Falfúráson kívül mást is vállal a szocialista magyar hős…

Szomjas György kultfilmje (az egyik a sok közül), az 1985-ös Falfúró kiváló szatíra a nyolcvanas évek lakótelepi létéről és a magyar kisember ügyeskedő virtusáról. Ma este a Duna Worldön!

Géza (Bán János) feleségével (Szirtes Ági) és két gyerekével egy lakótelepi lakásban él. Munkába menet az egyik reggel a szomszéd lakásban meglát egy csinos nőt, aki annyira beindítja a fantáziáját, hogy afféle Lester Burhnam-elődként aznap a munkahelyén ráborítja az asztalt a művezetőre, és kilép a gyárból.

Hősünk este a feleségének azt mondja, eljött az ideje, hogy önálló vállalkozásba kezdjen. Mivel a lakótelepen nagyon elkelne egy falfúró, Géza elhatározza, hogy ő bizony, betöltve a piaci rést, maszek falfúró lesz. Vesz is egy fúrógépet, és a lakótelepi lakások betonfalába fúrogatja a lyukakat, a megrendelő lakástulajdonosok igénye szerint. A megrendeléseket a presszóban veszi fel, ahol sok kismama üti el az időt…

Az alkotást rendező, 2021-ben elhunyt Szomjas György neve elsősorban olyan művei miatt lehet ismerős, mint

a Talpuk alatt fütyül a szél és a Rosszemberek című „easternek”, a Kopaszkutya című rockdráma, a Könnyű testi sértés vagy az egyik legnagyobb magyar kultfilm, a Roncsfilm.


Falfúró című szatíráját talán nem szokás olyan magas polcra helyezni, mint a felsoroltakat, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne ez is

nagyon jó, nagyon vicces és persze nagyon igaz

(arról nem beszélve, hogy a PORT-olvasók is nagyon szeretik, lásd oldalunkon a 8,1 pontos értékelést és a rengeteg hozzászólást).

Szomjas Györgynek dokumentumfilmes munkássága is jelentős (lásd például az 1970-es Nászutakat vagy pályája későbbi szakaszából a Kopaszkutya Kettőt és a Dumafilmet), ami játékfilmes tevékenységére is határozottan rányomta a bélyegét. A nyolcvanas években az akkor még forgatókönyvíróként dolgozó Fekete Ibolyával (Bolse vita, Chico, Anyám és más futóbolondok a családból) készített filmeket, amelyekhez a hétköznapi életből, valódi anyaggyűjtés során szerezték a történeteket.

A Falfúró is Fekete és Szomjas közös filmje (de a forgatókönyvbe rajtuk kívül egy másik nagyság, Grunwalsky Ferenc is beszállt), amelynek sztoriját a legenda szerint a rendező flipperen nyerte el egy kisvárosi kocsmában az ottani romáktól: ha nyert, még több részletet meséltek neki. Akár igaz az adoma, akár nem, a végeredményt bármikor érdemes meg- vagy újranézni. Mi pedig csak azt sajnáljuk, hogy nincs fent egyetlen videómegosztón sem 1996-ban bemutatott rövidfilmes folytatása, a Falfúró 2.!

 

Még több Szomjas György

Ellenségek és szeretők egy fedél alatt

Szomjas György kultuszfilmje a kényszerű együttélés pikantériájáról mesél, avagy milyen az új pasinak és a kikapós feleségnek egy fedél alatt laknia a börtönviselt exférjjel - Eperjes Károllyal és Andorai Péterrel.

Tovább