Pedig A Pelikán ügyirat John Grisham által írt, eredeti változatában a két főhős összejön, de amikor Denzel Washingtonra osztották a férfi főszerepet, sok minden megváltozott.
Azt azért lehetett tudni, hogy A Pelikán ügyirat (1993) kedvező csillagzat alatt született. A rendezője, Alan J. Pakula - A Parallax-terv (1974), Az elnök emberei (1976) vagy az Ártatlanságra ítélve (1990) – ugyanis a fondorlatos politikai thrillerek szakértője volt, a történetet pedig annak a John Grishamnek köszönhetjük, akitől szintén nem állt távol az összeesküvések világa, és aki az ugyanebben az évben kijött A cég (1993) sztoriját is jegyzete. És akkor még nem beszéltünk a két főszereplőről, Amerika ekkori üdvöskéjéről, Julia Robertsről és a legnépszerűbb színes bőrű színészről, Denzel Washingtonról, akik között, a kor közízlése szerint ugyan nem lehetett intim kapcsolat, de a fehér férfi főszereplőből legalább feketét csináltak, és ők ketten egy gyilkos összeesküvés nyomaira bukkannak. Veszélybe is kerülnek!
Darby Shaw (Roberts), a tehetséges New Orleans-i joghallgató szemináriumi dolgozatot ír a Legfelsőbb Bíróság két tagja meggyilkolásának feltételezett összefüggéseiről. Merthogy a két bíróban az égvilágon semmi közös nem volt, kivéve a természetvédelem iránti elkötelezettség, és ezért tehette el őket valaki láb alól. A következtetés merész: egy olajmágnást kever gyanúba, aki az USA elnökének egyik legjelentősebb kampánytámogatója. A dolgozat pedig kikerül az egyetemről, útra kél, és pusztítani kezd. Darby Shaw rádöbben, hogy bárki, akivel a dolgozat miatt kapcsolatba kerül, gyilkosság áldozata lesz. Az ismeretlen veszély elől menekülő lány csak egy emberben bízik, Gray Granthamben (Washington), egy újságíróban. Kettőjüknek csak ellenfelei vannak: profi gyilkosok, titkosszolgálati szervezetek üldözik őket a törvénytelenség minden eszközével.
A történet kellőképpen nyomasztó, fordulatos és kissé gonosz, meg persze okos is. Okosnak is kell lennie, hogy elhiggyük, hogy két „civil” nem csak megmenekül egy rakás gyilkossági kísérlet elől, de még újabb információkra is szert tudnak tenni menekülés közben, amivel aztán le tudják buktatni a gonoszt. Azt a gonoszt – vigyázat, spoiler veszély! -, akit a film egy egyszerre merész és remek húzással még csak meg sem mutat. Hiszen tudjuk, a sok pénz, az olaj és a hatalom milyen kombinációt jelenthet, nem kell külön magyarázni, arcot adni neki. Ami pedig a főszereplő párost illeti, ők a könyvben egy pár lesznek, itt nem, bár tulajdonképpen akár lehettek is volna. Furcsa módon Washington volt az, aki ellenezte az ötletet, ő volt az, aki tartott attól, mit gondol a közvélemény egy „vegyes” párról, és attól, hogy a dolog rajta csattan majd. Mert ne feledjük, a sokak által oly liberálisnak tartott Hollywoodban hosszú-hosszú évtizedekig nem lehetett ilyen pár.
