Ezeket köszönhetjük a Megasztárnak

Most, hogy a semmiből egyszer csak feltámad a TV2 híres tehetségkutatója, összeszedtük, hogy miket és kiket köszönhetünk ennek a remek formátumnak.

A TV2 február végén hivatalosan is bejelentette, amit a Port.hu-n már január elején megírtunk, amikor összeszedtük, hogy mit várnánk el idén a kereskedelmi tévéktől. Idézem: 

"A kérdés, hogy a TV2 csinál-e bármit a Sztárban Sztár leszek!-kel. Egyrészt semmi oka nincs rá, mivel verhetetlen a formátum. Vonzza a nézőket még mindig. De, ha maradunk annál, hogy mi az, amit elvárnánk, ha már szórakoztatásról van szó, akkor talán lehetne emelni a tétet, kicsit pihentetni a formátumot és feltámasztani a Megasztárt. Talán nem is nagyon állna távol a nosztalgiázni nem restellő tévénézőktől a műfaj, pláne, ha sikerülne a zsűribe, ha csak az első adás idejére is beültetni a régi nagy neveket. "

Úgy néz ki, hogy a jóslatunk beteljesedik. Ennek örömére pedig nézzük meg, hogy mit is köszönhetünk pontosan ennek a remek műsornak.

Igazi tehetségkutatás, semmi bulvár

Annak idején még lehetett olyan hétvégi showműsort csinálni, ami tényleg csak az éneklésről szólt, és nem a két performansz közti érdektelen semmi felhabosításáról. Nem kellett minél drámaibban zsűrizni, extrém módon kiakadni, tombolni, örülni vagy éppen sírni. Nem nagyon számított a külcsín. Olyan dalok mentek nagyot, pedig akkor még hol volt (sehol) a YouTube, hogy ezeket pörgetni lehessen, mint például Bartók Eszter Elefántos dala.

És persze Molnár Ferenc Caramel Szállok a dallal című szerzeménye is sok ember emlékezetében ott van.

Aztán megérkezett a bulvár és vele sok minden(ki) más is

Ahogy az a Partizánon látható megasztáros emlékműsorban is elhangzott: kellett erőltetni a címlapsztorikat, lásd: Oláh Ibolya törött keze. Bakács Tibor szerint az volt a legnagyobb hiba, hogy "felfedezték" Puskás Petit, bár ezzel lehet vitatkozni, hogy mégis mennyire ártalmas jelenség ő. A zsűrinél maradva: volt egy Pély Barna is, akinek az "Ez most nem jött át" mondása igazi védjegyévé vált, megannyi paródiában lehetett hallani. 

Tóth Vera az első évad győztese lett, és persze nem lehet elmenni szó nélkül ennek az elsöprő győzelemnek a legnagyobb hozományáról: Tóth Gabiról. Tóth Gabi lett a második évad harmadik helyezettje, és innen nem volt megállás. Szerepelt a Viva TV realityjében, A Stábban, aztán meg oszlopos mentor tag lett az X-Faktorban. Ha ő nincs, akkor nincs szó Krausz Gáborról, a Fricska táncos fiúról, meg arról, hogy mekkora áldozata éppen a keresztényüldözésnek, és még sorolhatnánk. 

Forrás: Youtube / Tóth Gabi

 

Ha nincs a Megasztár, akkor még szegényebb lenne az X-Faktor mentori széke, ugyanis lehet, hogy soha nem lett volna felfedezve Gáspár Laci, aki szintén megannyi derűs pillanatot okozott már a nézőknek, hogy a "Menjél csaje haza magadnak!"-ról ne is beszéljünk.

Tulajdonképpen az egész X-Faktor a Megasztárnak köszönhető, azt meg mindenki döntse el maga, hogy ez mennyire jó vagy rossz nekünk. (Ha a Megasztár nem produkál olyan giga nagy számokat, akkor az RTL nem kényszerül ellene bevetni semmit, tehát nincs X-Faktor se, aminek messze sikerült bizonyos értelemben alul, más értelemben meg felülmúlnia a nagy ellenfelét. Elég megnézni, hogy melyikből van több évad. Segítünk, az X-ből.)

És jött a megállíthatatlan trash lavina

Szép és jó, hogy vannak ilyen aranytorkú tehetségek, mint Palcsó Tomi, Varga Ferenc, Király Viktor meg Rúzsa Magdi, de a cirkusz kell a népnek alapon azokat is meg kell mutatni, akik pont a szöges ellentéteik. A minőségi, nívós, a kisujjal eltartós műsorba begyűrűzött a trash, amit nevezzünk selejtezőnek, ezek a mai napig messze a legérdekesebb részei a Megasztárhoz hasonló tehetségkutatóknak. Hogy miért? Ezek a válogatók még azok a részek, ahol van idő felépíteni az adás ívét, ahol lehet játszani a mélységekkel és a magasságokkal, ahol patikamérlegen kimérve lehet adagolni a szennyet és a kincset. Az élő show aztán már úgyis csak arról szól, hogy mindenki jól, ki jobban ki kevésbé, de énekel, aztán annyi.

A selejtező szakasz mutogatásával pedig beindult az őrület. Jöttek a magukat tehetségesnek gondolt alakok és az instant mémlegendákká avanzsálódott figurák.

Ki ne emlékezne a bikicsunájra? 

De itt vannak Kubis Tibor őrületes hajlítgatásai is, meg az egyik személyes kedvencem: Köteles Zsolt performansza is, aki egy Hooligans dalt hozott. És ezekből van még egy csomó.

Ez volt a múlt. Kiderül, hogy 2024-re milyen formában tér vissza a műsor, hogy mennyire tudja megidézni az első évad szellemiségét, vagy licitál rá a későbbi évadok trash cirkuszára.