Óriási tarolások és megható pillanatok az Emmy-gálán

Az Utódlás, a Balhé és A mackó agyonnyerte magát. Volt, aki váratlan melegcsókkal ünnepelt.

Nem hozott nagy meglepetéseket a magyar idő szerint kedd hajnalban megrendezett 75. Emmy-gála, de annál több emlékezetes pillanatnak lehettek szemtanúi a nézők. Méltó megemlékezést kapott az idén 25 éves Maffiózók, Elton John pedig  a Disney+-on élőben streamelt koncertjéért Emmyt kapott, és ezzel csatlakozott az EGOT-klubba, vagyis azon elődók szűk köréhez, akik az  Emmy-, a Grammy-, az Oscar- és a Tony-díjat is begyűjtötték.

Hasonlóan történelmi pillanat volt, amikor Ali Wongot díjazták a Balhé főszerepéért, és ezzel ő lett az első ázsiai származású női Emmy-győztes. Quinta Brunson, aki tavaly az Abbott Általános Iskola írójaként kapott díjat, most a legjobb színésznőnek járó díjat is elnyerte a vígjátéksorozat kategóriában. Korábban csak egy fekete színésznő kapta meg ezt a díjat, Isabel Sanford a The Jeffersonsért, és annak is már 43 éve. Korábban Tina Fey-nek és Phoebe Waller-Bridge-nek sikerült csak nőként a saját maguk által írt és kreált sorozattal színészi díjat is nyerniük, de Brunson az első fekete nő ebben az exkluzív klubban.

A balhé csapata (Forrás: Getty Images)

 

Voltak megható momentumok – amikor például a tavaly elhunyt alkotók és színészek videós megemlékezését Matthew Perryvel és a Jóbarátok főcímzenéjével zárták, vagy amikor a díjat átadó, sclerosis multiplexszel küzdő Christina Applegate álló ovációt kapott -, és viccesek is, idén például nem zenével jelezték a díjazottaknak, hogy fejezzék be a köszönőbeszédeket, hanem a házigazda, Anthony Anderson édesanyja sürgette meg őket egy nagy órával a kezében. Váratlan és szórakoztató módon folytatódott a Pedro Pascal és Kieran Culkin közti „viszály” is. Egy hete Culkin az Utódlásért kapott Golden Globe-díját azzal vette át, hogy „Kapd be, Pedro. Bocs, de az enyém”, most pedig az egyik díjat átadó Pascal utalt vissza az incidensre. A 48 éves színész, aki a karján egy kötést viselt, ezzel nyitott:

Sokan kérdeztek a karomról, valójában a vállamról van szó... Kieran Culkin kiverte belőlem a szart is."

Culkin végül most is nyertesen távozhatott, ő lett a legjobb férfi főszereplő a dráma kategóriában, és érzelmes beszéde végén megüzente a feleségének, hogy szeretne még egy gyereket. Az Utódlás emellett begyűjtötte a legjobb epizódért (Connor esküvője) járó rendezői és írói díjat, de a színészek közül Culkin mellett Matthew Macfadyen és Sarah Snook is Emmy-díjas lett, végül pedig a fődíj, azaz a legjobb drámasorozat elismerése is az Utódlásé lett.

A vígjátéksorozat kategóriáját ugyanígy uralta A mackó. Christopher Storert íróként és rendezőként is díjazták, de a két főszereplő, Jeremy Allen White és Ayo Edebiri, illetve a mellékszereplő kategóriában induló Ebon Moss-Bachrach is szoborral távozhatott. Utóbbi ráadásul sajátos módon ünnepelte meg, hogy A mackó a legjobb vígjátéksorozat díját is behúzta: szájon csókolta Matty Matheson kollégáját, aki amúgy civilben chef, és korábban még soha nem színészkedett.

A papírforma érvényesült a mini- vagy antológiasorozat kategóriájában is, a netflixes Balhé nyert, és mellette a két főszereplő, Ali Wong és Steven Yeun is, plusz Lee Sung Jin kreátornak is járt egy-egy Emmy a forgatókönyvért és rendezésért.

Kevés olyan díj volt, amit nem ez a három széria, illetve a színészeik söpörtek be. Ilyen volt a legjobb női mellékszereplőnek járó díj a drámasorozat kategóriában, amit Jennifer Coolidge kapott A Fehér Lótusz második évadáért. A színésznő többek közt a „gonosz melegeknek” köszönte meg a díjat, utalva ezzel a széria egyik mémesült jelenetére.

Voltak nagy vesztesek is, és mind közül a legnagyobb a Better Call Saul. A Breaking Bad spinoffja hat évad alatt 53 Emmy-jelölést kapott, de egyetlen díjat sem nyert. Az utolsó évadot hét díjra jelölték az idei gálán, köztük a legjobb színésznek és a legjobb drámasorozatnak járó fődíjra.

A 21-szeres jelölt Ted Lasso, amely első két évadáért megkapta többek közt a legjobb vígjátéksorozat díját, most üres kézzel távozott. Hasonlóképpen a második legtöbb Emmy-jelölést kapó The Last of Us sem nyert egyetlen díjat sem. A legjobb vígjátéksorozat kategória egykori győztese, a A káprázatos Mrs. Maisel 14 jelölést kapott az utolsó évadáért, de szintén nyeretlen maradt.

A „vesztesek” közé tartozik továbbá a Wednesday (12 jelölés), a Barry (11 jelölés) és a Gyilkos a házban (11 jelölés), a Fleishman bajban van (7 jelölés), az Isten hozott a Chippendalesben (5 jelölés), és a korábbi Emmy-győztes A Korona (6 jelölés).

 
A jelöltek és győztesek teljes listája:


Legjobb drámasorozat

  • Andor
  • Better Call Saul
  • A korona
  • Sárkányok háza
  • The Last of Us
  • Utódlás
  • A Fehér Lótusz
  • Yellowjackets

 

Legjobb férfi főszereplő (drámasorozat)

  • Jeff Bridges (The Old Man)
  • Brian Cox (Utódlás)
  • Kieran Culkin (Utódlás)
  • Bob Odenkirk (Better Call Saul)
  • Pedro Pascal (The Last of Us)
  • Jeremy Strong (Utódlás)


Legjobb női főszereplő (drámasorozat)

  • Sharon Horgan (Bad Sisters)
  • Melanie Lynskey (Yellowjackets)
  • Elisabeth Moss (A szolgálólány meséje)
  • Bella Ramsey (The Last of Us)
  • Keri Russell (A diplomata)
  • Sarah Snook (Utódlás)


Legjobb férfi mellékszereplő (drámasorozat)

  • F. Murray Abraham (A Fehér Lótusz)
  • Nicholas Braun (Utódlás)
  • Michael Imperioli (A Fehér Lótusz)
  • Theo James (A Fehér Lótusz)
  • Matthew Macfadyen (Utódlás)
  • Alan Ruck (Utódlás)
  • Will Sharpe (Utódlás)
  • Alexander Skarsgard (Utódlás)


Legjobb női mellékszereplő (drámasorozat)

  • Jennifer Coolidge (A Fehér Lótusz)
  • Elizabeth Debicki (A korona)
  • Meghann Fahy (A Fehér Lótusz)
  • Sabrina Impacciatore (A Fehér Lótusz)
  • Aubrey Plaza (A Fehér Lótusz)
  • Rhea Seehorn (Better Call Saul)
  • J. Smith-Cameron (Utódlás)
  • Simona Tabasco (A Fehér Lótusz)


Legjobb vígjátéksorozat

Abbott Általános Iskola

Barry

A mackó

Az esküdtszék

A káprázatos Mrs. Maisel

Gyilkos a házban

Ted Lasso

Wednesday


Legjobb női főszereplő (vígjátéksorozat)

  • Christina Applegate (Halott vagy)
  • Rachel Brosnahan (A káprázatos Mrs. Maisel)
  • Quinta Brunson (Abbott Általános Iskola)
  • Natasha Lyonne (Poker Face)
  • Jenna Ortega (Wednesday)


Legjobb férfi főszereplő (vígjátéksorozat)

  • Bill Hader (Barry)
  • Martin Short (Gyilkos a házban)
  • Jason Segel (Direkt terápia)
  • Jason Sudeikis (Ted Lasso)
  • Jeremy Allen White (A mackó)


Legjobb férfi mellékszereplő (vígjátéksorozat)

  • Anthony Carrigan (Barry)
  • Phil Dunster (Ted Lasso)
  • Brett Goldstein (Ted Lasso)
  • James Marsden (Az esküdtszék)
  • Ebon Moss-Bachrach (A mackó)
  • Tyler James Williams (Abbott Általános Iskola)
  • Henry Winkler (Barry)


Legjobb női mellékszereplő (vígjátéksorozat)

  • Alex Borstein (A káprázatos Mrs. Maisel)
  • Ayo Edebiri (A mackó)
  • Janelle James (Abbott Általános Iskola)
  • Sheryl Lee Ralph (Abbott Általános Iskola)
  • Juno Temple (Ted Lasso)
  • Hannah Waddingham (Ted Lasso)
  • Jessica Williams (Direkt terápia)


Legjobb mini- vagy antológiasorozat

  • Balhé
  • Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori
  • Daisy Jones & the Six
  • Fleishman bajban van
  • Obi-Wan Kenobi

 

Legjobb női főszereplő (mini-, antológiasorozat vagy tévéfilm)

  • Lizzy Caplan (Fleishman bajban van)
  • Jessica Chastain (George & Tammy)
  • Dominique Fishback (Swarm)
  • Kathryn Hahn (Apró gyönyörű dolgaink)
  • Riley Keough (Daisy Jones & the Six)
  • Ali Wong (Balhé)


Legjobb férfi főszereplő (mini-, antológiasorozat vagy tévéfilm)

  • Taron Egerton (Black Bird)
  • Kumail Nanjiani (Isten hozott a Chippendalesben)
  • Evan Peters (Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori)
  • Daniel Radcliffe (Weird: The Al Yankovic Story)
  • Michael Shannon (George & Tammy)
  • Steven Yeun (Balhé)


Legjobb férfi mellékszereplő (mini-, antológiasorozat vagy tévéfilm)

  • Murray Bartlett (Isten hozott Chippendalesben)
  • Paul Walter Hauser (Black Bird)
  • Richard Jenkins (Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori)
  • Joseph Lee (Balhé)
  • Ray Liotta (Black Bird)
  • Young Mazino (Balhé)
  • Jesse Plemons (Szerelem és halál)


Legjobb női mellékszereplő (mini-, antológiasorozat vagy tévéfilm)

  • Annaleigh Ashford (Isten hozott Chippendalesben)
  • Maria Bello (Balhé)
  • Claire Danes (Fleishman bajban van)
  • Juliette Lewis (Isten hozott Chippendalesben)
  • Camila Morrone (Daisy Jones & the Six)
  • Niecy Nash-Betts (Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori)
  • Merritt Wever (Apró gyönyörű dolgok)

 

Legjobb forgatókönyv (vígjátéksorozat)

  • Barry – Bill Hader
  • A mackó – Christopher Storer
  • Az esküdtszék – Mekki Leeper
  • Gyilkos a házban – John Hoffman, Matteo Borghese, Rob Turbovsky
  • The Other Two – Chris Kelly, Sarah Schneider
  • Ted Lasso – Brendan Hunt, Joe Kelly, Jason Sudeikis


Legjobb forgatókönyv (drámasorozat)

  • Andor – Beau Willimon
  • Bad Sisters – Sharon Horgan, Dave Finkel, Brett Baer
  • Better Call Saul – Gordon Smith
  • Better Call Saul – Peter Gould
  • The Last of Us – Craig Mazin
  • Utódlás – Jesse Armstrong
  • A Fehér Lótusz – Mike White


Legjobb forgatókönyv (mini-, antológiasorozat vagy tévéfilm)

  • Balhé Beef – Lee Sung Jin
  • Fire Island – Joel Kim Booster
  • Fleishman bajban van – Taffy Brodesser-Akner
  • Prey – Patrick Aison, Dan Trachtenberg
  • Swarm – Janine Nabers, Donald Glover
  • Weird: The Al Yankovic Story – Al Yankovic, Eric Appel


Legjobb rendezés (drámasorozat)

  • Andor – Benjamin Caron
  • Bad Sisters – Dearbhla Walsh
  • The Last of Us – Peter Hoar
  • Utódlás – Andrij Parekh
  • Utódlás – Mark Mylod
  • Utódlás – Lorene Scafaria
  • A Fehér Lótusz – Mike White


Legjobb rendezés (vígjátéksorozat)

  • Barry – Bill Hader
  • A mackó – Christopher Storer
  • A káprázatos Mrs. Maisel – Amy Sherman-Palladino
  • The Ms. Pat Show – Mary Lou Belli
  • Ted Lasso – Declan Lowney
  • Wednesday – Tim Burton


Legjobb rendezés (mini-, antológiasorozat vagy tévéfilm)

  • Balhé – Lee Sung Jin
  • Balhé – Jake Schreier
  • A Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori – Carl Franklin
  • A Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori – Paris Barclay
  • Fleishman bajban van – Valerie Faris, Jonathan Dayton
  • Prey – Dan Trachtenberg


Legjobb talk show

  • The Daily Show With Trevor Noah
  • Jimmy Kimmel Live!
  • Late Night With Seth Meyers
  • The Late Show With Stephen Colbert
  • The Problem With Jon Stewart


Legjobb reality vetélkedő

  • The Amazing Race
  • RuPaul’s Drag Race
  • Survivor
  • Top Chef
  • The Voice

Via: THR / Variety / Looper