10 dolog, amit nem tudtál A ruhakészítőről

Gyönyörű ruhák, gyönyörű nők, gyönyörű táj és egy gyönyörű férfi. A film ráadásul a rendezője szerint a Nincs bocsánat – csak varrógéppel. Érdemes lesz tehát megnézni vasárnap este ezt az ausztrál bosszúfilmet a csodálatos Kate Winslettel a főszerepben; és előtte ezeket az érdekességeket is elolvasni hozzá!

1. Kate Winsletnek és Judy Davisnek nehezükre esett megőrizni a pókerarcot, amikor azt a jelenetet vették fel, amelyikben Liam Hemsworth levetkőzik, hogy méretet vegyenek róla. A színész ráadásul durva diétát is nyomott, hogy még kockásabb legyen a hasa

– és a forró helyzetet is ez oldotta egy kissé végül, mivel Hemsworthnek egy ponton hallhatóan megkordult a gyomra.

2. Winslet a címnek megfelelően egy varrónőt alakít, és meg is tanult varrni a film kedvéért. Margot Wilson jelmeztervezővel (akit külön a színésznő karaktere, Tilly által viselt pompázatos ruhák elkészítésére vettek fel a produkció másik jelmeztervezője mellé) közösen varrták meg a figurája ruháit. A Tilly által használt varrógép egyébként egy Singer 201K2, ami akkoriban (az ötvenes években) elképesztően drágának számított:

egy nő félévi keresetének felelt meg az ára.

De megérhette az árát, hiszen a profi szabók és varrónők máig ezt a modellt tartják az egyik legjobb varrógépnek.

3. Kate Winslet nemcsak varrni tanult meg A ruhakészítő kedvéért, hanem az ausztrál akcentust is olyan tökéletesen elsajátította, hogy mindenkinek leesett az álla. „Kate-nek nagyon jó a füle, és nemcsak a hangzás átvételére van meg a készsége, de az ausztrál lét mélységeire is nagyon hamar ráérzett.

Ettől vált az alakítása olyan különlegessé”

– nyilatkozta a sztárról a beszédtanára, Victoria Mielewska.


4. Akinek viszont nem kellett dolgozni az ausztrál akcentusán, az az ausztrál Liam Hemsworth volt – aki ebben a filmben használhatta először a saját kiejtését. Winslet egyébként nagyon élvezte a közös munkát a színésszel, de egyszer bevallotta, hogy a forgatás előtt egyetlen filmet sem látott tőle.

„Mint mindenki más, én is csak annyit tudtam róla, hogy Miley Cyrus vőlegénye”

– árulta el a színésznő. (Hemsworth későb össze is házasodott Cyrusszal, de azóta már elváltak.)

5. Jocelyn Moorhouse rendező – aki nem kevesebb mint 13 éven át fejlesztette a forgatás előtt a projektet – nagyon félt, hogy nem sikerül megnyernie egy kis független ausztrál film főszerepére Kate Winsletet; ami egyúttal azt is jelentette volna, hogy A ruhakészítő el sem készülhet, mivel a befektetők csak úgy voltak hajlandóak invesztálni a produkcióba, ha van benne egy profitábilis húzónév.

Winslet szerencsére nemcsak igent mondott, de még a szokásos gázsiját sem várta el, mivel mindig is szenvedélyesen támogatta a független filmeseket.

6. De abszolút megérte mind a hosszas előkészületi időszak, mind Winslet önfeláldozása, mivel A ruhakészítő lett nemcsak 2015 második legjövedelmezőbb ausztrál filmje, de a női direktor által rendezett legnagyobb bevételt produkáló alkotás is az ausztrál filmtörténelem során.


7. A film további különlegessége, hogy igazi feminista alkotás: nemcsak az írója, a rendezője, a producere és a sztárja nő, de a középpontjában is egy anya-lánya kapcsolat áll.

8. A fiktív ausztrál városkát, Dungatart a filmesek a semmiből építették fel az ausztráliai Victoria tartományban, ahol meglehetősen zordak a körülmények, így a forgatás során a stábnak meg kellett küzdenie a nagy forrósággal, a széllel, a porral, a rovarokkal és a vadállatokkal

– ez utóbbiak leginkább vad emukat jelentettek,

akiknek a támadásai miatt többször fel kellett függeszteni egy-egy jelenet felvételét.

9. Una szerepét eredetileg Elizabeth Debicki, Gertrude-ét pedig Isla Fisher alakította volna, de előbbi színésznő egy másik projekt, utóbbi pedig a terhessége miatt esett ki. Unát végül Sacha Horler, Gertrude-ot pedig a később az Utódlás című sorozattal híressé vált Sarah Snook játszotta el.

 

Még több Kate Winslet

10 meghökkentő tény Kate Winsletről

Mi tagadás, elfogultak vagyunk a színésznő iránt,. és nagyon hosszan sorolhatnánk, milyen filmjei és sorozatai miatt, de inkább itt van 10 különböző érdekesség pályafutása különböző szakaszaiból!

Tovább


10. Ez a második olyan film a Mátrix sztárjának, Hugo Weavingnek a pályáján, amelyben transzvesztitát alakít a vidéki Ausztráliában (az első a Priscilla, a sivatag királynőjének kalandjai volt, még 1994-ben).


(via IMDb)