12 dolog, amit nem tudtál a Constantine – A démonvadászról

Mi már alig várjuk, hogy megérkezzen Keanu Reeves démonvadászos filmjének nemrég beharangozott folytatása. Addig is a napokban nagykorúvá vált első rész újranézhető a tévében, streamelhető az HBO Maxon – és íme egy tucat érdekesség hozzá!

1. John Constantine karaktere a DC Comics számára Alan Moore által alkotott képregényeken alapul. A képregényművész azonban korábban feldolgozott munkái, azaz A pokolból és A szövetség rossz tapasztalatai miatt annyira elzárkózott Hollywoodtól, hogy sem pénzt nem akart elfogadni a filmesektől, sem azt nem akarta, hogy feltüntessék a nevét a stáblistán. Így minden pénz azé a képregényművészé lett, akivel együtt Moore a figurát rajzolta, és a stáblistán is csak ő szerepel.

2. A pokol kinézetét nukleáris teszteket megörökítő archív felvételek alapján álmodták meg az alkotók. A végeredmény annyira hatásos lett, hogy Ez az 5 film ábrázolja a legfélelmetesebben a poklot című összeállításunkban is megemlékeztünk róla. „A Constantine – A démonvadászban ábrázolt alvilág realizmusa miatt olyan hátborzongató:

nem olyan, mint valami túlvilági hely, hanem mint egy ember alkotta posztapokaliptikus tér,

amit emberek helyett démonok népesítenek be” – írtuk.

3. Keanu Reeves megvette a produkciótól a keresztből átalakított puskát, ami a főhősé volt, és odaajándékozta Francis Lawrence rendezőnek.


4. A DVD-kiadáson hallható rendezői audiokommentár szerint az a rongydarab, amit Constantine meggyújt, hogy elűzze vele a repkedő démonokat, egy darab Mózes halotti lepléből, és Beeman adta a hősnek. Mindez a filmből azért nem derült ki, mert kivágták az ezt részletező jelenetet.

5. A már említett képregények eredeti címe Hellblazer volt, amit a filmesek azért változtattak meg, mert túlságosan hasonlított a 2004-es Pokolfajzat, azaz a Hellboy címére, és időben olyan közel volt egymáshoz a két produkció premierje, hogy attól féltek, a hasonlóság károsan befolyásolná a jegyeladásokat.

6. Az, hogy Lucifer egy elegáns, hófehér öltönyben jelenjen meg, a karaktert megformáló Peter Stormare ötlete volt.

Az alkotók sokkal vadabb, kifejezetten szado/mazo ruházatot képzeltek el a figurának bőrnadrággal, félmeztelen felsőtesttel, egy szögekkel kivert nyakörvvel és egy csomó tetoválással

– a színész azonban úgy gondolta, a hófehér öltöny a kontraszt miatt sokkal rémisztőbb és hatásosabb lesz. És milyen igaza volt!


7. Peter Stormare egyébként eredetileg Balthazar szerepét akarta megkapni; John Constantine figurájának megformálására pedig Mel Gibson és Kevin Spacey neve is felmerült.

8. A Constantine – A démonvadászt eredetileg Tarsem Singh (A sejt, Zuhanás, Tükröm, tükröm) rendezte volna, Nicolas Cage-dzsel a főszerepben. A direktor azonban, éppen Cage miatt, visszaadta a megbízást, mondván, hogy a sztárral a főszerepben nem tudná azt a filmet megvalósítani, amit szeretne. Singh után pedig hamarosan Nicolas Cage is otthagyta a projektet.

9. Az eredeti Hellblazer-képregényekben John Constantine Angliából, Liverpoolból származik, és úgy rajzolták meg, hogy Stingre hasonlítson. A filmben a főhős amerikai, egészen pontosan Los Angeles-i, amely változtatásra azért volt szükség, mert

amikor az alkotók a forgatókönyv első verziójában megőrizték a karakter eredeti nemzetiségét, egyetlen producert sem érdekelt a dolog,

ám amikor átírták amerikaira, a fejesek azonnal érdeklődni kezdtek.


10. Rachel Weisz olyan alaposan felkészült Angela Dodson életre keltésére, hogy

háttérkutatásként még egy halottasházba is elment.


11.
John Constantine figuráját feldolgozták egy 2014-es sorozatban is, amelyben Matt Ryan alakította a démonvadász főhőst. A Ryan által megformált karakter ezt követően felbukkant a 2016 és 2022 között futott A holnap legendái című szériában is, először csak a harmadik évad pár epizódjában, majd a negyedik évadtól kezdődően állandó szereplőként. De Ryan vendégszereplőként egy sor DC-sorozat egy-egy részében eljátszotta John Constantine-t, például A zöld íjászban, a Batwomanben vagy a Flash – A Villámban, illetve több animációs alkotásban, köztük a Harley Quinn sorozatban is.

12. John Constantine kalandjainak folytatása már évekkel ezelőtt felmerült: akkor J.J. Abrams beszélt róla, aki tévésorozatban vitte volna tovább a karakter sorsát, ám Keanu Reeves nélkül. Tavaly viszont kiderült, hogy a Constantine – A démonvadász nagyjátékfilmes folytatást kap, amelyben visszatér Reeves és a rendező, Francis Lawrence is. Mindez pedig annak köszönhető, hogy amikor a sztár Stephen Colbert talkshow-jában volt vendég, a házigazda megkérdezte tőle, hogy melyik karakterét játszaná el újra a legszívesebben, és a színész John Constantine-t választotta, mire a közönség akkora ovációban tört ki, hogy a döntéshozók úgy érezték, mégis érdemes lenne a tervezett sorozat helyett filmben és az eredeti főszereplőben gondolkodni.


(via IMDb)