Ezeket a sorozatokat érdemes most darálni a Netflixen

5 olyan közelmúltbeli vagy kicsit régebbi szériát ajánlunk, amely talán elkerülte a figyelmed, pedig nagyon könnyű rákattanni.

Ragyogj, ha mersz

Erről a munkahelyi dramedyről annak kapcsán írtunk korábban, hogy a Netflix színtiszta trollkodásból szándékosan ráindította az HBO Maxon futó És egyszer csak...-ra – hiszen az annak előzménysorozatában, a Szex és New Yorkban fontos szerepet alakító, az új szériából mindenféle belső viszályok miatt kimaradó Kim Cattrall az egyik főszereplője a Ragyogj, ha mersznek is. A mű sztorija szerint a genderfluid Marcónak (Miss Benny énekes/YouTube-sztár alakításában) egy nap felragyog a szerencsecsillaga, mivel nonkonform és divatbolond személyiségének megfelelő munkát kap – nem másnál mint Madolyn Addison egykori szupermodellnél (Cattrall), aki úgy döntött, hogy kiépít egy sminkbirodalmat.

 

A 10 részes sorozat kvázi Az ördög Pradát visel queer verziója,

hiszen főhősünknek rá kell jönnie, hogy új munkája nem csupán buli és csillogás, hanem kőkemény követelményeknek való megfelelés is. Riválisai ráadásul alig várják, hogy hátba döfjék Marcót, és közben talán egy románc is ott ólálkodik a sarkon. De a Ragyogj, ha mersz akkor is neked való, ha szeretted a Ki ez a lány?-t vagy szereted az Emily Párizsbant.

 

Ez is érdekelhet

Egyik túlzásból a másikba esnek az Emily Párizsban alkotói

És mi ezt továbbra is imádjuk. Soha rosszabb karácsonyi ajándékot a Netflix sorozatának harmadik évadánál! (Nem épp elfogulatlan) kritika.

Tovább

 

A floridai férfi

Ennek a fekete komédiának a főhőse egy gyógyulófélben lévő szerencsejáték-függő, aki szenvedélye miatt nemcsak nyomozói állását és feleségét veszítette el, de adósságait ledolgozandó egy maffiózónak kell dolgoznia. Amikor a főnök csaja lelép, Mike-ot küldik utána Floridába, és amilyen kicsi a világ, pont abba a városba, ahol felnőtt – itt pedig az addig egyszerűen rázós melónak ígérkező esemény halálos kincsvadászattá változik. „A floridai férfi

bizarr helyszínen, jó alapötlettel, remek szereposztással és megfelelő lendülettel indul,

hogy aztán ne tudja, merre is tart, és hogyan akar odaérni” – írta a sorozatról a PORT kritikusa, aki azonban elismeri, hogy nagy kedvencünknek, Edgar Ramíreznek (Holtpont-remake, Carlos, Igen nap) igen jól áll a címszerep.


Fubar

Amikor egy apa-lánya páros rájön, hogy titokban mindketten a CIA-nak dolgoznak, egy egyébként is rázós küldetés egy diszfunkcionális család perpatvarává változik. „A Fubar showrunnere és kreatív atyja, Nick Santora tényleg komolyan gondolta, amikor lépten-nyomon úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy

ezt a sorozatot a Magyarországon is kultikus népszerűségnek örvendő True Lies – Két tűz között című blockbuster ihlette,

mert ebben a sorozatban tényleg mesterien keverte a fegyverropogástól hangos, ízig-vérig kilencvenes évekbeli akciófilmeket a családi vígjátékok jól bevált, de még mindig vicces dramaturgiai kellékeivel” – írtuk a természetesen Arnold Schwarzenegger (ki más?) főszereplésével készült szériáról.


Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet

A Bridgerton világában játszódó minisorozatban a fiatal Sarolta és György, angol király házasságával epikus szerelmi történet veszi kezdetét, ami átformálja az arisztokráciát. A szintén Shonda Rhimes által jegyszett romantikus széria egyszerre működik A Bridgerton család előzményeként és spinoffjaként, hiszen kedvenc bűnös élvezetünkben a Golda Rosheuvel által megformált Sarolta királyné az egyik legizgalmasabb karakter, itt pedig az ő ifjúkorát láthatjuk megelevenedni. Ráadásul „a fiatal szereposztás” mellett a Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történetben feltűnik maga Rosheuvel is, rajta kívül pedig olyan további kedvencek térnek vissza, mint Adjoa Andoh (Lady Agatha Danbury) és Ruth Gemmell (Lady Violet Bridgerton),

így az alkotás kiváló vigaszként szolgál addig, amíg megérkezik végre A Bridgerton család várva várt harmadik évada.

 

Így viszonyulunk A Bridgerton családhoz

Sokat javult kedvenc szexszappanoperánk a második évadra

Az egyszerre botrányos és imádott kosztümös sorozat, A Bridgerton család sokak örömére visszatért, egy vadonatúj szerelmespárral és rengeteg, az úri körökből származó friss, ropogós pletykával – és jobb formában van, mint valaha.

Tovább

 

Koppenhágai cowboy

A dán Nicolas Winding Refn európai művészfilmesként már azelőtt is ismert volt, mielőtt Amerikába ment, hogy megcsinálja Ryan Goslinggal a Drive – Gázt! című kultuszfilmet. A Pusher-trilógia Koppenhága alvilágának legsötétebb bugyraiba vitt el minket, és ide tér vissza az alkotó sok évnyi amerikai munka után, hogy megmutassa, milyen szépen mutat a neonfény a mocsokban, és miként lehet ragyogó stílusérzékkel eladni egy kissé zavaros történetet.

Adott egy Miu nevű lány, akit egy albán-szerb strici családjában látunk először, akik azért vették meg, mert a lány szerencsehozó.


Csakhogy nem hoz szerencsét, és amikor a főnök nővére nem esik teherbe, Miut lefokozzák prostinak. A lány ezután megszökik, találkozik egy kínai nővel, akin keresztül eljut egy kínai gengszterfőnökhöz, majd hogy egy tartozást ledolgozzon, drogot árul Koppenhágában, míg ki nem robban egy bandaháború, Miu pedig feléget minden hidat maga mögött. De van itt dekadens arisztokrata sorozatgyilkos (aki talán vámpír) és egy ügyvédként dolgozó szerb maffiózó is. ,„A hatrészes sorozat jellegzetesen az a munka, amelynek szinte képtelenség összefoglalni a cselekményét, mert annyira nem következnek benne egymásból a dolgok. (…)

A Koppenhágai cowboy a tökéletesen felépített blöff,

de simán elhiszem azt is, hogy készítője nem is blöffnek szánta” – írta a szériáról a PORT.hu kritikusa.


(via Collider)