Meghalt a Lolita sztárja

A Kubrick klasszikusából ismert színésznő, Sue Lyon 73 éves volt. December 26-án hunyt el. Már egy ideje betegeskedett.

Lyon halálhírét régi barátja, Phil Syracopoulous jelentette be, aki szerint a színésznő egészsége már jó ideje megrendült. Azt ugyanakkor nem közölte, pontosan miben hunyt el a sztár.

Sue Lyont a legtöbben első nagy szerepe, a Vladimir Nabokov botránykönyve alapján Stanely Kubrick által forgatott, 1962-ben bemutatott Lolita révén ismerjük. A filmben mindössze 14 évesen ő alakította a címszerepet – erre nem kevesebb mint 800 jelentkező közül választották ki.

Sue Lyon a Lolitában. Forrás: Seven Arts Production / Sunset Boulevard / Corbis via Getty Images

 

A pedofil főhős vágyának tárgyát megformáló ifjú színésznőt alakításáért 1963-ban Golden Globe-bal ismerték el: ő lett az év legígéretesebb tehetsége. A reménykeltően induló karrier azonban rögtön ezután megfeneklett, és Lyont nem láthattuk többet említésre érdemes alkotásban szerepelni.

1964-ben ugyan még olyan sztárok oldalán játszott Az iguána éjszakája című Tennessee Williams-adaptációban, John Huston rendezésében, mint Richard Burton, Ava Gardner és Deborah Kerr, ezt követően azonban a tévéfilmek és -sorozatok perifériájára csúszott. Utolsó szerepét egy 1980-as horrorfilmben, az Alligatorben alakította.


(via Deadline)