10+2 dolog, amit nem tudtál a zseniális Indul a bakterházról

Ez az a film, amiről soha senki nem mondott semmi rosszat, amiből mindenki tud idézni, amit ezerszer megnéznénk újra, és amit az olyan veteránok mellett mint Koltai Róbert, Haumann Péter és Pécsi Ildikó, egy nehéz sorsú árva srác vitt el a hátán.

1. - Az Indul a bakterház 1979-ben készített, de csak 1980-ban bemutatott magyar filmvígjáték, melyet Mihályfy Sándor rendezett, és amely Rideg Sándor azonos című, még 1943-ban megjelent, 10,50 pengő áron árult regénye alapján készült. A filmet a magyar tévé rendelte meg, akkor nem került moziba.

2. - A filmet részben az ócsai falumúzeumban, részben a Kunszentmiklós-Tass–Dunapataj-vasútvonal Szalkszentmárton és Dunavecse közötti Csabony nevű vasútállomásán forgatták, itt állt a bakterház.

Forrás: Mokép

 

3. - Az alkotás igen hamar kultuszfilmmé vált, és minden idők legjobb magyar filmjei között tartják számon, illetőleg a legjobb magyar filmvígjátéknak számít, amelynek sikere a mai napig töretlen.

4. - Csámpás Rozi és a Bakter szalmakazalbeli huncutkodásánál Koltai nem volt jelen, hanem egy, a bakter csizmáját viselő statiszta hempergett Pécsi Ildikóval. Pécsi Ildikó azt nyilatkozta 2017 körül erről a jelenetről, hogy egyedül volt a kazalban. Statisztáról nem esik szó.

5. - A bakterházat úgy döntötték össze a végén, hogy köteleket kötöttek a házhoz, aztán traktorokkal széthúzták. Amikor már dől össze a ház, a harmadik beállításnál lehet látni a tetőre kötött drótokat, amit a traktor húz el.

Forrás: Mokép

 

6. - A bakter szerepét eredetileg Bencze Ferenc játszotta volna, ő azonban betegség miatt nem vállalta el, így az utolsó pillanatban kapta meg Koltai Róbert. A bakter nevet eredetileg az éjjeliőrökre használták, bizonyos tájegységeken így hívták a kisbírót is, csak később került a köztudatba vasúti pályaőrként.

7. - Olvasztó Imrét több mint háromezer kamasz fiú közül választották ki a szerepre. A fiú 1966. november 29-én született Gödöllőn. Szüleit nem ismerte, nyolc hónaposan került intézetbe, Pomázra. Hároméves korától nevelőszülőnél, egy idős néninél nevelkedett Szentlőrinckátán.

Forrás: Mokép

 

8. - Imre merész srác volt, de néha kevésbé. Az utolsó jelenet forgatását kétszer kellett felvenni, mert a gyerekszínész nem merte megdobni a felnőtteket a gombócokkal, ezért másnap vették fel a jelenetet, de a gombócokat az előző napi forgatásról fagyasztva hozták. Olvasztó telibe is találta Koltai szemét, a filmben is látható módon. A hajigálás folytatását viszont emiatt a korábban felvett snittekből kellett összevágni.

9. - A Bendegúzt elnáspángoló parasztot Czuczor László, szalkszentmártoni vőfély és amatőr színész játszotta.

10. - A Regős Bendegúzt alakító Olvasztó Imre annak idején, már felnőttként a Friderikusz Show vendége is  volt, nagyon vicces volt, ahogy elmesélte, hogy a szereplőválogatás része egy óriási seggberúgás volt. Nem őt rúgták valagba, hanem neki kellett afféle bátorságpróbaként fenéken billenteni Mihályfy Sándor rendezőt – ő merte, a többi gyerek nem. Azt is elmesélte, hogy mindenkivel remekül kijött, kivéve a Banyát alakító Horváth Terit, akit már az első nap sikerült vérig sértenie.

11. - Az amatőrszínész, szegény sorból érkező Olvasztó Imre 2013-ban, 47 évesen öngyilkos lett, felakasztotta magát egy fára a Fót és Csomád közötti erdőben. Bár a film sikere után sokan próbálták rábeszélni a színjátszásra, a színészet világa nem érintette meg, felnőttként a nyomdaiparban helyezkedett el.

12. -  Az Indul a bakterház regény történetét a Gyorsul a bakterház című könyvvel folytatták, amely 2001-ben jelent meg Zádori Bence szerzői álnév alatt. A film folytatását is tervezték, de ebből később nem lett semmi.