Könnyfakasztó vallomást tett magánéletéről Az álommeló versenyzője

Balogh Levente magánbeszélgetésre hívta az irodájába azokat, akik a legjobban teljesítették a napi kihívást.

Egy több fordulós megmérettetés első négy helyezettjét hívta be egyéni elbeszélgetésre a hétfői műsorban Balogh Levente. Az Elnök jobban meg akarta ismerni a jelölteket, ezért inkább magánéletükről kérdezte őket. Bálint egy szívszorító vallomást tett édesanyjáról, aki önszántából mondott le kisfiáról évekkel ezelőtt.

A játékos focista szeretett volna lenni, de térdsérülései keresztülhúzták számítását. Ugyanakkor nem ez volt a legnagyobb csapás életében: élete első hat évében mást hitt édesapjának, majd az anyja válásakor szembesült, hogy ki az igazi apja valójában. Ezután 6 és 12 éves kora között nem engedték focizni, de a legnagyobb tragédia csak ezután jött: édesanyja lemondott róla, nem nevelte tovább, azóta nem is beszélt vele. Ekkor apjához került, de vele sincs erős kapcsolata, 18 éves korában felköltözött Budapestre, azóta egyedül látja el magát, mindent önerőből ért el.

 

Bálint el is sírta magát a beszélgetésen, de Balogh Levente azt mondta neki, hogy ne szégyellje az érzéseit, és láthatóan együttérzett vele.

 

Egészségügyi gondokkal küzd Balogh Levente jelöltje, Keserű Balázs


Magánéletének részleteibe is beavatta Leventét Balázs. Így derült ki, hogy szerelmével a napokban szakítottak. Párkapcsolati válsága után pedig egészségügyi állapotával is meglepte az elnök urat.

 

Pégé: Nem azért jelentkeztem önhöz, hogy autót mossak


Balogh Levente számára nem volt tiszta, hogy Pégé miért akar 47 évesen alkalmazott lenni azok után, hogy felépített egy jól menő vállalkozást. Nézd meg Papp Gábor és Balogh Levente beszélgetését!

 

„Ön sajnos kiesett” – Dr. Krasznai István kihirdette Gergő büntetését


Úgy tűnik, Gergő nem tiszteli kellőképp az elnök úrtól kapott második esélyét. Utólag már „szánja-bánja” tettét, de most vállalnia kell a következményeket és kimaradt a kihívásból.