Ezek lesznek a Netflix márciusi újdonságai

A sok új megjelenés közül kigyűjtöttük nektek a streamingóriás legizgalmasabb eredeti tartalmait a hónapból, a Luther folytatásától a Gyagyás gyilkosság második részéig. Egy percig sem fogunk unatkozni!

Isten nevében: Szent árulás

Ez a koreai true crime dokumentumfilm-sorozat

négy, magát prófétának valló koreai vezető hátborzongató igaz történetét

mutatja be, feltárva a vakhit sötét oldalát. Premier: március 3.


Chris Rock: Szelektív felháborodás

A Netflix történetében most először a jól ismert (Will Smith által az Oscar-gálán felpofozott) komikus élőben adja elő a platformon egyórás standup műsorát. A streamingóriás által emiatt történelminek hirdetett különkiadás egyébként Rock második Netflix Original standupja (az első a 2018-as Tamborine volt). Élő premier: észak-amerikai keleti-parti idő szerint március 5., este 10, észak-amerikai csendes-óceáni időzóna szerint este 7 óra. (Ez nálunk elvileg már március 6., hajnali 4 óra, de a magyar Netflix egyelőre sajnos nem jelzi a felkerülés pontos dátumát.)


Messzeség

Ebben a német romantikus vígjátékban

egy nő házat örököl egy horvátországi szigeten, majd hirtelen ötlettől vezérelve odautazik.

Ezzel újra felfedezi az élet örömeit, és új ajtót nyit a szerelemnek. Premier: március 8.


Luther: A lemenő nap

Idris Elbát a 2010-ben indult, öt évadon át egyre kevesebb epizóddal jelentkező BBC-sorozat, a Luther ismertette meg a világgal, és az általa alakított John Luther gyilkossági nyomozót minden negatív tulajdonsága ellenére egy csapásra megszerették a nézők. Az impulzív férfi nagyon sok esetben a gyilkosok mellett leginkább saját magára jelent veszélyt, szinte már az önpusztításig fokozódó megszállottsága miatt, amivel ráveti magát az ügyekre. Luther hiába nagyon okos, robbanékony, meggondolatlan, és (annak ellenére, hogy lőfegyverhez szinte egyáltalán nem nyúl) az erőszak sem áll távol tőle – de talán pont ezek az esendőségei hozzák olyan közel a nézőhöz. Az új, ezúttal nagyjátékfilmes folytatásban (amelyben talán le is zárul a karakter története) a még mindig zseniális, de kegyvesztett nyomozót nem hagyja nyugodni egy megoldatlan gyilkosság, ezért megszökik a börtönből, hogy levadásszon egy szadista sorozatgyilkost. Premier: március 10.


Shadow and Bone – Árnyék és csont, 2. évad

A Leigh Bardugo Grishaverzum regényei alapján készült széria egy olyan fantáziavilágban játszódik, amelyet a XIX. század végi cári Oroszországról mintáztak, legalábbis ami a külsőségeket illeti. A több más néppel is háborúban álló Ravka kellős közepén hatalmas sötétség tornyosul, teljesen kettészelve az országot, a sötétség mélyén pedig szörnyetegek tanyáznak. A birodalom uralkodó rétege a grisák, akik különleges képességekkel rendelkeznek: vannak köztük szívtörők, hullámhívók, napidézők, pokolhívők, idézők stb. Főhősünk egy fiatal térképészlány, aki ellen gonosz erők kezdenek áskálódni, amikor kiderül, hogy olyan varázserővel rendelkezik, ami legyőzheti a sötétséget. A széria első évadát ugyan kritikusunk átláthatatlannak találta, de azért hajlamosak vagyunk adni még egy esélyt ennek az igencsak mutatós sorozatnak. Premier: március 16.


A bűvész elefántja

Egy elszánt fiú belemegy a király által támasztott kihívásba:

három lehetetlen feladatot kell végrehajtania egy varázslatos elefántért – és azért, hogy beteljesíthesse sorsát.

Az animációs fantasy a Netflix saját Animal Logic stúdiójának berkeiben készült, a korábban vizuális effektes szakemberként olyan filmek révén ismert Wendy Rogers rendezésében, mint az Elvitte a víz, a Narnia Krónikái: Caspian Herceg vagy a Csizmás, a kandúr. Premier: március 17.


Zörej

Egy férfi beköltözteti családját gyerekkori otthonába, de amikor nyomozni kezd a helyi gyárban történt, az apját is érintő baleset ügyében,

sötét családi titkokra derül fény.

Belga thriller. Premier: március 17.


Gyagyás gyilkosság 2.

A Netflix egyik legsikeresebb vígjátékának folytatásában négy évvel azután, hogy megoldották első gyilkossági rejtélyüket, Nick és Audrey Spitz (Adam Sandler és Jennifer Aniston) főállású nyomozóként dolgozik. Épp azon vannak, hogy beindítsák saját vállalkozásukat, amikor meghívást kapnak barátjuk, a maharadzsa (Adeel Akhtar) esküvőjére egy szigeten. A baj azonban ide is követi hőseinket, amikor a vőlegényt nem sokkal az ünnepség kezdete után elrabolják, és váltságdíjat követelnek érte. Minden vendég, családtag és maga a menyasszony is gyanúsítottá válik. A nemzetközi nyomozás közben pedig Nick és Audrey számára megadatik a lehetőség, hogy még Párizsba is eljussanak. Sandler és Aniston mellett a krimikomédiában olyan nevek bolondoznak, mint Mark Strong, Mélanie Laurent, Jodie Turner-Smith, Kuhoo Verma, John Kani és Dany Boon.


(via whats-on-netflix.com)