16 dolog, amit nem tudtál A Védelmező című filmről

Washington élete első és eddig egyetlen trilógiájának nyitó epizódjában megmutatta, hogy akcióhősként is a legjobbak közt a helye. Érdekességek A Védelmezőről.

  • A film az 1985-ben képernyőre került, Edward Woodward által főszerepelt, azonos című televíziós sorozat alapján készült.
  • A produkció több évig a "fejlesztési pokolban" sínylődött, mielőtt végre elkezdődött a gyártás. Eredetileg a Weinstein fivérek fejlesztették 2005-től. A forgatókönyv megírására először Michael Connelly és Terill Lee regényírókat kérték fel, a rendezésre pedig Paul McGuigant. Mivel nem történt előrelépés, 2010-ben eladták a jogokat, és Paul Haggisen (Ütközések) volt a sor, hogy írjon egy újabb vázlatot. Az ő verziójában Russell Crowe játszotta volna Robertet. Más elkötelezettségek miatt azonban mindketten visszaléptek, és végül Denzel Washington kezébe került a forgatókönyv, aki jelezte, hogy érdekelné a szerep.

  • A forgatókönyv szerepelt a 2012-es Black Listen („fekete listán”), amely az év legjobb, meg nem valósult forgatókönyveinek a listája.
  • Eredetileg Nicolas Winding Refn lett volna a rendező, de egy hónappal később kiszállt a projektből, mert nem tudott megegyezni a producerekkel a szerződési feltételeiről. Utána Rupert Wyattot keresték meg, de ő időbeosztási problémákra hivatkozva visszautasította a filmet, így kapta meg a lehetőséget Antoine Fuqua.
  • A főszerepre Gerard Butler is szóba került, mielőtt Denzel Washington csatlakozott volna a projekthez. Ő volt az, aki Antoine Fuqua-t javasolta rendezőnek.
  • A forgatókönyvben eredetileg nem volt háttértörténete Robertnek, így Denzel Washington saját maga dolgozta ki a karakter hátterét, többek között azt, hogy kényszerbetegsége van. A forgatás előtti fizikai edzések mellett találkozott és interjút készített több igazi kényszerbeteggel, hogy hitelesen tudja eljátszani ezt a rendellenességet.
Forrás: Intercom

 

  • Melissa Leo korábban együtt dolgozott Washingtonnal a 2012-es Kényszerleszállásban, Fuquával pedig a Támadás a Fehér Ház ellenben. Vendégszerepelt az eredeti Equalizer tévésorozat első évadának A disszidens című epizódjában is.
  • Teri karakterét eredetileg egy idősebb színésznőre írták, de Chloë Grace Moretz annyira lenyűgözte Antoine Fuqua rendezőt, hogy átíratta fiatalabbra a szerepet. Moretz 17 éves volt, amikor a filmet bemutatták, míg a karakter 24. Korábban Anna Kendrick, Kelly Macdonald és Nina Dobrev is szóba került a szerepre.
  • A kiskorú escort szerepére készülve Moretz igazi prostituáltakkal beszélgetett. Találkozott egy escorttal, aki azt tanácsolta neki, hogy hízzon, mert ebben a szakmában csak úgy tudja a különböző férfiakat kiszolgálni, ha van rajta némi „hús”. Moretz, aki a forgatás idején még kiskorú volt, megváltoztatta az étrendjét, és a szerep kedvéért meghízott.
  • Moretzt egy orosz tanárnő készítette fel a dialógusokra. Kis cetlikre írta fel fonetikusan a dialógokat.
Forrás: Intercom

 

  • Washington egy interjúban bevallotta, hogy kezdetben vonakodott elkötelezni magát a film mellett, mert nehéz volt megfelelő rendezőt találni a feladatra. Bár örült, hogy a végeredmény kasszasiker lett, nem titkolta, hogy csak a szerződéses kötelezettségek miatt készítette el a filmet.
  • A tetoválás Teddy hátán (CMEPTb) az orosz "smert" szó, ami "halált" jelent.
  • Denzel Washington és Jacob Sullivan a forgatás szüneteiben is dolgoztak a forgatókönyvön.
  • A magyar származású Csókás Márton által játszott Teddy neve (ami az Edward beceneve) utalás Edward Woowardra, az eredeti tévésorozat főszereplőjére.
  • Eminem és Sia közös dala, a "Guts Over Fear" a film trailerében debütált, és a stáblista alatt is hallható.
  • A film 101,5 millió dolláros bevételt ért el Észak-Amerikában és 90,8 millió dollárt más területeken, így összesen 192,3 millió dollár bevételt hozott. A nettó gyártási költségvetést 55-73 millió dollárra becsülték.

via: IMDb / Wikipedia