Nomen est omen: a Vírus talán az egyik legszórakoztatóbb vírusfilm, ami valaha készült.
Valószínűleg eljött az idő, hogy ismét kellő távolságból tudunk a fertőzésekkel foglalkozó filmekre tekinteni. A koronavírus-járvány alatt egészen más fénytörést kaptak a vírusfilmek, ám mostanra talán megint a saját értékeik szerint beszélhetünk róluk. Az 1995-ös Vírus a hollywoodi filmek minden közhelyét felvillantja, miközben igyekszik valamiféle tanulsággal is szolgálni.
Vannak erős nyitójelenetek a filmtörténelemben, és vannak azok, amik után alig térünk magunkhoz. A Vírus nyitánya ilyen: 1967-ben járunk, Zaire-ban, ahol egy brutális járvány ütötte fel a fejét egy katonai táborban. A kiérkező tisztek megígérik, hogy másnap küldenek segítséget, és érkezik is egy repülő, ami ledob az égből egy csomagot, ám abban nem vérplazma és penicillin van, hanem egy bomba, ami földdel teszi egyenlővé a kis falut, ahol a fertőzés felütötte a fejét. Aztán eltelik több mint harminc év, és
egy Zaire-ból kicsempészett kis majom behurcolja a vírust az Egyesült Államokba.
A film egyszerre megy rá a fertőzésektől való – korántsem alaptalan – félelmeinkre, és a háttérhatalmakkal kapcsolatos összeesküvés-elméletekre. Nem elég, hogy egy egész kaliforniai kisváros karantén alá kerül, de még az is kiderül, hogy a katonaság már a hatvanas évek óta tudott a vírus létezéséről, de erről nem igazán tájékoztatták a lakosságot (és nem ez az egyetlen fordulat a sztoriban!). A Vírust leginkább a fordulatos forgatókönyv (rengeteg helyszín, és többféle kaland a fertőzöttek megmentésétől a kis majom becserkészésén át egészen egy pazarul kivitelezett helikopteres üldözésig) és a nagy nevek (Dustin Hoffman, Rene Russo, Morgan Freeman, Donald Sutherland, Kevin Spacey, Cuba Gooding Jr.) viszik el. Ráadásul még egy szerelmi szálat sem restell behozni, ami bármilyen hihetetlen, de működik – mondjuk, ehhez elengedhetetlen Rene Russo és Dustin Hoffman párosa.
A Vírust amúgy az a Wolfgang Petersen rendezte, aki idővel kreatív művészből remek iparossá vált. Ha csak annyit mondok, hogy ő dirigálta A tengeralattjárót (1981) és a Végtelen történetet (1984), máris el lehet őt helyezni a palettán. Ez a film viszont egy tisztességes klisé, ami ne riasszon el senkit, mert működik a feszültség, a dráma, és még humora is van, a színészek tényleg kitesznek magukért, szóval
minden bizonnyal ez lett a legoptimistább és legszórakoztatóbb vírusfilm, ami nem nyomasztani, hanem figyelmeztetni és szórakoztatni akar.
Ez is érdekelhet
Miért őrülnek meg az emberek a koronavírus idején a vírusos filmekért?
A Vulture újságírója egy pszichológus segítségével utánajárt a Vírus és a Fertőzés hirtelen támadt népszerűségének egy ötperces videóban.
Tovább
