Néha elég nehéz átlátni, hogy a nálunk forgatott és pofásra sikerült Shadow and Bone – Árnyék és csont szereplői mit is csinálnak - vagy azt, hogy miért.
Én azt hittem, de talán ebben nem vagyok egyedül, hogy egyszer és mindenkorra lejárt a pár évig olyan népszerű ún. young adult fantasy-k, vagyis a tini fantáziamesék kora, az olyan pénzcsináló szériák ideje, mint az Alkonyat, Az útvesztő vagy A beavatott, és lehet, hogy tévedtem, de azért várjuk ki a végét. A Netflix új sorozata, a Shadow and Bone – Árnyék és csont ugyanis hozza az említett darabok rengeteg vonását – na jó, vámpírok és várfarkasok nincsenek -, viszont kölcsönöztek hozzá máshonnan is, nevezetesen a Trónok harcából és a Vajákból, vagyis a dolog kétfelé sülhet el.
A Leigh Bardugo Grishaverzum regényei alapján készült széria egy olyan fantáziavilágban játszódik, amelyet a XIX. század végi cári Oroszországról mintáztak, legalábbis ami a külsőségeket illeti. Oroszos az öltözködés, a nevek és a címek a Ravka nevű országban, néhol még cirill betűs feliratok is vannak, de nem ez a lényeg. A lényeg egyrészt az, hogy a több más néppel is háborúban álló Ravka kellős közepén hatalmas sötétség tornyosul, teljesen kettészelve az országot, a sötétség mélyén pedig szörnyetegek tanyáznak, másrészt az, hogy a birodalom uralkodó rétege a grisák, akiknek különleges képességei vannak. Vannak köztük szívtörők, hullámhívók, napidézők, pokolhívők, idézők meg mindenféle, és ahogy nézzük a 8, egyenként 50 perces epizódból álló sorozat első évadát, menet közben derülnek ki a hasonló érdekességek, meg minden mást, mert elsőre kissé a mélyvízbe lökik azt a nézőt, aki nem ismeri a könyveket.
A legfontosabb szereplő Alina Sztarkova (Jessie Mei Li), a térképész osztagnál dolgozó egyszerű, árvaházban felnőtt, félvér lány, akiben semmi egyszerű nincsen. Nem azért, mert félvér, annak később az égvilágon semmi jelentősége nem lesz, hanem azért, mert tudtán kívül olyan képesség birtokában van, ami legyőzheti a sötétséget. Ezért is törnek sokan az életére, és azért akarja az oldalán tudni a grisák vezére, Kirigan tábornok (Ben Barnes), ezért ered a nyomába egy szélhámosokból és csalókból álló társaság, a lány pedig csak gyerekkori barátjára, a nyomkereső Mal Oretsevre (Archie Renaux) számíthat. Mindez egyszerűen hangzik, Eric Heisserer showrunner azonban mindent megtesz, hogy a teljes mértékben Magyarországon forgatott széria baromi nehezen követhető legyen.
Az oké, hogy Alina és Mal külön szálat kapott, azoknak nyilván találkozniuk kell majd, de ott van a három szélhámos, a sánta bártulajdonos Kaz Brekker (Freddy Carter), jobbkeze, a szerencsejáték függő mesterlövész Jesper (Kit Young) és a késekkel remekül bánó akrobata Inej (Amita Suman), akik tulajdonképpen minden logika szerint mellékszereplők, de vagy a készítők szerettek bele a karakterekbe, vagy teljesen eltolódott a dramaturgia, mert egy ponton túl róluk szól az egész sorozat, amikor pedig nem, akkor teljesen érdektelenné válik az egész, de itt még nincs vége. Van ugyanis egy bögyös grisa lány, akit elrabolnak a fjerdaiak, akik valami ellenséges északi nép, ne tőlem tessék megkérdezni, én csak a sorozatot láttam, és ez a lány meg a magas árja(?) fogva tartója is kap egy sehová sem tartó történetszálat, ami semmi másról nem szól, mint arról, hogy el kell fogadnunk egymást – én legalábbis így dekódoltam.
Vagyis sok minden történik itt, rengeteg szereplő vonul fel, az időben is ugrálunk cseppet, van mágia és erőszak, néha nem is olyan kevés, de azért a Trónok harca szintet nem érjük el, azt nem engedi a korhatár, ennél fogva erotika gyakorlatilag nincs. Ahogy nincsenek annyira emlékezetes karakterek sem, amiket a GoT gyakorlatilag ontott magából, nyilván azért, mert egy sokkal fiatalabb korosztályra lőtték be az egészet, a kicsit alábecsült tinikre. Ezért vannak a nagy érzelmek, az eltúlzott gesztusok, és talán ezért nincsenek igazán hiteles alakítások sem, pedig jó arcokat (is) találtak a sztorihoz. Jessie Mei Li és Archie Renaux párosa teljesen jó, a szélhámosok erősen túl vannak spilázva, de komoly baj nincs velük, tulajdonképpen még szórakoztatóak is, Ben Barnes (Narnia Krónikái - Caspian herceg) Kirigan tábornoka viszont egy ripacsra sikerült, ahogy az udvari intrikák és hasonló manipulációk is súlytalanok.
Ha az arányokat nézzük, akkor a történések durván fele érdektelen, átugorható, az eredeti regények világa is csak félig jön át, a miértek többnyire nincsenek elmagyarázva, a többi rendben van, de nincs benne semmi rendkívüli. Ami azért kár, mert, ahogy mondani szokás, a jól fotózott, technikai értelemben véve jól összerakott sorozatban „van anyag”, látszik, hogy figyeltek a részletekre, a díszletekre, ruhákra, kellékekre, ami jó dolog egy ilyen univerzumépítésnél – itt nyilvánvalóan eleve több évadban gondolkodtak -, egy masszív produkcióról van szó, ahol nyilván nem volt probléma a pénz. A probléma vagy az idő lehetett – gyanítom, a vírus miatt sietni kellett a forgatással, és összecsaphattak pár dolgot -, vagy a túl alacsonyra tett léc. A kérdés nyilván az, a fentiek ellenére mennyire talál a Netflix közönséget ennek a furcsa, de mutatós mesének. Még az is lehet, hogy sokan lesznek rá vevők, kevesen a fanyalgók.
Értékelés: 6/10
