Bizony, a Downton Abbey előtt is készültek egyszerre fordulatos és megható kosztümös-romantikus drámák. Az egyiket kedd este meg is nézhetjük a tévében.
A nyolcvanas-kilencvenes években egy sor érzékeny és értő adaptáció készült E.M. Forster angol írónak a XX. század első harmadában íródott regényeiből, amelyek egy jelentős részét James Ivory, a kosztümös adaptációk egyik legbiztosabb kezű mestere rendezte. Ezek közül az egyik a Howards End – Szellem a házban (a másik kettő pedig a Szoba kilátással és a Maurice), amely – olyan hasonló, szintén ebben a korszakban forgatott művekkel együtt, mint a Napok romjai – nagyban hozzájárult a műfaj máig tartó virágzásához.
A háttér mindehhez a címbeli ódon angol kúria, ahol Henry Wilcox (Anthony Hopkins) és felesége, Ruth (Vanessa Redgrave) laknak. A felvilágosult Schlegel testvérpár, Margaret (Emma Thompson) és Helen (Helena Bonham Carter) intelligens, művelt és a kor szokásaihoz mérten rendkívül emancipált.
Amikor a nővérek megismerkednek a gazdag és nagy múltú, arisztokrata Wilcoxékkal, Helen beleszeret fiatalabbik fiukba, Paulba, akivel el is jegyzik egymást, ám a két eltérő egyéniség nem tud kijönni egymással, ezért útjaik szükségszerűen elválnak. Innen indul, de nagyon messzire vezet a film sztorija, amelyben még számtalan keserédes fordulat vár a nézőre, és ezek némelyike nem kevés tanulságot is tartogat. Az eredeti regény írója, a már említett E.M. Forster ugyanis nagy hangsúlyt fektetett a brit társadalom osztálykülönbségekből fakadó képmutatásának ábrázolására.
Ennek szellemében a Howards End karakterein keresztül három főbb társadalmi osztályt ismerhetünk meg:
Wilcoxék a viktoriánus kapitalizmust képviselik, akiknek – miközben arisztokratáknak tartják magukat – egyetlen istenük a pénz; a Schlegel család a humanista, felvilágosult, a társadalmi együttérzést képviselő polgársághoz tartoznak, miközben a nővérek életében szintén fontos szerepet játszó, súlyos egzisztenciális problémákkal küzdő Bast testvérek a munkásosztály tagjai.
Ebben a megosztott világban próbál manőverezni a nemes szívű Margaret és Helen, akiknek eltérő útja más-más okból lesz végül ugyanúgy kudarcos. Mindezt olyan szívszorítóan mutatják be James Ivory rendező, alkotótársai és színészei, hogy a filmet
nem kevesebb mint kilenc Oscar-díjra jelölték,
amiből hármat (legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb látványterv, Emma Thompson révén pedig a legjobb női főszereplő) meg is nyert.
A film a szakmán kívül a kritikusok és a nézők kegyeit is elnyerte: jelenleg 94 százalékon áll a kritikákat összesítő Rotten Tomatoes oldalon, annak idején pedig megsokszorozta készítésének költségeit (8 millió dolláros büdzséből készült, és 32 millió dollárt szedett össze a brit és az észak-amerikai mozipénztárakban). S nem utolsósorban pedig felfedezett a nagyvászon számára egy olyan tragikus szerelmespárt, Anthony Hopkins és Emma Thompson duóját, akiknek a kettősét egy évvel később, az 1993-as Napok romjaiban ismét megcsodálhattuk.
Ez is érdekelhet
Újraindul az egyik legjobb brit kosztümös sorozat az M5-ön
Figyelmeztetünk: a Downton Abbey-re rá fogsz csavarodni!
Tovább
