Ágyról ágyra jár legújabb videoklipjében Harry Styles

A One Direction egykori tagja megjelentette vadonatúj kisfilmjét.

Éppen aznap este, amikor teltházas koncertet adott Budapesten, Harry Styles bemutatta legfrissebb videoklipjét. A Late Night Talking című dalhoz készült kisfilm már sorban a második az énekes Harry’s House című, idén tavasszal megjelent harmadik szólólemezéről.

A videóban a pöttyös pizsamát viselő énekest különböző ágyakban láthatjuk, más és más emberekkel, a legváltozatosabb helyszíneken: egy művészeti galériában, egy színház színpadán, a Buckingham palota felé vezető forgalmas utcán, és még egy búzamezőn is, mielőtt egészen a felhős égig repülne ágyában egy óriási vihar közepette.


Emellett napjaink egyik legnagyobb popsztárja párnacsatát vív egy csoportnyi lánnyal vagy épp spagettit fogyaszt húsgolyókkal a néhány nappal ezelőtt beharangozott kisfilmben, aminek képsorait még április során forgatta le, a legnagyobb rajongók pedig azóta találgatták, vajon miért feküdt kedvencük egy autó által húzott hatalmas ágyban a londoni utcákon, hiszen a jelenet kedvéért természetesen még a forgalmat is le kellett állítani az angol fővárosban.

Az ötletes videót Harry ugyanazzal a Bradley & Pablo párossal készítette el, akikkel korábban már a Watermelon Sugar című kisfilmjén is együtt dolgozott, és akik olyan előadóknak forgattak már klipeket, mint a The Pussycat Dolls, Lil Nas X, vagy Charli XCX.

A Late Night Talking még május 20-án, a Harry’s House című koronggal egy időben látott napvilágot az album második kislemezeként, és habár videoklip még csak most készült hozzá, a szám mindenféle vizuál nélkül is egészen a Billboard 100-as lista 4. helyéig jutott, Angliában a 2. pozícióig menetelt, de összesen 20 országban került a legjobb tíz közé.


A most megjelent videoklipnek köszönhetően pedig az is elképzelhető, hogy a dal még nagyobb sikerre számíthat, bár egyelőre még elődje, az As It Was című szerzemény is kirobbanthatatlannak tűnik az amerikai slágerlista éléről, ahol immár kilencedik - nem egymást követő - hete tanyázik, és természetesen a TikTokon is a legfelkapottabb zeneszámok közt tartják számon.