10 dolog, amit nem tudtál a Kardhalról

Most nemcsak csekkolhatjátok, még mindig olyan cool-e ez a 2001-es hackermese a fiatal Hugh Jackmannel és a félmeztelen Halle Berryvel (mivel ismét leadják a tévében), de tíz érdekességet is megtudhattok róla a forgatás kulisszái mögül.

1. A Marcót alakító Vinnie Jones igazán hálás lehet emiatt a film miatt John Travoltának, mivel ő volt az, aki közbelépett, mikor az egykori sportoló saját maga akarta megcsinálni az egyik kaszkadőrmutatványt. Végül Travolta közbenjárásának hála egy kaszkadőr hajtotta végre az akciót, a felvétel közben azonban elszakadt egy tartó zsinór, az illető 20 méteres magasságból a betonra zuhant, és eltörte a gerincét.

2. Volt olyan színésznő (például Bridget Moynahan), aki azért nem vállalta el Ginger szerepét, mert véleménye szerint indokolatlanul kellett volna meztelenkednie. A szerepet végül elnyerő Halle Berry (bár nagyon félt a pucér jelenet forgatásakor, és részben pont azért fogadta el a felkérést, hogy legyőzze ezt a félelmét) ezzel szemben úgy gondolja, hogy nyilván bármilyen képsort meg lehet oldani meztelenség nélkül, de itt a karakterábrázolás szempontjából nagyon fontos volt a figura (fél)meztelensége, mivel ezzel fejezték ki, hogy nála van az irányítás, és hogy nagyon jól érzi magát a bőrében.


3. John Travolta összesen hat alkalommal utasította vissza Gabriel szerepét (érdekes, ma már nem ennyire válogatós). Csak akkor gondolta meg magát, amikor megtudta, hogy Dominic Sena veszi át a direktori feladatokat. Sena korábbi filmje a Tolvajtempó volt, azelőtt pedig kliprendezőként szerzett nevet magának – nem tudni, Travoltát mi győzte meg jobban.

4. A színész és kollégája, a Stanley-t megformáló Hugh Jackman mindketten nagyon szeretnek énekelni, főleg musicalslágereket, így a forgatás alatt végig azzal szórakoztatták a stábot, hogy az Oklahomából és más musicalekből adtak elő betétdalokat.

5. A filmbeli híres hacker, Axl Torvalds nevét részben Axl Rose-tól, részben a Linus operációs rendszert feltaláló finnországi svéd programozótól, Linus Torvaldstól kölcsönözték. A sztori szerint a karakter finn, és ezzel kapcsolatban van is egy baki a filmben: a kihallgatási jelenetben ugyanis nem finnül, hanem németül beszélget az ügyvédjével (a figurát játszó Rudolf Martin ugyanis német) – még csak nem is ugyanaz a nyelvcsalád!

6. A Kardhalat 2001. június 8-án mutatták be az Egyesült Államokban, de a szeptember 11-i terrortámadások után kivonták azokból a mozikból, ahol még játszották, mivel látható benne egy olyan jelenet, amiben felrobban egy épület.


7. Amikor a filmben azt látjuk, hogy a színészek izgatottan, örömmel vagy épp dühösen bámulják a monitort, akkor valójában mindig egy-egy üres képernyőt néznek, mivel minden grafikát utómunkával adtak hozzá a filmesek.

8. Reisman szenátor szerepére (akit végül Sam Shepard formált meg) eredetileg Nick Nolte-t nézték ki, Stanley megformálására pedig felmerült John Cusack és Val Kilmer neve is. Dominic Sena rendező azonban azért döntött Hugh Jackman mellett, mert ő akkor még viszonylag ismeretlen volt, friss arcnak számított, azaz nem tapadt semmilyen megszokott szerep hozzá. Hálából a bizalomért a színész egy kaszkadőrszakértőtől vett vezetési leckéket, hogy minél jobban felkészüljön a szerepére.


9. Ez már a második film John Travolta karrierje során, amelyben fontos szerep jut a Kánikulai délután című 1975-ös Sidney Lumet-mozinak. A színész egyik első fontosabb filmjében, a Szombat esti lázban az egyik jelenetben a Lumet-mű főhősét utánozva kiáltja, hogy „Attica!”, itt pedig a nyitó jelenetben beszél percekig a Kánikulai délutánról (miközben egyébként Budapestet is megemlíti).

10. A legtöbb hollywoodi filmtől eltérően a Kardhalban odafigyeltek arra, hogy ne végtelen mennyiségű golyót lődözzenek a fegyverekből, és hogy stimmeljen a lövedékek száma. Az üldözéses jelenetben például Gabriel összesen 89-szer lő egy M249-es önműködő rajfegyverrel (köznapi nevén egy golyószóróval), ami valóban képes ezt a mennyiséget produkálni, hiszen kétszáz töltény tárolására alkalmas a tára.


(via IMDb)