Megvan, mi lesz a címe Az ifjú Sheldon spinoff sorozatának

Sheldon bátyja, Georgie is kap egy saját szériát, amit Georgie & Mandy’s First Marriage címmel vetít majd ősztől a CBS.

A CBS csatorna a nemrég közreadott 2024-es őszi műsortervében megerősítette, hogy a Georgie és Mandy köré épülő Az ifjú Sheldon spinoff címe (micsoda meglepetés!) Georgie & Mandy’s First Marriage (Georgie és Mandy első házassága) lesz.

Georgie itt még kockás inges tiniként látható az ifjú Sheldon mögött (forrás: CBS Broadcasting Inc.)

 

A sorozat lényegében ott folytatódik majd, ahol Az ifjú Sheldon véget ért: a Nobel-díjjal kitüntetett Sheldon elmeséli, hogy gratuláló SMS-t kapott Georgie volt feleségétől és Georgie másik volt feleségétől is.

Montana Jordan és Emily Osment közönségkedvenc karakterei, Georgie és Mandy tehát az új sorozatban Texasban fogják élni az életüket, miközben a felnőttkor, a szülői lét és a házasság kihívásai között kell(ene) jól navigálniuk. Az új részek csütörtökönként kerülnek majd adásba a CBS csatornán, a konkrét őszi premierdátum azonban egyelőre még nem ismert. A Georgie & Mandy's First Marriage forgatókönyvírói Chuck Lorre és Steven Molaro, valamint Steve Holland lesznek, akik már az Agymenőkön és Az ifjú Sheldonon is showrunnerként illetve producerként dolgoztak együtt.

(via tvline.com)