45 éve mutatták be az Egy úr az űrbőlt, ami sztárt csinált Robin Williamsből

Az ekkor még stand up komikusként dolgozó Robin Williamsre egy másik sorozat, a Happy Days beugrójaként figyeltek fel, majd írtak neki egy saját sorozatot, a többi pedig már történelem. Nanu Nanu!

A hetvenes évek végének egyik nagy szenzációja volt egy amerikai sorozat egy vicces földönkívüli pasassal, aki az ujjával ivott, fordítva hordta a ruháját, és fejjel lefelé ült a széken, és egy olyan színész játszotta, aki képtelen volt leállni, és aki minden jelenetében ellenállhatatlan volt. Az 1978-ban indult és 1982-ig négy évadot megélt Egy úr az űrből című kultikus sorozatban ismerhette meg a világ Robin Williamst, vagyis Morkot az Ork bolygóról, aki úgy köszön, hogy „Nanu Nanu”, és görbe tükröt tart korának társadalma elé. A szériát Magyarországon először a Magyar Televízió sugározta 1982-ben Maros Gábor szinkronhangjával, később pedig a TV2 és az M+ / Cool TV vetítette új szinkronnal – itt már Rudolf Péter volt Mork magyar hangja.

Forrás: TV2

 

Az egész sorozat teljesen véletlenül született meg. Robin Williams, miután ösztöndíjjal bekerült a nagynevű Juilliard színiiskolára, nem színészként, hanem stand up komikusként kezdett el dolgozni, és olyan sikeres volt, hogy tévéműsorokba is meghívták. Itt figyelt fel rá a rendező-producer Garry Marshall (Micsoda nő!), aki látott benne annyi fantáziát, hogy belepréselje a nagy sikerű Happy Days második évadának egyik epizódjába. Történt ugyanis, hogy a (mellék)szerepre kiválasztott színész az utolsó pillanatban visszalépett, így

Williamsé volt a lehetőség – ő pedig élt vele.

Egy Mork nevű űrlényt alakított, akinek egy embert kell magával vinnie a bolygójára, az Orkra tanulmányozás céljából, és végül Henry Winkler Fonzie-ját – bár kiderül, hogy az egész csak egy álom volt. A „beugró” annyira sikeres volt, hogy nem csak a Happy Days alkotói voltak oda és vissza a komikusért, hanem a gyártó ABC csatorna vezetői is, akik ott helyben szerződést nyomtak az orra alá, nehogy elcsaklizza a konkurencia.

Forrás: TV2

 

Így született meg az Egy úr az űrből, amelyben, ha nem is önszántából, de visszatér a Földre. Az Orkon ugyanis tilos mindenfajta érzelemnyilvánítás, a humor pedig pláne, és főnöke, Orson úgy szabadul meg tőle, hogy

a legtávolabbi, jelentéktelen bolygóra küldi „tanulmányútra”

egy tojás formájú űrkapszulában, ahonnan rendszeresen jelentenie kell.  Ezekkel a jelentésekkel zárul minden epizód – ami kicsit olyan, mint amikor Etus a kamerába néz és elmondja a tanulságot a Szomszédokban. Ki tudja, talán pont innen vették az ihletet Horváth Ádámék. Akárhogy is, de a Földre érkezve Morkot befogadja a rendkívül kedves Mindy McConnell  (Pam Dawber), aki Morkot furcsa ruhája miatt először papnak hiszi. Összebarátkoznak, és a lány, aki Mork titkának egyetlen őrzője, megtanítja az idegent a földi dolgokra és szokásokra – természetesen egy idő után nem csak barátok és lakótársak lesznek, hanem egy pár is a négy évad során.

Forrás: TV2

 

Hogy mi más történt a sorozatban, arra szerintem kevesen emlékeznek, mert az egész arról szólt, hogyan lát minket, pontosabban a hetvenes évek Amerikáját egy földönkívüli – és arról, hogyan improvizál Robin Williams. Az egyes epizódok forgatókönyvei nagyon rövidek voltak, teli beszúrásokkal, hogy „Itt Robin majd csinál valamit” vagy „Robin improvizál”, ami nagyon vicces volt, csak volt vele egy gond: az improvizáció sokszor nem volt szalonképes. Williams pörgött mint az állat, ész nélkül poénkodott, fogdosta a csajokat – akik állítólag nem bánták -, és az epizódokat gyakran kellett utószinkronizálni, ahol aztán egy kisebb csapat író javította át a csúnyára sikerült poénokat.

Forrás: TV2

 

A sorozat pedig elképesztően sikeres lett, az első évad tarolt, bámulatos mutatókat produkált, mire az ABC-nél még több nézőt akartak, de a mohóságuk lett a vesztük. A második évadra új időpontra tették át az egy Úr az űrbőlt, és úgy írták az epizódokat – és a főcímdalt is -, hogy egy fiatalabb közönséget is megszólítsanak, és ekkor került előtérbe a szerelmi szál. Az eredmény olyan nézőszám csökkenés volt, amit a széria sosem hevert ki, hiába tértek vissza a gyökerekhez és Williams istenadta komikusi tehetségéhez. Ő azonban kész volt továbblépni, hiszen a sorozat elképesztően nagy sztárt csinált belőle, és jöttek a nagy filmszerepek!