nagy sikerű Millennium-trilógiájának első részéből nem kisebb név készített hollywoodi feldolgozást, mint David Fincher, Daniel Craiggel és Rooney Marával a főszerepben. A film meg is nyerte a kritikusokat, és a Sony eredetileg három részt tervezett, de miután a produkció anyagilag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, leálltak a további folytatások fejlesztésével. Amit minden bizonnyal Mara bánt a legjobban, mert

nemcsak kifúratta a mellbimbóját a furcsa hackerlány, Lisbeth Salander megformálása miatt, de hosszú éveken át hordott is benne testékszert,

hogy ne forrjon be a további részek forgatásáig. Az amerikai nézők így viszont Salandernek és az újságíró Mikael Blomkvistnak csak az első közös nyomozását ismerhették meg, egy milliárdos meggyilkolt unokahúgának a rejtélyét.

Mi történik ezután? Ahogy az a könyveken kívül a skandináv filmverziókból (A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik, A kártyavár összedől) is kiderül, a későbbiekben Lisbeth és Blomkvist egy szexkereskedő banda ügyében kezdenek nyomozni, SPOILER! ám időközben a lányt ártatlanul több gyilkosság elkövetésével is vádolják, így menekülni kénytelen a hatóságok elől. A trilógia végére feltárul a néző előtt Lisbeth zűrös múltja, majd szerencsésen rendeződik a sorsa: megörökli az apja vagyonát és kibékül újságíró barátjával, akivel korábban összevesztek.

Salander figurájával a középpontban egyébként készült A tetovált lányt követően még egy angolszász feldolgozás, a 2018-as Ami nem öl meg, ami azonban nem Larsson eredeti trilógiáján alapul, hanem egy David Lagercrantz nevű szerző által írt folytatáson. Ráadásul más stúdió forgatta, más színészekkel és más alkotókkal, szóval nem tekinthető az első film hivatalos és közvetlen folytatásának, csupán egy új Tetovált lány-történetnek (ami egyébként szintén félbemaradt, mert a produkció akkorát bukott, hogy Lagercrantz többi folytatását már nem adaptálták).

 

Az új Tetovált lány-produkció volt az év egyik nagy bukása

2018 legnagyobb filmes buktái

A film kockázatos üzlet, minden sikerre jut egy bukás is, ami hol a rossz sztorinak, pocsék rendezésnek, csapnivaló játéknak, esetleg elhibázott időzítésnek köszönhető, de van, amikor a forgalmazó is sokat tesz a buktáért.

Tovább


A negyedik

Pittacus Lore hét kötetből álló sagájának első adaptációja sem aratott nagy sikert, így a Lorieni krónikákból nem lett filmes franchise, csupán egyetlen film. A sztori szerint John Smith egy különleges képességekkel megáldott fiatal srác, azaz valójában egy idegen a Lorien bolygóról, akinek az otthonát leigázta egy másik faj, és csak kilenc fiatalnak sikerült megmenekülnie, akiket a Földre küldtek. Itt azonban üldözőik egyesével le akarják vadászni őket – az első hármat már sikerült, és most sajnálatos módon a negyediken, azaz Johnon van a sor. A fiú szerencsésen túléli a film cselekményének a végét, A negyedik azonban úgy végződik, hogy elindul felkutatni a többi aliengyereket,

és sosem tudjuk meg, hogy ez sikerül-e neki.

 

Mi történik ezután? A könyvekből kiderül, hogy a főhősnek és társainak sikerül megvédeniük a Földet és végezniük ellenségeikkel.


Hellboy

Habár Guillermo del Toro Hellboy-képregény-adaptációi, a 2004-es Pokolfajzat, majd a 2008-as Hellboy II. – Az Aranyhadsereg nagy sikert arattak a kritikusok és a nézők körében, és mind a címszerepet alakító Ron Perlman, mind Del Toro benne lettek volna egy folytatásban, az végül sajnos nem valósult meg. Pedig az alkotónak már kész tervei voltak, és sokat lobbizott a stúdióknál,

de mivel a költségvetés 120 millió dollár lett volna, senki sem mert kockáztatni; főleg, hogy Del Toro korábbi Hellboy-filmjei nem a mozikasszáknál mentek nagyot, hanem inkább a házimozis eladásokban,

az az iparág viszont azóta köztudottan a padlón van. Az is felmerült, hogy az alkotó esetleg képregényes formában prezentálja az általa megálmodott trilógia lezárását – ebbe viszont az eredeti képregények szerzője, Mike Mignola (aki a változtatások miatt amúgy is utálta a rendező Hellboy-adaptációit) nem ment bele. Szóval valószínűleg sosem tudhatjuk meg, hogy végződött volna a Perlman által megformált karakter kalandjainak sora.

Mi történik ezután? Mivel Guillermo del Toro többször is beszélt a projektről, annyit azért lehet tudni, hogy a Hellboy III. arról szólt volna, hogy a címszereplő belenyugszik elkerülhetetlen sorsába, és az apokalipszis szörnyetegévé válik, egy sokkal fenyegetőbb, sötétebb figurává, mint korábban. Viszont ironikus módon ebben a formájában is ő lett volna az, aki megmenti az emberiséget az igazi gonoszoktól. 2019-ben egyébként kaptunk egy újabb Hellboy-feldolgozást, ám Del Toro víziója helyett egy kifejezetten nevetségesen sikerült rebootot. Szép volt, srácok!


Holtak hajnala

George A. Romero zombifilmes klasszikusának Zack Snyder által újragondolt verziója szintén kifejezetten kedvező fogadtatásban részesült, és az alkotóban állítólag meg is volt a szándék a 2004-es mű folytatására, az valahogy végül sosem valósult meg. Snyder egyéb projektek irányában mozdult tovább (bekerült például a DC-univerzumba), azóta pedig a dolog lekerült a napirendről.

Pedig a film brutális cliffhangerrel ért véget,

hiszen először azt láthattuk, hogy a főhősök közül néhánynak sikerül megmenekülnie egy jacht segítségével – a vége főcím alatt látható bónusz képsor, ami egy később előkerült kamera felvételeit tartalmazta, viszont arra utalt, hogy a karaktereknek sokkal nyugtalanítóbb sors jutott; az azonban, hogy pontosan mi, sosem derült ki.

Mi történik ezután? Habár a Holtak hajnalát Snyder végül nem folytatta, 2021-ben forgatott a Netflix számára egy zombifilmet, A halottak hadseregét, ami szintén egy zombijárvány után játszódik, szóval sok rajongó a korábbi film nem hivatalos folytatásaként vagy legalábbis szellemi örököseként tekint rá.


(via ScreenRant, Mashable, Movieweb)

 

Olvasd el A halottak hadseregéről írt kritikánkat!

A halottak hadserege - A nagy bakiparádé

Zack Snyder régóta várt, majd sokaknak csalódást okozó zombifilmje esetében nem a film végi vicces elrontott jelenetekről van szó, ha bakiparádét emlegetünk, hanem a cselekmény nagy részéről!!! Vigyázat, spoilerveszély!

Tovább