10 dolog, amit nem tudtál a Vaklármáról

Idén szilveszterkor nemcsak a bulikázás miatt lesz érdemes sokáig fennmaradni, hanem a filmtörténelem egyik legviccesebb filmje miatt is. És szerintünk érdemes ezeket az érdekességeket is elolvasni hozzá.

1. Gene Wilder úgy készült fel a siket Dave szerepére, hogy felkeresett egy hallássérülteket segítő New York-i intézményt, a NY League for the Hard of Hearing nevűt. Itt egy Karen Webb (született Boyer) nevű logopédus gondjaira bízták

– végül ő lett a sztár negyedik, egyben utolsó felesége: 25 éven át, Wilder 2016-ban bekövetkezett haláláig voltak együtt.

2. Kollégájához hasonlóan a vak karaktert, Wallyt megformáló Richard Pryor is alaposan rákészült a filmre: ő a Los Angeles-i Braille Intézettel vette fel a kapcsolatot, ahol megtanították helyesen használni a fehér botot, illetve az intézményt foglalkozásain megfigyelhette, hogyan viselkednek a látássérült tanulók.

3. A Braille Intézet végül sajnálatos módon

elhatárolódott a Vaklármától,

és nem fogadták el a produkció azon felajánlását sem, melynek értelmében nekik akarták adományozni a premiervetítés bevételét. A szervezet vezetősége ugyanis megnézte egy elővetítésen a filmet, és teljesen kiakadtak annak nyelvezetén (a Vaklármában ugyanis elég csúnyán beszélnek, ami gyakran külön humorforrás).


4. Gene Wilder két alkalommal is visszautasította a Vaklárma főszerepét, mivel a forgatókönyv alapján úgy érezte, a film csúfot űz a fogyatékkal élőkből. Nem is változtatott volna az álláspontján, ha az ügynöke össze nem hoz egy újabb meetinget a produkciót gyártó TriStar Pictures vezetősége és Wilder között, ahol a fejesek beleegyeztek, hogy a sztár kedvére átírhassa a scriptet.

5. A színészre, miközben vacillált, nagy hatással volt az is, hogy találkozott több valódi sikettel, akik meggyőzték róla, hogy a fogyatékkal élőknek is kiváló a humorérzékük. Végül a Vaklárma ugyan felzaklatott pár embert (lásd a fenti sztorit a Braille Intézettel), de Wilder később rengeteg levelet kapott olyan siketektől és vakoktól, akik megköszönték neki és Pryornak a filmet, mivel abban a korábbi művektől eltérően rendesen ki van dolgozva a fogyatékkal élő karakterek háttértörténete,

ráadásul mind a vak, mind a siket figura hőssé válik a végére – és ilyen szerepkörben ezek az emberek bizony nem sokszor láthatták magukat előtte.

6. A legendás páros egyébként összesen négy filmben szerepelt együtt: a Vaklárma előtt közösen játszottak a Száguldás gyilkosságokkal és a Dutyi dili című vígjátékokban, utána pedig a Folt a zsákjátban.

 

Még több Gene Wilder

90 éves lenne Gene Wilder: íme a 9 legjobb filmje!

1933. június 11-én született, azaz most lenne 90 éves sokunk kedvence, minden idők egyik legjobb komikusa, Gene Wilder, aki sajnos 2016 óta már nincs velünk – de mi most az évforduló alkalmából megkísérlünk legjobban sikerült munkáival emlékezni rá.

Tovább


7. Wilder és Pryor között pedig akkora volt a harmónia, hogy még azt is megbeszélték, hogy mivel előbbi sztár kapta az első említést az első két közös filmben, azaz a Száguldás gyilkosságokkalban és a Dutyi diliben (azaz az ő neve szerepelt korábban a stáblistán), a Vaklárma és a Folt a zsákját elején, illetve végén utóbbi színész nevét írták ki először.

8. A Pryor–Wilder párosnak majdnem lett egy ötödik közös filmje is, mivel a Dutyi dili kirobbanó sikerét követően a két színész és a filmet rendező Sidney Poitier megbeszélték, hogy összehoznak egy újabb közös mozit. Ez volt az 1982-es Ki kém, ki nem kém – amiben végül, máig ismeretlen oknál fogva csak Poitier és Gene Wilder vett részt, Richard Pryor kimaradt belőle.

A forgatókönyvet pedig átírták egy férfi és egy női főszereplőre, így Wilder oldalán későbbi harmadik felesége, Gilda Radner játszott.

9. Az Audrie Neenan nevű színésznő szokatlan módon két mellékszerepben is feltűnik a Vaklármában. A film egyik legviccesebb jelenetében ő az a rendőrnő, aki megpróbálja lefotózni a rabosításhoz Dave-et és Wallyt, később pedig annak a szállodának a szobalányaként bukkan fel, ahol azt az orvoskonferenciát tartják, ahova hőseink inkognitóban elkeverednek.

Fogadjunk, hogy nektek sem tűnt fel az azonosság!


10. A Vaklárma eredeti címe az, hogy See No Evil, Hear No Evil, ami a nálunk is ismert, A három bölcs majom című japán legendából ered („nem lát /rosszat/, nem hall /rosszat/, nem beszél /rosszat/”). A filmesek viszont csak a mondás első két majmát írták bele a filmbe,

mert erőltetettnek tartották volna, ha a vak és a siket karakter mellett egy némát is szerepeltettek volna.


(via IMDb)

 

Ez is érdekelhet

10 érdekesség, amit lehet, hogy nem is tudtál a Dutyi diliről

Valódi börtönben forgatták, 350 igazi rab statisztált benne, Richard Pryor viszont kétszer is úgy megsértődött, hogy kis híján otthagyta a filmet.

Tovább