Új, magyar nyelvű előzetes érkezett a Jurassic World: Világuralomhoz

Végre a június 9-én bemutatandó folytatás pontos sztorija is körvonalazódik benne.

A máris szinkronosan nézhető trailerből kiderül, hogy Kéknek, az Owen (Chris Pratt) és Claire (Bryce Dallas Howard) által nevelt raptornak váratlan és rendkívüli módon kicsinye születik.

A bébiraptort azonban elrabolják a családtól,

így a férfi azonnal elindul a nagyvárosba, hogy visszaszerezze.

Owen küldetéséhez az új hősök mellett a régi Jurassic Park-filmek legfontosabb karakterei, azaz

Ellie Sattler (Larua Dern), Alan Grant (Sam Neill) és Ian Malcolm (Jeff Goldblum) is csatlakoznak,

de az előzetes tanúsága szerint az ismerős arcok mellett is lesznek még múltidéző pillanatok a filmben.


A hivatalos tartalomismertető szerint egyébként a Világuralom négy évvel azután játszódik, hogy a Nublar-sziget elpusztult. A dinoszauruszok most már világszerte az emberek között élnek – és vadásznak. Ez a törékeny egyensúly átformálja a jövőt és egyszer s mindenkorra meghatározza, hogy az emberi lények maradnak-e a fő ragadozók a bolygón, melyen most a történelem legfélelmetesebb teremtményeivel kell osztozniuk.

Mivel ez a pár sor totálisan semmitmondó, mindenképpen érdemes megnézni a most nyilvánosságra hozott trailert. Ráadásul azt is csekkolhatjuk benne, hogy igaz volt-e a hír, amiről mi is beszámoltunk, miszerint meglepő módon ezúttal paleontológiailag hitelesek a filmben megjelenő dinók – vagyis a madarak őseinek tekinthető theropodákon, a két lábon járó, húsevő dinoszauruszok testén a pikkely mellett toll is található!


(via Uproxx, UIP-Duna Film)