10 dolog, amit nem tudtál az 50 éves Billie Joe Armstrongról

A Green Day frontembere február 17-én töltötte be 50. életévét. Összeszedtünk róla néhány kevésbé ismert érdekességet a kerek évforduló alkalmából.

Első dalát öt évesen rögzítette

Tehetségét már korán felfedezték, hiszen mindössze öt éves volt, amikor egyik tanára tanácsára zongora-és énekórákat kezdett venni Marie-Louise Fiatarone-tól, egy helyi hangszerbolt és egy magán lemezkiadó, a Fiat Records tulajdonosának feleségétől. A házaspárt annyira elbűvölte a kis Billie Joe kisugárzása, hogy ajánlatot tettek édesanyjának: ha felvehetnek egy dalt a kisfiúval, ő és testvérei is ingyen járhatnak zenét tanulni hozzájuk. Billie anyukája beleegyezett a dologba és így megszületett a Look for Love című szám. Érdekesség, hogy 16 évvel később ugyanabban a stúdióban rögzítették a Green Day áttörést meghozó Dookie című nagylemezét is.


Első gitárja a mai napig fontos szerepet játszik az életében

10 évesen kapta meg első hangszerét anyukájától, Ollie Jacksontól. A Fernandes cég által gyártott Stratocaster másolatnak nevet is adott, a nemes egyszerűséggel Blue névre keresztelt gitáron pedig azóta is minden egyes Green Day-koncerten eljátszik legalább egy számot.


Megjósolta a jövőjét

Kilenc évesen egy iskolai dolgozatában - ami immáron a Rock and Roll Hall of Fame múzeumban látható kiállítva – megfogalmazta törekvéseit a jövőre nézve és döbbenetes módon, szinte minden pontosan így is történt a későbbiekben:

"Amikor felnövök, azt akarom, hogy legyen egy rock and roll zenét játszó zenekarom. Tizenöt évesen kezdünk el zenélni, majd egyre nagyobbak és nagyobbak leszünk. 20 évesen már nagy erősítőink és gitárjaink lesznek, 29 évesen pedig már befutunk és rengeteg embert teszünk majd boldoggá. És egy csomó pénzünk lesz.”
Forrás: L. Cohen/WireImage


Első koncertjét anyukája szervezte

Pontosan, ahogy vizionálta, első koncertjére 15 éves korában került sor, méghozzá édesanyja munkahelyén. A pincérnőként dolgozó Ollie közbenjárásával ugyanis az akkor még Sweet Children névre hallgató banda a Rod’s Hickory Pit nevű étteremben léphetett először színpadra 1987. október 17-én, mindössze 30 ember előtt.


Feleségével egy Green Day-koncerten ismerkedett meg

Jövendőbelijével, Adrienne Nesserrel egy Green Day-bulin találkozott 1990. július 4-én, a lány szülővárosában, Minneapolisban. Miután először megcsókolta, hazament és megírta róla a 2000 Light Years Away című dalt, ami később az 1991-es Kerplunk című albumon kapott helyet. Napra pontosan négy évvel megismerkedésük után össze is házasodtak, Billie Joe pedig állítása szerint azóta is hűséges élete szerelméhez és sosem feküdt le egyetlen groupie-val sem.


Fiatalon lett apuka

Az esküvőt nem sokkal később gyermekáldás követte, ugyanis 1995. február 28-án megszületett első gyermekük, Joseph Marciano Armstrong, tehát Billie Joe nem sokkal 23. születésnapja után már édesapa volt. A kis Joey azonban nem volt túl csendes baba, így az újdonsült szülők nem aludtak túl sokat a következő hónapokban, ezért kapta a Green Day 1995 őszén megjelent nagylemeze az Insomniac címet.


Egyik legismertebb dala majdnem a fiókban maradt

Az 1994-ben megjelent Dookie című albumuk elsöprő sikere egy szempillantás alatt világsztár státuszba katapultálta a Green Dayt és egyúttal elindította a punk rock műfaj másodvirágzását is. Az ikonikus lemezről azonban végül lemaradt egy személyes indíttatású szerzemény, mivel Billie Joe úgy érezte, hogy az egymaga által előadott, feleségének írt akusztikus szám kilógna az anyagról és túlságosan elütne az album többi dalának hangzásától. A Good Riddance (Time of Your Life) így aztán még évekig nem került rögzítésre és csak az 1997-ben megjelent Nimrod című korongjukon látott napvilágot, végül pedig a zenekar egyik legnagyobb slágere lett.


Nincs oda minden kollégájáért

A legfinomabban szólva is „kritikus” néhány kortársával szemben, nyíltan utálja többek közt a Slipknotot és Eminemet is. 30. születésnapjára ezért a barátaitól egy házilag elkészített WC-ülőkét kapott ajándékba, rajta olyan bandák logóival, mint a Nickelback, a P.O.D. vagy a Creed. Fiatal "névrokonát", Billie Eilish-t viszont nagyon kedveli.


Az egész családja zenél

2011-ben feleségével és két gyermekével összehoztak egy családi zenekart, melyben Adrienne énekelt, kisebbik fia, Jakob gitározott, elsőszülöttje, Joey ült a dobok mögött, ő maga pedig a basszusgitáron játszott. Egy négyszámos EP-t is rögzítettek The Boo néven, amit eredetileg csak karácsonyi ajándéknak szántak családtagjaik és barátaik számára. Végül nagyon limitált példányszámban ki is adták a 1-2-3-4 Go! Records gondozásában, és a négy dalt online is elérhetővé tették.

 

Színészként is kipróbálta magát

Először 2002-ben láthattuk egy epizódszerepben a később a Lost – Eltűntekben világhírűvé vált Matthew Fox rövidéletű horrorsorozatában, A hetedik érzékben, majd 2007-ben rajzolt önmagának kölcsönözte a hangját a Simpson család című TV-sorozat egész estés moziváltozatában. Első főszerepére végül 2016-ban került sor: az Ordinary World című filmben egy korosodó punk rocker apukát alakított, akinek meg kell birkóznia a normális élet viszontagságaival. A moziban olyan partnerei voltak, mint Fred Armisen, Judy Greer vagy Selma Blair és természetesen a zenét is ő szerezte hozzá.