Ismerd meg jobban a 90-es évek alulértékelt akcióklasszikusát!

Így készült az Utánunk a tűzözön, Samuel L. Jackson egyik kedvenc saját filmje.

1996-ban került mozikba Renny Harlin akciófilmje, amelyben akkori felesége, Geena Davis egy olyan családanyát alakít, aki egy szupertitkos kormányzati szervezet profi ügynöke volt, de erre nem emlékszik, mert egy autóbalesetben elvesztette az emlékeit. Felbérel egy magánnyomozót, Mitch Henesseyt (Samuel L. Jackson), hogy derítse ki a múltját. Otthagyja családját, hogy befejezze a nyolc évvel korábban kudarcba fulladt akciót.


Méregdrága forgatókönyv

A 90-es évek közepén Shane Black nagymenő forgatókönyvírónak számított, hála az általa jegyzett Halálos fegyver-sorozatnak, Az utolsó akcióhősnek és Az utolsó cserkésznek. Olyan nagy befolyása lett Hollywoodban, hogy az Utánunk a tűzözönért akkora fizetést tudott kérni, amekkorát nem szégyellt. A New Line Cinema egész pontosan 4 millió dollárt fizetett neki a forgatókönyvért, ami akkoriban a legmagasabb gázsi volt, amit valaha is egy szkriptért adtak.

 

Kedvezőtlen előjelek

Miután 4 millió dollárt fizettek Blacknek és 65 millió dolláros költségvetést szavaztak meg a filmnek, a New Line Cinema arra számított, hogy az Utánunk a tűzözön nagy siker lesz. Az valószínűleg  nem nyugtatta meg őket, hogy Renny Harlin rendező és felesége, Geena Davis előző közös filmje, a 90 millió dolláros A kincses sziget kalózai fanyalgó kritikákat kapott, és mindössze 10 millió dollárt hozott a kasszáknál, ami a Carolco stúdiót tönkretette. Az Utánunk a tűzözön mindössze 10 hónappal később került a mozikba.

Forrás: Flamex

 

Nemcsere?

Shane Black abban a hiszemben adta el a szkriptet a New Line Cinemának, hogy Renny Harlin rendezi majd a filmet, és Geena Davis kapja Samantha Caine/Charly Baltimore főszerepét. A stúdió vezetői azonban aggódtak, hogy nem tudnak majd eladni egy női főszereplővel készült akciófilmet.

Emiatt a New Line fejesei állítólag fontolóra vették, hogy átíratják a forgatókönyvet, és Samantha/Charlyból férfi karaktert csinálnak. Ha így tettek volna, akkor Sylvester Stallone vagy Steven Seagal lett volna a jelöltjük a főszerepre.

 

Mitch eredetileg meghalt a végén

Samuel L Jackson karaktere, Mitch Henessey a fináléban elég ramaty állapotban van, és az sem biztos, hogy túléli a filmet. Az első vágatban bele is halt a sérüléseibe.

A tesztközönség azonban rosszul reagált erre a verzióra - állítólag az egyik néző azt kiabálta, hogy "nem ölheted meg Sam Jacksont!". A befejezést később átvágták, és Mitch Larry Kinggel készített interjúját hozzáadták, hogy megmutassák, valóban túlélte.

Forrás: Tv2

 

Geena Davis a kádban gyakorolt

A film egyik legidegtépőbb pillanata az, amikor Geena Davis Samantháját (aki még nem emlékszik régi életére, a bérgyilkos Charlyra) egy vízkerékhez szíjazzák, és percekig a víz alatt tartják.

Az akkor még feleség és férj Davis és Harlin otthon készültek erre a jelenetre, a rendező mérte, hogy a színésznő meddig tudja visszatartani a lélegzetét a kádban.

 

Tényleg volt tűzözön

Az Utánunk a tűzözön nem szűkölködik robbanásveszélyes jelenetekben, de volt egy olyan pillanat is, amit nem terveztek be előre. Valamilyen technikai hiba miatt nagy tűz ütött ki abban az épületben, ahol a stáb tartózkodott, miközben a befagyott tó jelenetet forgatták.

A tűz olyan nagy volt, hogy a stábtagoknak kellett rohanni a közeli lakóházakhoz, hogy evakuálják a lakókat. Szerencsére a tüzet végül sikerült megfékezni, és senki sem sérült meg.

Black és az újrahasznosítás

Mint minden Shane Black által írt film, az Utánunk a tűzözön is tele van frappáns egysorosokkal és szellemeskedésekkel. Az egyik ilyen pillanat az, amikor Brian Cox Dr. Waldmanja megmenti Samanthát és Mitchet egy lövöldözés után, és szarkasztikusan megjegyzi: "Igen, nagyon izgalmas volt. Holnap az állatkertbe megyünk".

Black ezt a mondatot eredetileg Az utolsó cserkész forgatókönyvében szerepeltette, de amikor oda végül nem került be, úgy döntött, hogy túl jó poén ahhoz, hogy elpazarolja.

 

Jó kritikák, rossz jegyeladások

A film a Harlin-Davis páros megkönnyebbülésére meleg fogadtatásban részesült, a legtöbb kritikus úgy ítélte meg, hogy élvezetes (bár korántsem úttörő) akciófilm.

A moziközönség már kevésbé volt lelkes, a film így alig 100 millió dollárt keresett a kasszáknál, és mivel 65 millió dollárba került, ez messze volt a nyereségtől.

Forrás: Getty Images

 

Úgy volt, hogy lesz folytatás

Black eredetileg egy folytatásban gondolkodott, amelynek ideiglenes címe Csók a villámcsapás után lett volna. Erre azonban nem került sor, részben a film pénzügyi sikertelensége miatt.

Mivel az Utánunk a tűzözönnek azóta lett egy kisebb rajongótábora, időnként felröppennek pletykák egy esetleges folytatásról vagy remake-ről, de a tervekből eddig semmi sem valósult meg.

 

Samuel L Jackson kedvence

Sam Jackson volt Jules a Ponyvaregényben, Nick Fury a Marvel Moziverzumban, mégis Mitch Henessey-t nyilvánította személyes kedvencének az összes karaktere közül.

A színész ezt többször is nyilvánosan megerősítette interjúkban, és az Utánunk a tűzözönt nevezte meg saját munkásságából is annak a filmnek, amelyet a legszívesebben néz. Renny Harlin is kijelentette, hogy ezt a filmet tartja a legjobb rendezői munkájának.

 

Via: IMDb / Wikipedia