Egy háborút nemcsak a csatatéren lehet megnyerni, hanem elegáns partikon, kutatóintézetekben vagy éppen az ágyban, ahogy azt Tom Hanks, Paul Newman és Woody Allen bemutatja.
Péntek: Szerelem és halál (1975)
Woody Allen egyenruhában? Nehéz elképzelni, ugye? Pedig a cingár, szemüveges rendező a cári Oroszország fess egyenruhájában feszít, és a zsarnok Napóleon ellen indul, aki nem átallja megtámadni hazáját! Mondanunk sem kell, hősünket, a nyápic és nyúlszívű Borisz Grusenkót nem a hazaszeretet hajtja, hanem negyedunokatestvére – így mondják? -, a szépséges Szonja (Diane Keaton) ágyába szeretne bebújni a hősszerep segítségével. Csakhogy túllő a célon, és a nő a francia császár elleni merényletre készül, és Grusenko polgártárs már nem mondhat nemet.
Woody Allen fergeteges komédiájában Tolsztoj, Dosztojevszkij és más orosz klasszikusok műveit parodizálja, amiket mellesleg nagyra értékel, így gúnyolódásról szó sincsen. A film ráadásul, és ezt kevesen tudják, javarészt Magyarországon készült, Allen pedig, aki nyilván hallott már a hazai viszonyokról, csak külföldről hozott konzerveket evett – jól is tette, mert a stáb egy része ételmérgezést kapott -, a többnyelvű, belga, francia és magyar szereplőgárdával pedig alig tudott kommunikálni. Meg is fogadta, soha többet nem forgat külföldön, és ehhez 25 évig ragaszkodott is!
Szombat: Charlie Wilson háborúja (2007)
A szovjet csapatok 1979-ben bevonulnak Afganisztánba. Charlie Wilson, a szeszélyes texasi kongresszusi képviselő nem nézheti mindezt tétlenül. Régi barátjától, pártfogójától és szeretőjétől, a gazdag Joanne Herringtől feltüzelve, úgy gondolja, hogy támogatnia kell az afgán szabadságharcosokat a megszállók elleni harcban. Mindehhez elnyeri egy végtelenül cinikus, de a régiót tökéletesen ismerő CIA-ügynök, Gust Avrakotos támogatását. A nem mindennapi trió beindul, hogy pénzt szerezzen. Hihetetlen akciójuk eredményeként az Egyesült Államok a kezdeti ötmillió dollárról évi egymilliárdra emelte az afgán felkelők támogatását.
A veterán rendező, Mike Nichols tökéletesen idézi meg ezt a furcsa korszakot, amely a hidegháború legvégét jelentette, és amely megágyazott korunk konfliktusainak – mert azt sem felejti el elmesélni, hogy a szovjetek kivonulásával az USA gyakorlatilag magára hagyta az országot, és tudjuk, mi lett a káoszból és végül kikhez kerültek az annak idején oda küldött fegyverek. A film azonban nemcsak történelmi parabola, hanem rendkívül szórakoztató darab is, és bár erre a szerepre kevesen szavazták volna be, Tom Hanks mégis nagyszerű a kicsapongó szenátor szerepében, Julia Roberts pedig élete legjobb alakítást nyújtja a kommunistafaló egykori szépségkirálynőként.
Vasárnap: Fat Man és Little Boy (1989)
1942-ben, a második világháború harmadik évében az Egyesült Államok a legnagyobb titoktartás mellett nekifog, hogy megépítse a világ első atombombáját. A feladat végrehajtásával Leslie R. Groves tábornokot (Paul Newman) bízzák meg. A tábornok a zseniális fizikust, J. Robert Oppenheimert (Dwight Schultz) kéri fel a kutatások és kísérletek elvégzésére. A két teljesen eltérő személyiségű vezető alatt számtalan ember, tudós dolgozik az atombomba kifejlesztésén, és nemcsak az új fegyver megalkotása jelent hatalmas kihívást, hanem az a tény is, hogy a projekt szigorúan titkos, és ami ott folyik, azt nem csak a németek elől igyekeznek titkolni.
A címbeli Little Boy természetesen a Hirosimára ledobott urániumbomba, míg a Fat Man a Nagaszaki ellen bevetett plutóniumbomba kódneve volt, mindkettő külön működési elv alapján készült, ami jól tükrözi a tényt, hogy mennyire a sötétben tapogatóztak a kutatások során. Roland Joffé (A misszió, Gyilkos mezők) mindezt remekül ábrázolja, ahogy azt is, milyen gyakran csap össze a két vezető elvi és gyakorlati kérdések mentén, de látjuk a fejlesztések során bekövetkezett tragikus baleseteket is. A Zsigmond Vilmos fényképezte film persze nem minden ponton ragaszkodik a történelmi tényekhez, de sok szempontból fontos leckét ad a tudományról és a fejlődésről.
