Végre elk*rják a tévében

Többszöri halasztás után a TV2 most már tényleg levetíti a fikciós elemekkel dúsított politikai krimit, a "Gyurcsány-filmet".

Eredetileg januárban, negyed évvel a tavaly októberi mozibemutató után vetítette volna a TV2  Kálomista Gábor filmjét, majd március 5-i sugárzásról lehetett hallani. Borítékolható volt azonban, hogy még kora tavasszal műsorra tűzik, és mostanra már bizonyos, hogy

március 14-én lesz a tévépremier, 21 órai kezdettel.

A Media1 információi szerint azért csúsztatták el a tévés bemutatót, mert Kálomista előbb Erdélyben is be akarta mutatni a filmet. Azóta már a Vajdaságban is vetítették.

A "Gyurcsány-filmnek" is nevezett, fikciós elemekkel jócskán feldúsított politikai krimi 2006-ban, az őszödi beszéd utáni indulatos időkben játszódik, a tévészékház ostromával és a rendőrségi rohamokkal, egy bizonyos szemszögből láttatva az eseményeket.

A 132.788 nézővel 2021 legsikeresebb magyar filmje felkorbácsolta a kedélyeket, és botrányok is övezték: kiderült, hogy nézőket buszoztattak a vetítésekre, voltak olyan középiskolák, ahol kötelezővé tették a megtekintését. Emellett a Kossuth Rádióban tényként közölték a film olyan elemét, ami egyértelműen fikció, így helyreigazításra kötelezték a rádióadót, de a film finanszírozása kapcsán is felmerültek kérdések.

(Forrás: Media1)